Kötőszó

Befolyásos egyházi elöljárók az Egyesült Államokban a 70-es években rendszeren találkoztak a republikánus párt vezetőivel, akiket csak egy dolog érdekelt: hogyan lehet a tárgyalópartnereik gyülekezeteit alkotó milliós tömegeket a párt számára szavazóként mozgósítani. Ehhez kellett találni egy témát is, aminek az egyházi közbeszéd középpontjába emelésével elfogadhatatlanná lehetett tenni a demokrata pártot a keresztény szavazók számára. Hogyan lett egy addig marginális teológiai témából a kampányszlogen, amellyel ma is választásokat lehet nyerni? Cikkünk ezt a folyamatot járja körül egy olyan ember beszámolójának köszönhetően, aki maga is részt vett ezeken a találkozókon.

Forrás: patheos.com |Szöveg: Földessy Árpád

A kísértés, hogy az egyházi vezetők gyülekezetükre gyakorolt befolyásukat világi vezetőknek engedjék át világi javakért cserébe, feltételezhetően olyan idős, mint az egyház maga. Múltunk, jelenünk számos olyan példát kínál, amikor elöljáróként vagy egyszerű keresztényként gyengének bizonyultunk ellene. Ez a cikk ezek közül egyet kíván bemutatni, mely ebben a témában kiemelkedően érdekes lehet, jól dokumentáltsága, illetve máig tartó hatása miatt.

A jó dokumentáltság egyszerű okból fakad. Szemben a számos példával, amikor az érintettek minden eszközzel titkolóznak, és kikérik maguknak a vádakat, ebben az ügyben az érintett, és aki beszámol a nagyhatású megállapodásról – vagy ahogyan ő nevezi: összeesküvésről –ugyanaz az ember. Frank Schaeffer más befolyásos amerikai keresztény vezetőkkel, republikánus párt tisztviselőkkel és volt amerikai elnökökkel való egyeztetéseiről, és az ott kötött alkukról mesél első kézből, egy 2014-es cikkében.

Schaeffer neve ismerős lehet a 20. századi amerikai kereszténység történetét ismerők számára. Frank apja, Francis, evangéliumi presbiteriánus pásztor, a L'Abri közösség megalapítója Billy Graham után valószínűleg a legbefolyásosabb vezetője volt az amerikai evangéliumi protestáns mozgalomnak.

Frank szerint ő maga, az apja, és egy sor más befolyásos egyházi elöljáró a 70-es években rendszeren találkozott a republikánus párt vezetőivel, köztük Ford, Reagan, és idősebb Bush elnökökkel.

A párt vezetőit ezeken a találkozókon egy dolog érdekelte: Hogyan lehet a tárgyalópartnereik gyülekezeteit alkotó milliós tömegeket a párt számára szavazóként mozgósítani. Cserébe a gyülekezetvezetők a politikába való beleszólást kértek: az idealistábbja Krisztus tanításainak, a cinikusabbja pedig saját hatalmi vágyainak remélve így érvényt szerezni.

De az összeesküvés szót Schaeffer nem erre használja. Hanem arra, ahogyan az alkut követően a mozgósítás történt;teljesen más kommunikáltak a gyülekezetek felé, mint amiről zárt ajtók mögött szó volt. Kellett találni egy témát, aminek az egyházi közbeszéd középpontjába emelésével elfogadhatatlanná lehetett tenni a demokrata pártot a keresztény szavazók számára. Ezt a témát az abortusz kérdésében találták meg.Ha az abortuszról, mint Istentől elfordult emberek által szervezett tömeges gyerekgyilkosságról lehet beszélni, akkor az azt támogató politikai pártok egy kalapba kerülnek a szovjet kommunista párttal, vagy a német nemzetiszocialista párttal.

Ma, négy évtized elteltével mi sem tűnik kézenfekvőbbnek. Ám a hetvenes évekig az abortusz egyházon belüli megítélése nagyon más volt, mint ma.

Természetesen senki sem gondolta, hogy a magzat ne Istentől lenne, vagy hogy az elpusztításához elégséges ok lenne a nők és férfiak „joga” a felelőtlen szexuális élethez. Ugyanakkor kevesen tartották, hogy a magzat ugyanolyan értékes lenne, mint egy már megszületett ember. A többségi álláspont az élet kezdetének nem a fogantatás pillanatát tekintette, hanem azt a pillanatot, amikor Isten a megformált testbe Ádáméhoz és Éváéhoz hasonlóan az élet lelkét leheli. Tekintve, hogy míg a magzat csak anyja testének részeként képes életben maradni, és az önálló életre már csak a megszületett gyermek képes, a legtöbben a születés pillanatát fogadták el az Isten által teremtett élet kezdeteként.

1968-ban még a híresen konzervatív Dallas Theological Seminary professzora is így írt: „Isten nem tekinti léleknek a magzatot, akármilyen előrehaladott is a fejlődése. A Törvény egyértelmű: „Ha valaki agyonüt egy embert, akárkit is, halállal lakoljon!” (3 Móz. 24:17).

A 2 Móz. 21:22–24szerint viszont a magzat elpusztítása nem halálos bűn… Ebből fakadóan tehát, szemben az anyával, a magzatot nem tekinti élő léleknek a Biblia.”

A változás, mely a hetvenes években bekövetkezett Schaeffer írása szerint a Republikánusokkal kötött egyezség, és kitartó, tudatos, és jól végzett munka eredménye. Az egyik első lépés a változás felé a“Whatever Happened to the Human Race?” című többrészes könyv, és dokumentumfilm sorozat volt, melyet maga Schaeffer írt és rendezett. Ezután következett több, az abortuszt brutális gyilkosságként bemutató film, könyv, TV- és rádióprogram. Ezek mind azt sugallták, hogy egy egyszerű törvényi tiltás megoldaná a problémát, miközben elhallgatták, hogy az abortuszt tiltó és engedélyező országokban nagyságrendileg ugyanannyi abortusz történik, és hogy a különbség csak a körülményekben, a beavatkozásokat végzők szakértelmében, és a szövődményekbe belehaló nők számában van.

Ez a kampány persze önmagában kevés lett volna a sikerhez, mivel sok befolyásos egyházi vezető továbbra sem osztotta az abortusszal kapcsolatos új nézeteket, vagy egyszerűen nem tartotta fontosnak a témát. Schaeffer visszaemlékezése szerint azonban, ahogy egyre nyilvánvalóbbá vált a politikai körökben szerzett friss befolyásuk, és ahogy egyre többet mutatkoztak együtt vezető republikánus politikusokkal, más gyülekezeti pásztorok is újragondolták nézeteiket, remélve, hogy nekik is jut a szavazatokért cserébe juttatott előnyökből.

Ami a hatvanas években marginális és elszigetelt, a hetvenes években pedig újszerű és megosztó volt, a nyolcvanas évekre normává vált. Ma, már lassan négy évtizeddel később a keresztény és a „pro-life” jelzők szinte szinonimmá váltak az Egyesült Államokban, és a fiatalabb generációk abban a tudatban élnek, hogy ez mindig is így kellett, hogy legyen.

A siker ebben az értelemben elvitathatatlan. De vajon elérték-e a céljaikat azok, akik Schaefferrel együtt megkötötték az alkut, és akik az alkujuk részeként átfordították az abortusz kereszténységen belüli megítélését?

Ha azokat a keresztényeket nézzük, akik kevesebb abortuszt, és több boldog családot szerettek volna látni, nem egyértelmű az eredmény. Először Reagan, majd a két Bush, a napokban pedig Trump is egyik első intézkedésével vonta meg az amerikai segélyeket az olyan nemzetközi szervezetektől, akik az abortuszt propagálják, vagy akár tanácsadásaik során lehetőségként említik. Ugyanakkor az 1973-as legfelsőbb bírósági végzés visszavonására, – mely mindig is a mozgalom legfőbb deklarált célja volt – soha nem került sor, hiába volt, hogy a „pro-life” mozgalomhoz tartozott az elnök, a szenátus, és a képviselőház többsége is. Végül pedig:mivel a vita miatt mindenki főleg az abortusz kérdésére koncentrál, Amerika továbbra is nagyon keveset ért el a szülési szabadság, a részmunkaidős foglalkoztatás, és az ingyenes és színvonalas bölcsődei ellátás állami támogatása terén, melyek mind bizonyítottan sokkal erősebben növelik a gyermekvállalási kedvet, mint az abortusz büntetése.

Ha velük szemben azokat a keresztény vezetőket nézzük, akiket inkább a személyes érdek motivált az alku megkötésében, már kedvezőbb képet kapunk. Az ő nézőpontjukból az, hogy az abortuszt engedélyező végzést 1973 óta nem sikerült visszavonni annyit jelent, hogy a kérdéssel továbbra is lázban lehet tartani a társadalmat, választásokat lehet eldönteni, és nekik ezekben ezután is kulcsszerep jut, amiért méltán számíthatnak a republikánusok anyagi és erkölcsi megbecsülésére.

De az alku igazi nyertesei természetesen se nem a naiv, sem pedig a cinikus keresztények. Ők egyszerűen csak hagyják, hogy elvegyék tőlük a közügyekbe való beleszólás valódi lehetőségét, és hogy nap mint nap egy olyan politikai harc első sorába küldjék őket, ahol képtelenség hűen képviselni a szerető és megbocsátó Istent, és ahol egy ország másik felét teszik gyűlölt ellenségükké. Az igazi nyertesek a politikusok, évről évre több millió szavazatot zsebelnek be pusztán azzal, hogy sokat beszélnek az abortuszról, de érdemben sosem teszek ellene. Azt, hogy ez önmagában is elég, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy két hónapja egy olyan ember szerezte meg az evangéliumi keresztény szavazatok 81%-át az elnökválasztáson, aki előtte nyíltan kérkedett házasságtöréseivel, és büszkén vállalja, hogy nincs szüksége Isten bocsánatára.