Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Teljesült a legígéretesebb fiatal magyar kutató álma

A legígéretesebb fiatal magyar kutató segítséget kér – írtuk 2017. április 24-én Muntag Vincéről. A kerekesszékes ifjú kutató, irodalmár és színháztudós, aki több szálon is kötődik az evangélikus egyházhoz tavasszal  egy remek ösztöndíj tulajdonosa volt már, de még akadályok gördültek az útjába, hogy álma valóra válhasson. Segítség híján ugyanis a legjobb külföldi egyetemen való tanulás sem volt számára lehetséges. Mára azonban minden megoldódott. Vince Canterburyben, a University of Kent, European Theatre elnevezésű mesterszakán tanul szeptembertől. Ez pedig úgy jöhetett létre, hogy sok ember fogott össze egy jó ügy érdekében.

vince-17_1.jpg

Vince már az érettségi előtt két dolgot tudott biztosan: hogy élvezi azt, ami a magyar órákon folyik és hogy érdekli a színház. Itthoni egyetemi évei alatt hamar megtalálta helyét a tudományos életben is: már elsőévesként publikált a Jelenkorban, Theatron-számot szerkesztett, szervezett Ottlik-konferenciát, megnyerte az OTDK-t, valamint a Pro Sciencia Aranyérmet, amit a különböző OTDK-szekciók nyertesei közül a legkiválóbbak kapnak meg.

Ennek a kiemelkedő munkának köszönheti azt az ösztöndíjat is, ami az angliai kiutazását egyáltalán levetővé tette: a Sólyom-ösztöndíjat, amelyet a volt államelnök alapított. Sólyom László évente három-négy diákot támogat egy nagyobb összeggel, ami egy ember egyéves angliai költségeit fedezi. Azonban Vincének állandó segítőre is szüksége van a kinti tanulmányokhoz, ezért kért segítséget.

A Kötőszó blogon megjelent cikkünk után több újságíró is megkereste Vincét, riportok, cikkek készültek, és a támogatásokat gyűjtő internetes oldalra is sorra jöttek az adományok, így összejött annyi pénz, amelyből egy teljes állású segítőt vehetett fel Vince az ösztöndíj időszakára.

A segítséget az ifjú kutató mindenkinek megköszönte, az újságíróknak pedig külön ezt írta: „Megvalósult a terv, kint vagyok, s ez a megszólítottak (ti. az újságírók - szerk.) segítsége nélkül nem jöhetett volna létre. Minden egyes megjelenés egy kicsit mást adott a kampányhoz, ezekért külön-külön, személy szerint tartozom köszönettel.”

Aki pedig szeretné nyomon követni Vince kent utazását, valamint kinti tapasztalatairól szeretne olvasni, itt teheti meg: http://peregrination.blog.hu/

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr6212903700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
mevelet1516_r.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása