Kötőszó

Szombat este van. Eszedbe jut, hogy holnap reggel templomba kellene menned, de nincs kedved hozzá. Nyűgösnek és hasztalannak érzed, keresed a kifogásokat, és szomorúan veszed tudomásul: rutinná vált az istentiszteletre járás. Ha ehhez hasonló gondokkal küzdesz, új rovatunkat neked találtuk ki. A Hangolódó sorozat utazásra hív, melyben különböző zenei útvonalakon gondolkodunk Isten és ember viszonyáról. Néha személyes hangvételben, néha nagyon is közérthetően, de mindenképpen a vasárnapi események felé tekintve. Mai válogatásunkat Veres Szilárd készítette.

Egy viszonylag friss kutatás szerint a popzene az elmúlt harminc évben szomorúbb és változatosabb lett. Utóbbi érthető, hisz a könnyűzene folyamatosan fejlődik, az elmúlt három évtized alatt kiszélesedett a paletta. Az előbbiből meg mindenki leszűrheti a saját következtetését, én alapvetően kettőt vontam le belőle.

Egyrészt, hogy a fiatalabb generációk egyre nyíltabban beszélnek az érzéseikről nyilvános platformokon is, sokat fejlődött a pszichológiai betegségekről szóló közbeszéd, és kisebb lett az a stigma, amely azokon az embereken van, akik kezelésen vesznek részt, még ha az útnak csak az elején járunk is. Ez a fajta őszinteség pedig azt is magával hozta, hogy jobbára eltűnőben vannak a rejtélyes, természetfelettinek tűnő popsztárok és azok, akik mindig boldognak és vidámnak látszanak az eladhatóság miatt. Sőt ma a fiataloknak talán könnyebben eladható egy olyan híresség, aki ugyanolyan emberi, és ugyanúgy problémákkal küzd, mint bárki. Ugyanúgy megosztja a hétköznapjait a közösségi médián, mint bárki más. Az internettel látszólag leomlott az a láthatatlan fal, amely elválasztotta a sztárokat a hétköznapi emberektől, és ettől a hírességek újonnan kevésbé mitikusak. Beyoncé az egyik utolsó rejtélyes figura például, viszont legnagyobb sikerét mégis azzal a Lemonade-del aratta, amelyben őszintén beszélt arról, milyen is volt megcsalva lenni, és hogyan jutott túl élete egyik mélypontján.

A másik következtetésem, melyet a kutatásból levontam, hogy az internet terjedésével átalakult a világunk: az eddigieknél jelentősen több dologról értesülünk – minden eddiginél részletesebben. Élőben követhettük az aleppóiak búcsúját a világtól, közvetlenül azt megelőzően, hogy diktátoruk idegen segítséggel népirtást követett el. Azonnal láthatjuk az amerikai rasszista rendőrök hatalommal való súlyos visszaéléseinek a sokkoló bizonyítékait. Időnként azt érzem, nem tudunk végigcsinálni egy napot anélkül, hogy ne történne valami rettenetes és lehangoló, ijesztő vagy éppen frusztráló dolog a körülöttünk lévő világban. Történelmileg talán nem ez a legnehezebb korszak, úgyhogy mindez valószínűleg eddig is így volt, de most mindenről szinte azonnal értesülünk. Ezért nem csoda, ha időnként igazán magunk alatt vagyunk.

Azt figyeltem meg, hogy ezekre a történésekre úgy reagálok, hogy sokkal több táncolható zenét hallgatok, mint valaha életemben, és viszonylag gyakrabban unatkozom komor, mélabús, egyhangú gitárzenéken. Éppen ezért azt gondoltam, összeállítok egy olyan válogatást, mely egyrészt táncolható, másrészt ha már a popzene egyre változatosabb lett, próbáltam úgy is válogatni, hogy lehetőleg mindegyik szám teljesen másként hangozzon, ne szerepeljen benne két hasonló dal. Remélem, sikerült.

Számok listája:

• Scissor Sisters - Let's Have A Kiki
• Kylie Minogue - In My Arms
• Miguel - Caramela Duro (ft. Kali Uchs)
• cupcakKe - Lgbt
• Beyoncé - 7/11
• M.I.A. - Bring The Noize
• Princess Nokia - Tomboy
• BROCKHAMPTON - BOOGIE
• Anderson .Paak - Bubblin
• Curtis Mayfield - Move On Up
• A Tribe Called Quest - Award Tour
• Prince - Baby I'm A Star
• DEVO - Girl U Want