Kötőszó

Vajon egy és ugyanaz a Tanak, a Biblia és a Korán Istene? Megérthető, ha valaki ennél elvontabb kérdést elképzelni sem tud. Hiszen a világ különböző részein hipermodern fegyverek vagy öngyilkos merényletek oltanak ki emberi életeket, vagy éhség, betegség, nyomor tizedeli őket. Mégis fel kell tenni a kérdést, mert az egymással harcolók vagy vitatkozók mindkét oldalon gyakran emlegetik a három monoteista vallást, és így vagy úgy szinte mindenki hivatkozik is rájuk.

Szerző: Reuss András 

Vajon elég indok-e a szembenállásra, hogy más vallások követői vagyunk? Nem kell a közömbös megfigyelő előítéletmentes pozíciójába helyezkednünk ahhoz, hogy a kérdést megválaszoljuk. Hiszen a keresztyénség Bibliája sűrűn hivatkozik a zsidóság könyvgyűjteményére, a héber Bibliára, benne a Tórára, a Prófétákra és az Írások könyveire (e héber szavak kezdőbetűiből adódik a Tanak szó), az iszlám szent könyve, a Korán pedig a keresztyén iratokra.

Ha a tartalmukat vesszük figyelembe, azt látjuk, hogy mindhárom vallás tanít a Teremtőről, akit a Legfőbb Lénynek tartanak, aki mindent lát, hall és tud, vagyis mindenek fölött álló létező, a Lét alapja, a végső létező, a Bíró, aki előtt egykor majd minden embernek számot kell adnia. Így bátran mondhatjuk azt, hogy a szónak az igazi értelmében Isten csak egyetlen egy van, egyetlen egy lehet, akit a monoteista vallások persze különböző névvel illetnek. Pusztán ennek alapján állíthatjuk, hogy nemcsak abban vagyunk egyek, hogy kivétel nélkül mindnyájunkat anya hordott a szíve alatt és anya hozott a világra, és mindannyian embernek születtünk, hanem – amennyiben a három monoteista vallás valamelyikének követői vagyunk – abban is, hogy a dolgok mélyén ugyanazt az Istent valljuk és imádjuk.

Ugyanaz az Isten, de másmilyen az istenkép. Vajon ez a tény, hogy ugyanannak az egy Istennek más vonásokat tulajdonítunk, nem okozója-e híveik egymással folytatott harcainak?

Túl sok a riasztó példa és túl kevés a hely, hogy történeti példákat sorakoztassunk fel arról, mikor háborúztak egyik vallás hívei a másik ellen vallásos meggyőződésre hivatkozva.

Ha emberek háborúznak, különösen, ha hitükre hivatkozva, akkor inkább csődöt mond az istenhitük. Valaki úgy fogalmazott, hogy a háború az emberiség második bűnesete. Temérdek ilyen volt. Sokszor vallási okokból, sokszor csak ürügyként használva a vallást. De miért volt mégis annyi önző, embertelen és könyörtelen hadakozás, ha ez nem a vallások lényegéből következik? Mert az emberiség, a vallásos emberiség lelki fejlődése nem ábrázolható meredeken vagy egyenletesen felfelé ívelő grafikonnal, hanem minden nemzedékben, minden egyes emberben elölről, a nulla pontnál kezdődik.

A háborút és az erőszakot egyértelműen nem lehet sem a Tanakkal, sem a Bibliával, sem a Koránnal igazolni.

Nem biztos, hogy ezek vezéreit a vallások mai képviselői egyhangúan példaképüknek minősítenék. Amit a vallások küzdelmeként értelmeznek ma, annak hátterében ott vannak a mai világ roppant gazdasági és szociális problémái. A vallások emlegetése sokszor csak az igazi kérdések leplezését szolgálja.

Jézus példázatában egyetlen szegény koldus, Lázár ül a gazdag asztala közelében, hogy éhségét csillapítsa a lehulló morzsákból, de azokat is felkapják előle a gazdag ember kutyái. A mai világhelyzetet nemcsak színezi, hanem drámaian meg is határozza az emberiség elképesztően nagy tömegeinek számunkra egyszerűen felfoghatatlan nyomora. A Biblia ilyen helyzetekre utalva beszél az igazságtalanságról, ami az égre kiált (Jakab levele 5. fejezet). A dolgok lényegéről tereli el a figyelmet, aki a jelen helyzet fenntartása mellett kardoskodik, mert a világban úgy, ahogyan most élünk, egyre kevésbé lehet a továbbiakban élni. Nemcsak a környezeti problémák miatt. Nem is a vallásos hit miatt, nem a monoteista vallások különbözősége miatt, hanem azért, mert az emberek életét annyi egyenlőtlenség és igazságtalanság terheli.

Nemcsak a gyilkos terroristákat kellene megtalálni, hanem zsidóknak, keresztyéneknek és muszlimoknak azokat a zsidó, keresztyén és muszlim társaikat is, akik – bár más névvel illetik istenüket és más nézeteket vallanak róla, de – eközben mégis fontosnak tartják vallásuknak a békét, együttélést és igazságot kereső vonásait.

Meg kell tanulnunk úgy élni, hogy állhatatosan ragaszkodunk a magunk vallásához, hitéhez és identitásához, ugyanakkor pedig kölcsönösen elfogadjuk, hogy a maguk helyén mások is ezt teszik. És ilyen emberekre persze nagy szükség van azok között is, akik nem követői valamely monoteista világvallásnak.

Kép: innen