Kötőszó

Nagy László: Adjon az Isten című verse minden évben szilveszterkor vagy az újév elején elárasztja a közösségi médiát. Csodálatos vers, elgondolkozik rajta az ember: tudunk még imádkozni? Kérni? Megköszönni? Ezen a héten zajlik az egész világon az Ökumenikus imahét – a Krisztus-követők egységéért. Különböző felekezetek imádkoznak együtt az ország több templomában. 2012. óta az imahét nyolcadik napján – az imahét lezárásaképp – keresztény-zsidó imaórát tartanak országszerte. Az évet nem is lehetne ennél szebb alkalommal elkezdeni. Egy pillanatra megállhatunk az év eleji kapkodásban, rohanásban, tervezésben, és végiggondolhatjuk, mit kérnénk (akár együtt) Istentől és miért vagyunk hálásak neki.

„Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dűljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet –
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.”

Az iskolában még a jó jegyekért, a naplóban a nevünkön átlapozásért, a diáktársunk mosolyáért is tudtunk könyörögni, felnőtt korra már finomodnak a kérések, ha egyáltalán még vannak, és nem felejtettünk el imádkozni. Sokan úgy gondolják, ha imádkoznak, akkor csak kérhetnek. Hiszen az ige is így szól: „Kérjetek, és adatik nektek, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőnek megnyittatik.” (Máté evangéliuma 7, 7-8). És ha nincs erő, bátorság kérni, akkor inkább nem is imádkoznak.

Mások nem tudnak, nem akarnak kérni, de hálát adni annál inkább szoktak: egy-egy szép napért, egy mosolyért, egy megkapott állásért, szívességért és még sorolhatnánk. Ennek bájos példája a Csengetett Mylord? című brit sorozat egyik jelenete, amelyben Ivy, a szobalány egyéni imádságát láthatjuk a 3.perctől.

Imádkozni nem könnyű, de ha megszabadulunk attól a rossz beidegződéstől, hogy imádkozni kötelező, hogy ha „jó keresztények” szeretnénk lenni, akkor rájöhetünk, hogy egy gesztus, egy békéltető gondolat, egy életforma is lehet ima.

Így könnyebben – akár magától – megfogalmazódhat a hála is azokért a dolgokért, amelyek körülvesznek bennünket, olyan helyzetekben, amikor nem is számítanánk rá. Ha pedig valóban megérint a másik ember fájdalma és nyomorúsága, vagy ha az életemben adódik olyan helyzet, amit igazán, szívből szeretnék, a kérés is hasonlóképpen gördülékenyen fogalmazódhat meg.

Ha elfelejtettünk imádkozni, vagy nem tudjuk, hogyan kezdjünk hozzá, nem az imádkozást kell erőltetni. Elég lehet végiggondolni, miért lehetünk hálásak, vagy hogy mit szeretnénk, mit kérünk, miért kérjük, és ha ezeket a lépéseket megtettük az ima – egyszer csak – megfogalmazódhat bennünk.

Ökumenikus imahét van. Különböző felekezetek imádkoznak együtt az ország több templomában. Az évet ennél szebb alkalommal nem is lehetne elkezdeni. Együtt, közösen kérni és hálát adni, és végiggondolni, hogy mit szeretnénk az évben, és mit teszünk meg mindazért, amiért imádkozunk vagy imádkozni szeretnénk.

„Úr Jézusunk! Te arra figyelmeztettél bennünket, hogy mások arról fogják megtudni, hogy a te tanítványaid vagyunk, ha szeretjük egymást. Add, hogy szereteted által megerősödve a szeretetben munkálkodhassunk egyházad látható egységén. Segíts, hogy az az örömhír, amit hirdetünk, minden szavunkban, hallható és látható legyen cselekedeteinkben is. – Ámen.”