Ne használj ki minden ziccert, ne söpörj be minden sikert, ne hódíts meg mindent!
Szerző: Ócsai Zoltán, evangélikus lelkész
Örüljetek az Úrban! (Fil 4,4)
Simone Weil ír arról, hogy el kell tudni viselni az ürességet. „Akár a gáz, a lélek is azon van, hogy a rendelkezésre álló teret egészen betöltse. Ha a gáz összesűrűsödne, és a tér egy részét üresen hagyná, ez a viselkedése ellenkeznék az entrópia törvényével. Nem így van a keresztények Istenével. Ez természetfölötti Isten, míg Jehova természetes Isten.” A Filippi-levél egyik alapgondolata a kenózis, hogy Jézus lemond isteni dicsőségéről. Ez az alapja minden más gondolatnak is, ami a levélben van. Mintha az Ószövetség törvényei közül is az egyik messiási próféciává emelkedne: az a törvény, hogy az aratáskor ne szedj le mindent. Ami ott maradt, azért ne menj vissza! Ne használj ki minden ziccert, ne söpörj be minden sikert, ne hódíts meg mindent! Hagyj az özvegyeknek, az árváknak, akik utánad mennek és a maradékon élnek.
Mintha ezt idézné Jézusnak a kánaáni asszony, aki azt mondja, hogy a kutyák esznek az uruk asztaláról lehulló morzsákból. Ezek a szavak indítják meg Jézust, mintha magára ismerne. Aktuálisabb az a mondanivaló, mint gondolnánk!
Ne akarj mindent, ne akarj minden hatalmat! Ne nyerj meg minden csatát, még akkor sem, ha jobb vagy, mint ellenfeled. A nyerő-típusú ember nem csak veszíteni nem tud, hanem a boldogságot sem ismeri. Nem tud örülni annak, amije van, mindig kell valami újabb és újabb. Még egy üzlet, még egy siker, még egy ember, még egy tárgy. A kegyelem és az öröm természete alapvetően más. Félreállni és engedni. Engedni a gyengébbet, a kisebbet. Ennél nagyobb boldogságot alig lehet elképzelni.
Ez a szülő boldogsága, aki engedi, hogy fia lebirkózza, hogy lánya szebb legyen nála. Ez tanár boldogsága, az edző boldogsága, mikor tanítványa túlszárnyalja. Az öröm természeténél fogva közösségi. Nem létezik önző öröm. A hódító boldogsága elképzelhetetlen, mint ahogy az aszkéta boldogsága is. Egyik sem tud örülni annak, amit kapott, ami az övé. Mindkettő lemond róla, a hódító a következőért, az aszkéta a semmiért, valami távoli elérhetetlen álomért. Mindkettő szüntelen vágyakozásban él, az ellen küzd. Aki örül, az tud hálaadással kérni, mint Pál írja. Mindennek örül, mindent elfogad.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
