Kötőszó

Evangélikus közéleti blog


A gyerekbántalmazás nem keresztény érték
A gyerekbántalmazás nem keresztény érték

Nemrég röppentek fel a hírek azzal kapcsolatban, hogy "vallási kiadók" gyerekverésre buzdító könyvet terjesztenek, amiben valóban hátborzongató dolgokat írnak. A minap pedig a wmn.hu-n jelent meg egy megrázó írás egy egykori áldozattól, akit a szülei a Bibliára hivatkozva vertek. Mivel vallási…

Se keleten, se nyugaton nem jó az irány – Fabiny Tamás beszéde nemzetközi vitát váltott ki
Se keleten, se nyugaton nem jó az irány – Fabiny Tamás beszéde nemzetközi vitát váltott ki

Úgy tűnik, mintha sok nyugat-európai egyház szégyellné a keresztet és a bibliai/keresztény értékeket – ezt a benyomását osztotta meg Fabiny Tamás evangélikus püspök, a Lutheránus Világszövetség alelnöke 2016. november 4-én, a Németországi Egyesült Evangélikus-Lutheránus Egyház zsinati ülésén,…

Adjátok meg Trumpnak, ami Trumpé
Adjátok meg Trumpnak, ami Trumpé
Mit mondott az elnök? És mit mond a Biblia?

Érdemes kicsit alaposabban megnézni, hogyan is áll az új amerikai elnök kedvenc könyvével és Krisztus követésével. Szerző: Kovács Viktor, ajkai evangélikus lelkész November 8-án az USA 45. megválasztott elnöke Donald Trump lett. Erre senki sem számított, legalábbis kevesen. Sokféle magyarázat…

„Férjnek lenni nem az igennel kezdődik” – négygyerekes apák őszintén a szerepekről
„Férjnek lenni nem az igennel kezdődik” – négygyerekes apák őszintén a szerepekről

Apaságról, önképről, fejlődésről, változásról beszélgetett Süveges Gergő műsorvezető, író, tanár és Simon Attila evangélikus lelkész a 11. Szélrózsa-találkozón. A két négygyerekes édesapa kendőzetlen őszinteséggel mesélt a szülinapi ajándékokról, a klasszikus szerepekről és a bocsánatkérés…

Egy musical, ami felrázta Amerikát
Egy musical, ami felrázta Amerikát

Ma kevés olyan ember lehet az Államokban, aki ne hallott volna a Hamilton musicalről, pedig az alapkoncepciója egyáltalán nem a legnépszerűbb: kosztümös hip-hop musical egy bevándorolt, 18. századi alapító atyáról, színes bőrű színészekkel. Mégis, ennél forróbb kulturális tartalom a tengerentúlon ma…

Milyen keresztény Európát akarunk?
Milyen keresztény Európát akarunk?

A cél a Keresztény Európa 2.0 kiépítése lenne, de ez mit is jelent a gyakorlatban? Politikusok és újságírók vitáztak Tusványoson. Szerző: Kézdi Beáta Milyen Európát akarunk? Van-e közép-európai keresztény vízió Európa számára? címmel tartottak előadást Tusnádfürdőn, a 27. nyári egyetemen. A…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_t_6.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása