Kötőszó

Evangélikus-római katolikus közös reformáció-megemlékezés 2017-ben? Lehetséges? A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) Október, a Reformáció Hónapja Bizottsága asztali beszélgetést szervezett a MEÖT Székházban. A beszélgetés célja az volt, hogy a szembenállástól a közösségig című dokumentumot az Ökumenikus Tanács Tagegyházai megismerhessék és megbeszélhessék.

Szerző: Dr. Fischl Vilmos, evangélikus lelkész, MEÖT főtitkár

A MEÖT főtitkáraként és az asztali beszélgetés szervezőjeként egyértelművé vált számomra, hogy ez a dokumentum, mely a lutheri tanoktól kezdve a megigazulás tanon át foglalkozik egyéb evangélikus-katolikus teológiai kérdésekkel, mint például úrvacsora, papi hivatás stb., ma is élő kérdéseket, gondolatokat vet fel közgondolkodásunkban.

Az is megkérdőjelezhetetlen, hogy a reformáció korabeli katolikus egyház és a mai katolikus egyház már nem ugyanaz az egyház, mint ahogy a reformáció egyházai sem ugyanazok az egyházak már. Mit értek ez alatt? Egyrészt nem ragadhatunk le a reformáció korában, mert 500 év alatt nagyon sok minden megváltozott.

Természetesen a reformáció alaptanításai továbbra is megmaradtak és a Szentírás sem íródott át. Másrészt egy új korban élünk, új kihívásokkal, új problémákkal, új lehetőségekkel. Ez az oka annak, hogy még ha az egyház megmarad is egyházként, az új kihívásokkal szemben fel kell vállalnia a küzdelmet. Gondolhatunk itt a szekularizációra, a globalizációra, az elpogányosodásra, illetve olyan aktuálpolitikai kérdésekre, mint például a migráció, amely teljesen megosztja az egyházakat. Még ha nem is értünk mindenben egyet – teológiai szempontból – attól még sok olyan dolog van, amely összeköt minket, keresztényeket. Összetartozunk a keresztségben, a Krisztusban, az imádságban.

A megbeszélés során dr. Szűcs Ferenc professzor, a Magyarországi Református Egyház részéről hangsúlyozta a kálvini tanítás fontosságát.

A reformátori törekvések nem akartak szakadást az egyházban, hanem csak megújulást. Kiemelte, hogy a bűnvallás során ne egymás bűneit valljuk meg, hanem a sajátjainkat.

Számomra azért volt fontos Szűcs professzor gondolata, mert sokszor valóban nehezen tesszük meg a bűnvallást a magunk részéről. Ahogy Jézus mondja a Hegyi Beszédben: „Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem? Vagy hogyan mondhatod akkor atyádfiának: Hadd vegyem ki a szemedből a szálkát! – mikor a magad szemében ott a gerenda” (Mt 7,3-4)

Hogyan lehet ma visszagondolni a reformációra úgy, hogy nem a sérelmek felhánytorgatása, a múlton való rágódás, hanem reformátori atyák elgondolása alapján, a tiszta tanítás hirdetése kerül előtérbe?

Mit jelent a tiszta tanítás? Ez egy olyan kérdés, amely megosztja a teológusokat, a protestáns teológusokat is, különösen a nyugati társadalomban. Ilyen kérdések például: az azonos neműek esketése, homoszexuális lelkészek papi szolgálata. Itt a kérdés teológiai szempontból lényeges, nem a saját megítélésünk alapján. Természetesen elfogadom minden egyén saját döntését lelkiismerete szerinti életéről, de ezek olyan kérdések, amelyek ma is megosztják a teológusokat, amikor a tiszta tanításról beszélünk.

A beszélgetés során sarkalatos pont volt az úrvacsora-tanítás kérdése is. Sajnos ma nem vehetnek együtt a protestánsok úrvacsorát a katolikusokkal. Meglátásom szerint az lenne a legjobb, ha az erre irányuló törekvések elérnék céljukat és 2017-ben a keresztény egységet úgy tudnánk ünnepelni szerte a világon, hogy közösen vesszük az úrvacsorát katolikus testvéreinkkel együtt. Tudom, hogy jelenleg ez még naivitásnak tűnik, de Isten kezében vagyunk.