Kötőszó

Senki ne gondolja, hogy Berlint fölött az ég már nem véres... És azt se, hogy ha kikapcsoljuk a tv-t, a rádiót, és offline üzemmódba helyezzük okos készülékeinket, és okosnak hitt önmagunkat, akkor Aleppóban hirtelen minden megoldódik. Nem fog. Önmagától nem. Közönyből nem. Cinikusságból nem. Már pedig, aki azt hiszi, hogy a dicsőséget privatizálhatja a saját karácsonyára, de közben nem figyel arra, hogy mi történik a szenvedőkkel, a legkisebbekkel, az nem érti, hogy a dicsőség mindenkinek szól. Sőt, tovább megyek, sokkal inkább szól a mindenkori veszteseknek, áldozatoknak, mint a győzteseknek, akiknek látszólag mindenük megvan, valójában nincsen semmijük.

Gáncs Tamás, kelenföldi evangélikus lelkész igehirdetése karácsony első napjára. 

Apus, kérdezte Máté fiam, apus én hol voltam, mielőtt megszülettem?

Döbbent néma csend az M3-as autópályán.

November második hétvégéjén Debrecenbe utaztunk családommal. Barátaink harmadik gyermekének megkeresztelésére kértek fel, abban a gyülekezetben, abban a templomban, ahol lelkészi szolgálatomat elkezdtem 2006 őszén. Az odafelé vezető úton, ahogyan közeledtünk Debrecen városához, elejtettem egy rövid mondatot, amit kérdés-lavina követett: "Képzeld Máté, anyával korábban itt laktunk."- mondtam. " Erre Máté kérdezett: "és akkor én hol voltam?" "Te, akkor még nem voltál." - válaszoltam, arra gondolva, hogy ezzel vége is játéknak. De nem. Újra kérdezett. "Apus, akkor engem hol hagytatok? Kelenföldön?" "Nem hagytunk sehol, akkor te még nem születtél meg, akkor te még nem éltél." (...) De Apus, akkor velem mi volt, én akkor már meg voltam halva?" Nem, drága, te akkor még nem születtél meg. "Anya pocakjában voltam?" - folytatta kíváncsian. "Nem, kicsim, te akkor te még nem voltál." "De apus én hol voltam mielőtt megszülettem?

Csend. Kaláka lemez. A karácsonyi. "Karácsonyig tart a húsvét", "húsvétig tart a karácsony". "Te megszülettél énnekem, és én még nem is éltem."

Apus, kérdezte Máté fiam, apus én hol voltam mielőtt megszülettem?

Döbbent néma csend, és nem azért, mintha csendkirályt játszanánk titokban.

Az idei az ötödik olyan karácsonyunk feleségemmel, amikor a nagybetűs Gyermek mellett a kisbetűs gyermekkel is megosztjuk azt. Mivel négy éve Szenteste előtti nap érkezett meg otthonunkba Máté, így nálunk Máté születésnapja és Jézus születésnapja nagyon közel esik egymáshoz. És idén még az is különleges lehetett múlt vasárnap, hogy négy gyertya égett a koszorún, és négy a tortán. A délelőtti betlehemezést itt a templomunkban, a délutáni betlehemezés követte, a gyönyörű óbudai karácsonyi vásárban, ahol mondanom sem kell, élőben muzsikált a Kaláka együttes Szabad-e ide bejönni betlehemmel? című műsorával. És íme felcsendült a(!) versszak - Ím jászlad mellett térdelek című énekünk, második versszaka - ami családunkban a születésnapot és a karácsonyt összeköti a halállal:

"Te megszülettél énnekem", amit hét éve előrement nagypapámmal, minden karácsonykor és születésnapkor elénekeltünk. És rá emlékezve háromszor is az előző hétvégén: kétszer a sírjánál, halálának évfordulóján szombaton, egyszer pedig vasárnap, Máté születésének évfordulóján a tömegben, Óbudán, a kalákás bácsikkal, megkönnyezve a a tényt: születés és halál, karácsony és húsvét, idő és tér, gyertyák és fények mind-mind összefüggnek. Mert sosem érzi magát az ember annyira kicsinek mint születéskor és halálkor, karácsonykor és húsvétkor, amikor az idő és tér összecsúszik, amikor a sötétséget világosság váltja és a világosságot sötétséget. Majd újra világosság ragyog fel.

Apus, kérdezte Máté fiam, apus én hol voltam mielőtt megszülettem?

Döbbent néma csend, és ez most egy betlehemi csend is, Mikeás csendje is.

El sem tudom mondani, hogy Mikeás Betleheme mennyire erősen mai Betlehem. Bet-lehem: a település neve köztudottan azt jelenti: a kenyér háza. Bet-lehem: a legkisebb, mégis belőle származik a legnagyobb. Egy mikeási kritika a legnagyobbak irányába, és egy óriási üzenet az aprónak, a kicsinynek: a reménység nem a földi hatalom irányából jön, nem a származáson múlik, nem erőszakkal jön, és nem is pompában, hanem épp ellenkezőleg, onnan ahol a szenvedés, a nyomor, a kiszolgáltatottság, menekülés és a hiány van.

A  karácsony a legkisebbekké és nem a legnagyobbaké, a kevésé és nem a soké, a Gyermeké, aki a békességet hozza, és nem azoké a felnőtteké, akik mindent megtesznek, hogy ne legyen béke, vagy csak álbéke legyen.

Mikeás, a fogság korának prófétája a reménység és a béke prófétája ezt írja: "egy asszony szül, de honfitársainak maradéka haza fog térni Izráel fiaival együtt. A nyáj elé áll, és legelteti az ÚR hatalmával, az ÚRisten fenséges nevével. Akkor nyugodtan élnek, mert hatalma kiterjed a föld határáig. Ez lesz a békesség!"

És valóban, ha nem is egy ideális világ következik a választott nép számára a fogság után, a szabadulás mégis valóságos lesz. És valóban, a keresztények számára ez a prófécia túlmutat a konkrét Mikeás próféta korabeli kontextuson, és egy menekült család, egy üldözött család, egy mindenhonnan kirekesztett, hajléktalan családra mutat, akiknek nincsen helyük, és akik egy istállóban szállnak meg.

És ami a legfontosabb nekünk, ma, itt és most: ez a prófécia a mára mutat. És reménységet ad mindenkinek. De leginkább azoknak, akiktől - ahogyan Máriától, Józseftől, Jézustól - elvettek mindent: országot, hazát, méltóságot, vagyont, családot, egészséget, megbecsültséget, munkát, vitalitást, és ami a legfelháborítóbb és legfelkavaróbb: elvették, ellopták magát azt a hitet, hogy érdemes élni, és hogy van otthonuk a földön. Már pedig van. Kell lennie.

Jézus, az Isten országának képében éppen ezt hirdette meg: a szabadítás éppen azoké, akiknek semmijük sincs, valójában azonban övék a minden. Minden, ami fontos. Minden, ami számít. Az a bizonyos kevés, amire szükség van, sőt az a bizonyos egy.

"Akkor nyugodtan élnek, mert hatalma kiterjed a föld határáig. Ez lesz a békesség!" Micsoda örömhír ez a magányosoknak, micsoda reménység ez a szorongóknak, micsoda vigasztalás ez a gyászolóknak, micsoda gyógyulás ez a betegeknek: a Betlehemi Gyermekben közénk érkezett Úr hatalma mindenkihez elérhet. De ez nem az a hatalom.

Ez a szeretet, megbocsátás, újrakezdés, esély hatalma, és nem pedig az elnyomás és a hierarchia hatalma. Ez az élet hatalma és nem a halálé. Ez a jászol hatalma, és nem a palotáé.

Isten országa ma is közöttünk van. Közöttünk, bennünk lehet a Betlehemi Gyermek által. Akinek születése Isten legváratlanabb lépése. Nem restauráció, és még csak nem is reformáció, hanem egy új korszak az Isten-ember kapcsolatában. Ahol a békesség, a peace, a shalom, a szálem az Égből jön, és ahol a "da pacem Domine", az "adj békét Uram" a releváns fohász, hiszen ezt Ő adja.

Ő adja, de mi, az ő karácsonyi angyalai, lehetünk e béke elősegítői, követei, vagy másképpen fogalmazza: Isten békefenntartói - jöjjünk bárhonnan vagy tartsunk bárhova. Legyünk éppen életünk legmélyebb krízisében, vagy éppen örömmámorban. Tapsoljunk éppen egy születésnek, vagy bandukoljunk éppen a halál árnyékának kivilágítatlan völgyében.

Sokszor félreértjük, hogy mi is a szerepünk a betlehemi történetben, és karácsony ünnepén. Nem kell senkinek se bizonyítanunk semmit. Mert karácsony nem a teljesítményről szól, és még csak nem is az elvárásokról.

Sőt az is téved aki a díszletcserétől várja a megoldást, az aznapi csodát. A mi dolgunk más. A mi dolgunk a befogadás. A mi dolgunk a térdelés. A mi dolgunk a betlehemezés, amit hadd definiáljak úgy: a békesség továbbadása, amit az angyalkórus énekel: "Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség az embereknek, akiket szeret." (Lk 2, 14.) Ami csodaszépen rímel a jánosi inkarnációs kulcsmondatra: "Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét. (Jn 1,14)

Dicsőség. Az egyik legszebb szavunk. Elsőre természetesen karácsony angyalos-pásztoros idillje jut eszünkbe. Pedig a dicsőség, az ő dicsősége, a testté lett Ige, a Betlehemi Gyermek dicsősége nem csak életünk „dicsőséges” pillanataiban, de a drámáiban, a mocsokban, a sárban a szenvedésben, a krízisben is ott rejtőzik. Ez nem a népszerű karácsonyi dallamokban, szavakban, ízekben, illatokban érhető tetten, hanem ott, ahol az emberi élet határhelyzetei vannak.

Senki ne gondolja, hogy Berlint fölött az ég már nem véres... És azt se, hogy ha kikapcsoljuk a tv-t, a rádiót, és offline üzemmódba helyezzük okos készülékeinket, és okosnak hitt önmagunkat, akkor Aleppóban hirtelen minden megoldódik. Nem fog. Önmagától nem. Közönyből nem. Cinikusságból nem. Már pedig, aki azt hiszi, hogy a dicsőséget privatizálhatja a saját karácsonyára, de közben nem figyel arra, hogy mi történik a szenvedőkkel, a legkisebbekkel, az nem érti, hogy a dicsőség mindenkinek szól. Sőt, tovább megyek, sokkal inkább szól a mindenkori veszteseknek, áldozatoknak, mint a győzteseknek, akiknek látszólag mindenük megvan, valójában nincsen semmijük.

"Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség az embereknek, akiket szeret." Akiket szeret: és hisszük, hogy úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta..." Ez a Fiú, ez Ő: a Betlehemi Gyermek. Ő a Békesség Fejedelme. A Fiú. Aki adatik nekünk. Akit egy asszony szül. Fájdalmak közepette egy fájdalmas világ kellős közepén. Amikor épp mint ma, szabadításra van szüksége az embereknek. Neked és nekem is. Ma, amikor, éppen úgy ahogyan Mikeás idejében, nagyhatalmak játszótere a Föld nevű bolygó, és soha ennyire nem volt igaz a kérés, ami a már idézett,161-es evangélikus ének utolsó versszakában fogalmazódik meg:

Csak egyet, egyet kérhetek. 
Egy égi jóra várok: 
Hogy a szívemben végy helyet, 
Ó, Jézus, bárhol járok. 
Tedd jászladdá a szívemet! 
Jer, térj be, és betér veled 
Az öröm égi fénye!

Apus, kérdezte Máté fiam, apus én hol voltam mielőtt megszülettem?

Döbbent néma csend, de ez már a kelenföldi templom karácsonyi csendje.

Csend, amibe ugyanúgy  mint egykoron, belesírhat a Betlehemi Gyermek, és értelmet adhat az életünknek, és a születés-halál elnevezésű keretnek. Mert bár nagyon nem mindegy, hogy az ember hova születik, vagy hogy miként képes elfogadni nemcsak a kezdetet de a véget, de ami igazán számít: mi marad meg, és még inkább ki marad meg a betlehemi történetből?

Az utóbbi másfél év egyik legnépszerűbb Facebook posztja, egy grafika is ezzel szembesít, amikor kihagyja a betlehemi klasszikus ábrázolásból az arabokat, a zsidókat, az afrikaiakat és a menekülteket. És íme, a betlehemi képen nem marad más, mint: a három állat, az üres jászol, a fák, az istálló, és a csillag.

Én azt kívánom mindenkinek: nehogy éppen az maradjon ki az idei karácsonyból, Aki számít, és akik és amik igazából számítanak.

Ne féljünk, mert íme örömhír hirdettetik: megszületett a Megváltó Betlehemben! A legkisebb városban a legnagyobb evangélium érkezett közénk: Immánuel. Velünk az Isten. Ma is. Itt is. Éppen ezért, ma is, itt is, mi is belekapaszkodhatunk az inkarnáció csodájába, amikor szembesülünk törékenységünkkel, tehetetlenségünkkel, és kérdésekkel születésről, halálról, és arról, ami e kettő között van.  

És még ha döbbenetes is a kelenföldi karácsonyi csend, sose feledjük a képet: a szív lehet jászol ma is, amibe felsír maga az Élet, és békesség, valódi békesség születik meg. Ő, aki maga az Isten békessége. Minden emberi értelmet meghalad. És abban hihetünk, reménykedhetünk, és így szerethetünk idén karácsonykor is, hogy meg fogja őrizni szívünket, gondolatainkat az Úr Jézus Krisztusban. Ámen.