Kötőszó

Mi zajlik le egy keresztyén ember fejében és lelkében, aki ráadásul lelkészi hivatásra készül, amikor rájön, hogy a házassága tönkrement?

Szerző: Prém Alexandra | Forrás: refem.hu

„Amikor férjhez mentem, úgy álltam az Úr asztalához, hogy én aztán soha el nem válok. Szerettem a férjem, szinte rajongtam érte. (…) Az esküvőre készülődve nemcsak a ruhával, frizurával, sminkkel és vendéglistával törődtem, hanem nagyon sokat imádkoztam. Imádkoztam a jövőbeli házasságomért. Kértem Isten tanácsát, hogy segítsen jó döntéseket hozni. Sőt nem csak imádkoztam. (…) Böjtöltem három napig. Semmit nem ettem, és csak tiszta vizet ittam. A böjtömmel és az imáimmal azt kértem Istentől, hogy tanítson jó döntést hozni, és áldja meg a házasságomat. Megáldotta. Egy gyermekkel” – olvasható a nemrégiben újraindult Refem blog cikkében, melyben korábbi vendégszerzőnk, Prém Alexandra református teológus osztja meg kíméletlenül őszintén válással kapcsolatos tapasztalatait.

Ítélet és elfogadás

Alexandra korábban a Kötőszón is írt vitaindító cikket a válás egyházi megítéléséről. Új bejegyzésében a párkapcsolati krízis lelki részére helyezi a hangsúlyt. „Tudom, hogy a református egyházban ugyanúgy a bűn következményének tartják a válást (sőt inkább úgy szokták megfogalmazni, hogy a válás bűn), de hirdetik, hogy a kegyelem erre az esetre is érvényes, és van új élet, újrakezdés. Ennek ellenére tudtam, hogy a válásom után lesz részem megjegyzésekben, ítéletben, megaláztatásban. Igen, abban a közegben, amely hisz a bűnbocsánatban, és vallja, hogy »ne ítélj, és nem ítéltetsz«.”

A szerző, habár valóban kapott megjegyzéseket, mint írja, az elfogadást is megtapasztalta saját egyházában. „A saját gyülekezetem, a saját kiscsoportos bibliaköröm a legnehezebb időkben segített, Isten és ők felemeltek. Azokban az időkben is és azóta is a kislányommal együtt járunk az alkalmakra. És amikor én nem tudtam elviselni magam, mert olyan hihetetlenül negatív voltam (…), ők akkor is elviseltek, sőt gyógyítottak. Később pedig, amikor lelkészi gyakornoki szolgálatot végeztem egy évig, akkor a gyülekezet tagjai részéről tapasztaltam meg ugyanezt az elfogadást, felismerve és meglátva azt, hogy bizony, akik érintettek a témában: elváltak, szüleik vagy gyermekeik váltak el, azok nem fognak elítélni.”

Isten az életre szavaz

„Mikor először felmerült a válás lehetősége, halálra rémültem. Nagyon sokat imádkoztam. Féltem, rettegtem. Mindentől. Először Istentől. Először vele kellett megbeszélnem, hogy ha erre az útra rálépünk, akkor fog-e még szeretni? Lehetek-e még az Övé? Napokon keresztül végigjátszottam magamban a lehetőségeinket. Mi lesz, ha együtt maradunk? Mi lesz, ha szétmegyünk? Akkorra már odáig fajultak a gondok, hogy itt már nem volt ép kapcsolat, már nem várt ránk élet. Itt már csak pusztulás volt, halál. Csak veszekedések, frusztráció, harag vagy akár gyűlölet várt ránk. Hát így akarjuk fölnevelni a gyerekünk? Ezt lássa?

A legmélyebb fájdalomban és a legmélyebb bűntudatban szólalt meg egy istentiszteleten nekem az ige a mennybemenetel történetéről. Egy képet említett a lelkésznő, amin a tanítványok az ég felé néznek, hogy eltűnt Jézus, itt hagyott minket. Hová lett az Isten? Ezt éreztem én is. Hová lett az Isten, mikor annyit imádkoztam? Hová lett az Isten, mikor böjtöltem? Hová lett az Isten, mikor a házassági esküt teljes szívemmel mondtam és hittem? Hová lett az Isten? Hol vannak az ígéretei? Nem hallotta meg, mikor azt kértem imában, hogy áldja meg a házasságomat? És hová lett az Isten most, mikor bűnösnek és mocskosnak érzem magam, mert válni készülök? Visszajön még?

Azért, mert a házasságom tönkrement, nem az Isten felel. És tudom – csúnya mondat egy teológustól, de – nem elég az ima. Nem elég az ima azért, hogy egy házasság jó legyen. Nem elég, de biztos vagyok benne, hogy elengedhetetlen. De nem elég, és nem voltam elég én sem, kudarcot vallottam.

És akkor megszólalt az ige: Hová lett az Isten? Előrement helyet készíteni.

Ekkor megértettem, bármi várjon is rám, Ő már tudja, Ő már ott van, elkészítette. Előre elkészítette a megbocsátást is minden bűnömre, a házasságom kudarcára is, 2000 évvel ezelőtt.

Amikor Istennel beszélgettem, azt éreztem, hogy az életre szavaz."

A teljes cikk itt olvasható.