Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Hangolódó #53 | Egy éves a Hangolódó!

Szombat este van. Eszedbe jut, hogy holnap reggel templomba kellene menned, de nincs kedved hozzá. Nyűgösnek és hasztalannak érzed, keresed a kifogásokat és szomorúan veszed tudomásul: rutinná vált az istentiszteletre járás. Ha ehhez hasonló gondokkal küzdesz, új rovatunkat neked találtuk ki. A Hangolódó-sorozat utazásra hív, melyben különböző zenei útvonalakon gondolkodunk Isten és ember viszonyáról. Néha személyes hangvételben, néha nagyon is közérthetően, de mindenképpen a vasárnapi események felé tekintve. A Hangolódó egy éves szülinapját ünnepli most. Válogatásunkat a sorozat vezetője, Nagy Szabolcs készítette olyan dalok kiválasztásával, amelyektől csak mosolyogni lehet.

adobe_spark_5_2.jpg

Szeretem a tömegközlekedést, mivel ha utazom többnyire semmit nem kell csinálnom, csak döcögök a buszon, nézek ki az ablakon és a hangulatomhoz illő zenéket hallgatok. Néha mini-válogatásokat is szoktam készíteni, hogy mire elérem az úti célom, mindent meg tudjak hallgatni, amit szeretnék. Gimis korom óta ezt csinálom. Talán akkor született meg a Hangolódó ötlete is bennem.

Egy év telt el a legelső válogatás óta és nagyon sok témát sikerült feldolgozni. Megismerkedtünk zenei életművekkel, személyes kedvencekkel, egyházi ünnepeinkkel vagy éppen azzal, hogy egyes bibliai szereplők miket énekelnének egy karaoke-bárban.

Nem szoktam titkolni: a karaokes válogatás készítését élvezem a legjobban.

Nehezemre esik egyházi fogalmakban gondolkodni, nem ebben nőttem fel, nem ez vagyok. Viszont abban otthon érzem magam, hogy felfedezzem azokat a világi" pontokat, amelyek közelebb visznek az üres sír titkához. Mikor Bob Dylan arról énekel, hogy hány fül is kell ahhoz, hogy meghalljuk végre a világ szenvedését (Blowin' in the Wind), nem tudok nem nagypéntekre gondolni. A Hangolódó leginkább erről szól. Dalokról, amelyek univerzális sebekről és gyógyulásokról számolnak be. Amelyek mindannyiunk életét formálták és formálni fogják függetlenül attól, hogy az egyházi vagy világi zene. Ezeknek a daloknak a mélységét megismerni, ténylegesen utazás, amiben közel kerülünk a körülöttünk lévő világhoz.

Hálás vagyok, hogy ezzel foglalkozhatok. Minden alkalommal – mégha olykor bosszús és nehézkes is – öröm összeállítani és dolgozni a különböző válogatásokkal, mert ugyanazokra az univerzális érzelmekre adnak nagyon egyértelmű, vagy nagyon rejtett választ. 

Nem tudok nem hálás lenni és nem tudok nem mosolyogni minden egyes elkészült válogatás után. Ezért ma olyan listát állítottam össze olvasóinknak, ami erről a végtelen háláról szól, tele olyan dallal, amelyektől csak mosolyogni lehet.

Számok listája:

  • Noah And The Whale - 5 Years Time
  • Little Joy - The Next Time Around
  • Tedeschi Trucks Band - Part of Me
  • Theo Katzman - Pop Song
  • Sufjan Stevens - Come Thou Font Of Every Blessing
  • Faces - Ooh La La
  • Vulfpeck - Animal Spirits
  • Moniker - Ocean Blue
  • Sufjan Stevens - Death with Dignity

A válogatás Spotify-n is megtalálható.

Sorozatunk további válogatásait itt hallgathatja meg. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr5712710922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
mevelet1516_r.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása