Kötőszó

„Akit az Isten Szentlelke megérint, az azonnal látja a feladatát. Sőt mi több, meghívást is kap a feladat elvégzésére. A Lélek tolóereje és a felfedezett szükség és felelősség húzóereje, kimozdítja az embert a komfortzónájából. Nem lehet egy helyben toporogni.” Makoviczky Gyula, nagykanizsai evangélikus lelkész irgalmas samaritánus példázatáról szóló prédikációját közöljük, amit múlt vasárnap finnországi Salo-Uskelaban mondott el. (Gáncs Tamás igehirdetése erről az igeszakaszról itt olvasható.)

Szerző: Makoviczky Gyula

Nathan Söderblomhoz, Uppsala érsekéhez, egyszer egy idős földműves ezzel a kérdéssel fordult:

– Érsek Úr, ön szerint hogyan áll az üdvösség története?
– Hogy érti ezt barátom? – kérdezett vissza az érsek.
– Úgy gondolom, hogy a világ története három nagy korszakra oszlik, és mi most a második és harmadik között vagyunk.

Az érsek figyelmesen hallgatta az öreget, réges-régen megfogalmazott gondolatokat halott kicsengeni a szavaiból. A 13. században élt szerzetes, Fiorei Joachim volt az, aki három nagy világkorszakot különböztetett meg: az Atya, a Fiú és a Szentlélek korszakát. Ez utóbbinak a kezdetét saját korára, 1260-ra tette. Ekkor indul a harmadik világkorszak, a Szentlélek új kitöltésével, vagyis az új Pünkösddel.

Aztán az öreg így folytatta mondandóját:

– Az első a papok korszaka volt, csakhogy érsek úr, az önök korszaka lejárt. Ezt követte a léviták korszaka, a tanítóké, professzoroké, teológusoké, akik az írást magyarázzák.

– Mi van még hátra, mi következik most? – tette fel a kérdést az öreg, majd rögtön meg is válaszolta:
– Az irgalmas samaritánusok kora. A laikusoké, akik az élet országútján járnak, ahol meglehetősen nagy a forgalom. Ott segítenek az emberek profán gondjain, profán eszközökkel, szeretetből, irgalommal.

Az érsek ámulattal hallgatta az idős parasztembert, akinek szavai nem maradtak hatástalanok. Söderblom ezután az ökumenikus mozgalom elindításával mindinkább azon fáradozott, hogy az egyházakat megosztó hierarchikus és tanításbeli vitákat félretéve, mindinkább az „életgyakorlás” felé történjen elmozdulás.

Ez az elgondolkodtató történet Fiorei Joachimról, a bölcs öregemberről, és az uppsalai érsekről a Szentlélek munkájának három fontos jellemzőjét tárja elénk.

Az első az, amit a szerzetes gondolata tükröz. A Szentlélek kiáradása nem csupán egy kétezer éves történelmi dátum, hanem a Lélek mindenkori kiáradása. A Lélek minden keresztény életében a legszemélyesebb módon, az egész egzisztenciánkat érintve megy végbe. Amikor a Lélek ereje tölti el az embert, az valóban új korszak kezdetét jelenti.

A második hatása a Lélek munkájának, hogy az ember erőt, bátorságot kap, hogy szóljon és elvégezze azt, amit rábíztak. Így látjuk megállni az öreg földművest az érsek előtt. Beszéde egyszerre merész és meghökkentő, mégis szelíd és humorral fűszerezett. Csak a testvért, a felebarátot látja, aki szükséget szenved, akihez a Lélek erejével szólnia kell.

A Lélek munkájának harmadik fontos jellemzőjét az érsek életén keresztül láthatjuk meg.

Akit az Isten Szentlelke megérint, az azonnal látja a feladatát. Sőt mi több, meghívást is kap a feladat elvégzésére. A Lélek tolóereje és a felfedezett szükség és felelősség húzóereje, kimozdítja az embert a komfortzónájából. Nem lehet egy helyben toporogni.

A Jerikó és Jeruzsálem közötti út veszélyei Jézus korában közismertek voltak. Az út a hegyre megy fel. Forgalmas út, kereskedők, zarándokok járják. A hegyoldalba vágott út egyik oldalán szikla, a másikon szakadék van. (A halál árnyékának völgye, ahogy a 23. zsoltár mondja.) A sziklák mögött útonállók rejtőzködhetnek. Lehetnek partizán csoportok, akiknek politikai céljai vannak, vagy lehetnek banditák, útonállók, akiknek az utazók kifosztása a célja.

Nekik esik áldozatul „egy ember”. Jézus nem mondja, hogy melyik néphez tartozik. A felebarát szeretetének parancsa a saját etnikumon belüliekre vonatkozik. „Szeresd felebarátodat, mint magadat”. Szeresd a néped tagjait. Jézus csak annyit mond, hogy a rablók megfosztották a ruháitól. vagyis már a ruházata alapján sem lehet csoportba sorolni. Meztelensége mégis lehetővé tette annak megállapítását, hogy zsidó-e, vagy sem ez az ember. ha körül van metélve, akkor izraelita vagy samaritánus, ha nem, akkor görög vagy római pogány, tehát biztosan nem felebarát. Persze ennek megállapításához közelebb kellene lépni.

A történetben először egy pap kerül a látóterünkbe. „Történetesen egy pap ment azon az úton, de amikor meglátta, elkerülte.” amikor meglátja a félholtat, azonnal felméri a helyzetet. Döntést hoz, elkerüli. Az, hogy elkerülte, nem egyszerűen azt jelenti, hogy elmegy mellette. A görög szó azt jelenti, hogy az útnak az ellenkező oldalán halad el mellette. Ha valakivel nagyon nem akarunk találkozni, akkor, amikor messziről észrevesszük, kitérünk az útjából. Úgy teszünk, mintha egyébként is arra vezetett volna az utunk mintha észre sem vettük volna. Persze, ha már elhaladtunk mellette, akkor visszatérünk az eredeti oldalra.

Miért tér ki a pap? Számtalan megoldás született a döntésre. A megoldások keresése egyidős a jézusi példázattal. Az egyik szerint azért, mert szívtelen alak. van ilyen a papok között is. Egy másik szerint sietnie kell, nagyon elfoglalt ember. A szent ügyek elsőbbséget élveznek. egy harmadik szerint egy hivatalos személynek azt kell tennie, ami a dolga. Nem az ő dolga félholtakat gyógyítgatni.

Azt hiszem, hogy ez a leginkább mai magyarázat. nem az én dolgom, nem tartozik rám. Én fizetem az adót, mosom kezeimet.

A papnak döntést kell hoznia a megvert ember ügyében. Mit tegyen, Mit tehet? Ha ez az ember körülmetéletlen, akkor nincs vele dolga. ha igen, akkor sem biztos, hogy a népéhez tartozik. (Szeresd felebarátodat, mint magadat! 3Móz 19,18) A papokat az a szabály is köti, hogy „ne tegyék magukat tisztátalanná népük közül való halottal”. (3Móz 21,1) Ez a két törvény csak akkor kerül ellentétbe, ha a megvert ember a saját népéből való. Hogy ezt megállapíthassa, közelebb kellene lépni. ha megérinti, akkor rituális tisztulási folyamaton kell átmennie, hogy újra szolgálhasson Jeruzsálemben. Arra gondolhatunk, hogy a pap nem akarta kockáztatni a jeruzsálemi szolgálatot, hiszen erre egy évben csak kétszer egy hétre nyílik mód. Ezért fontos faggatnunk újra a görög szöveget, amelyik arról szól, hogy ez a pap éppen Jeruzsálemből, a hegyre épült városból jön lefelé. vagyis túl van a szolgálaton. Ha tisztátalanná lenne, akkor is volna ideje a tisztulási folyamatot végigcsinálni. A törvénnyel tehát nem indokolható az, amit tesz.

Ez az ember egyszerűen fél, és ezért tér ki a megvert ember útjából. Nyilván kockázatos is odamenni, hiszen a sziklák mögött még ott rejtőzhetnek a tettesek.

És akkor nézzük a samaritánust. A körülmények megegyezőek. A reakció azonban eltérő. Jézus nagyon részletesen mondja el, hogy mit tett ez az ember.  „Egy úton lévő samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta; odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Aztán feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és ápolta. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked.”

És mindezt miért tette? Azt mondja Jézus, hogy azért, mert megszánta. Átjárta a szívét a látvány. Felindult, megindult a látvány nyomán a szívében. Ez az érzés pedig elnyomta a félelmét.

A történetnek van megoldása, de valahogy mégis hiányérzetünk támad. Ez a történet egy emberről szól. Szó sem esik Istenről. Még csak az sem derül ki, hogy ez a samaritánus istenfélő lett volna. Jézus úgy mondja el ezt a történetet, mintha nem volna Isten. Az emberek magukra maradtak, egymásnak kiszolgáltatva élnek.

Ha Istent keressük a történetben, akkor vissza kell mennünk a történet kulcsszavára. Megszánta. Ez a szó összesen háromszor szerepel az evangéliumokban. Az egyik ilyen hely a gonosz szolga történetében van. A másik a tékozló fiú történetében. Mindkét helyen az atyára jellemző magatartás. csak egyetlen egyszer használja Jézus ezt a szót emberre, éppen itt, az irgalmas szamaritánus történetében.

Hol van Isten? Milyen sűrűn tesszük fel ezt a kérdést. Jó lenne megbizonyosodni róla. Jézusnak az a válasza, hogy ott van Isten az irgalomban. Ott van Isten akkor, amikor felindul az ember szíve a másik láttán. Isten van ott, amikor a felebaráti szeretet felülírja a hideg racionalitást, a belénk kódolt, vagy általunk kifejlesztett félelmeinket.

„Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj” – mondja Jézus a farizeusnak. Akkor vagy felebarát, akkor töltöd be Isten törvényét, ha az embert látod, mint ez a samaritánus. A Lélek tolóereje és a felfedezett szükség és felelősség húzóereje, ma is kimozdítja az embert a komfortzónájából. Nem lehet egy helyben toporogni. Indulni kell. Ámen.

Borítókép: Máté Bence (az Év Természetfotósa 2015)