Kötőszó

Evangélikus közéleti blog


Állammegóvás és keresztény felelősség
Állammegóvás és keresztény felelősség

„Mi az állam? Az ember nyilván bújhat papíralapú és online lexikonokat, kereshet definíciókat, s vélhetően vannak is olyan meghatározások, amelyekre közmegegyezés alapján mondhatjuk, hogy igen, ez az állam. Ugyanakkor az is érdekes lehet, hogy egyes emberek, csoportok, közösségek hogyan viszonyulnak…

Gyásznap és igazság
Gyásznap és igazság
A nemzeti összetartozás napjára

„Június 4. Gyásznap. Egy ideje hivatalosan a nemzeti összetartozás napja. Utóbbit nehezen fogadtam el, mert egészen pici korom óta tisztában voltam azzal, hogy mit jelent a magyarság számára Trianon, és nem akartam, hogy június 4. ne kizárólag gyásznap legyen.” Szerző: Balczó Mátyás | Fotó:…

Miért égnek ki a lelkészek?
Miért égnek ki a lelkészek?
Kutatás készült

Lelkészeink ne kiégjenek, hanem égjenek – talán nem is lehetne ennél fontosabb és erősebb mondat, amellyel a lelkészek jóllétéről nyilatkozhatnánk, miután az általuk megválaszolt kérdőíves kutatás eredményeit ismertették egyházunk Lelkészakadémiájának egyik alkalmán. Az eredmény elszomorító – mind a…

Miért nem tudok jó(fej) lenni?
Miért nem tudok jó(fej) lenni?

A jócselekedetek nem visznek közelebb az üdvösséghez a lutheri tanítás szerint, mert azt az ember kiérdemelni nem tudja, hanem ingyen, kegyelemből kapja, de a jó dolgokat azért kár kihagyni. Ha végiggondoljuk a napunkat, biztos lesz olyan momentum, mely arra figyelmeztet, hogy megint ellenállás volt…

A forradalom iskolái?
A forradalom iskolái?
A fiatal Petőfi élményei az evangélikus oktatásban

Ha a népszerű asszociációs játékot játszanánk, amelyben egy kifejezésre gondolkodás nélkül rá kell vágni azt a szót, amely elsőként eszünkbe jut, akkor a „március 15.”-re biztosan sokan „Petőfit” mondanának először. Az 1848. március 15-i pesti forradalom egyik vezéralakja kétségkívül a legismertebb…

Esküvő evangélikus templomban – mit jelent ez?
Esküvő evangélikus templomban – mit jelent ez?

A házasság hete nemcsak azoknak szól, akik már házasok, hanem azoknak is, akik éppen most készülnek összekötni az életüket. Február környékén egyre több jegyespár keresi fel a lelkészi hivatalokat, hogy egyeztesse az esküvő dátumát, és hogy a lelkész felkészítse őket a templomi ceremóniára. De…

Klímahiszti vagy teremtésvédelem?
Klímahiszti vagy teremtésvédelem?
A színpadon Litkai Gergely és a papok

Provokatív felvetések, mélyreható válaszkeresés és persze humor jellemezte a Szólj be a papnak! kocsmamisszió legújabb évadának nyitórendezvényét. Környezetünk, a teremtett világ kérdéseit, az ember felelősségét, egyúttal az emberiség jövőjét beszélte ki az ezúttal is aktív közönséggel együtt Gáncs…

A Himnusz teológiája
A Himnusz teológiája

Kevés dolog köt össze bennünket, magyarokat. Úgy értem, mindannyiunkat. Nemzetünk és társadalmunk patológiás állapotáról olyan közhelyes, sokszor mégis érthetetlen fogalmakban beszélünk, mint például „lövészárok”, „kultúrharc”, „fragmentálódás” vagy „társadalmi olló”. A jelen helyzetben ezekre a…

Szükség van egyházra ahhoz, hogy keresztények legyünk?
Szükség van egyházra ahhoz, hogy keresztények legyünk?

Nem hiszel az egyházban? Voltaképpen miért van szükség egyházra, hogy Istenben higgyünk? Kell egyáltalán egyház ahhoz, hogy keresztények legyünk? Ebben a videóban ezekre a kérdésekre is választ ad Tiborcz Dániel evangélikus teológushallgató.

Mindent tudsz a reformációról? – kvíz
Mindent tudsz a reformációról? – kvíz

Most tesztelheted tudásodat! Mindent tudsz reformációról, vagy nem nagyon érted, mit takar az október 31-i munkaszüneti nap? Ismered a reformáció arcait, eseményeit? A tíz kérdés után most mindenre fény derül!   Ha kitöltötted ünnepi kvízünket, írd meg eredményedet…

Kamaszok vs. idősek – Mit tehetünk a kölcsönös tiszteletért?
Kamaszok vs. idősek – Mit tehetünk a kölcsönös tiszteletért?

Bár mostanság hasít az interneten, én Korda György Reptér! c. slágerét, de az egész életművet nem nagyon hallgatom. Apám korosztálya zenéjének érzem. Nem mentem el a koncertjére se. De a fiaim igen! És velük a fél osztály – tizenhat évesen! És ez a tény, hogy kamaszok énekelnek egy nagypapájuk korú…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png

 

credojav.png

 

375206865_1089696645330240_2219869187176975591_n.jpg


Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása