Kötőszó

Evangélikus közéleti blog


És te olvasol még könyvet, vagy már csak kommentelsz?
És te olvasol még könyvet, vagy már csak kommentelsz?
A megváltozott olvasási szokásokról

Emlékeznek még a 2005-ös A Nagy Könyv elnevezésű programsorozatra, amelyben az ország megválasztotta a kedvenc regényét? Soha azóta nem volt annyi vita a legjobb könyvekről, olvasási szokásokról, irodalmi kedvenceinkről, mint akkor. Zajlott abban az évben (is) egy olvasási szokásokat górcső alá vevő…

Ne terjessz álhíreket felebarátodról
Ne terjessz álhíreket felebarátodról

Természetesen ez így nem szerepel a Tízparancsolatban, de nem kell túl élénk, elrugaszkodott fantázia ahhoz, hogy úgy érezzük, a „Ne tégy hamis tanúbizonyságot felebarátod ellen” parancsolat ezt az esetet is lefedi. Keresztényként pedig talán még nagyobb a felelősségünk abban, hogy ne terjesszünk…

„Az állam és az egyház viszonyát érdemes vizsgálni” - Interjú Dudás Gergellyel
„Az állam és az egyház viszonyát érdemes vizsgálni” - Interjú Dudás Gergellyel

Magyarország legnagyobb internetes újságjának, az Index.hu-nak korábbi főszerkesztője egy közösségi finanszírozáson alapuló, mindentől és mindenkitől független híroldalt tervez létrehozni. Dudás Gergelyt a Politisről, a média átalakulásáról, de a kereszténység és egyház közéletben és sajtóban…

Hajrá, Apa!
Hajrá, Apa!

Számos férfimagazinnal ellentétben az Apa Magazin nem az az újság, amelyet dugihelyen kell otthon tartani. Ajánlónk. Szöveg: Kézdi Beáta – Laborczi Dóra Kifejezetten szép kivitelezésű lapot tarthat kezében az, aki megveszi a magazint, melyet üdítő vezércikkel indít a főszerkesztő. Vida Ferenc a…

Kilépni a megszokott keretek közül – egy éves a Kötőszó
Kilépni a megszokott keretek közül – egy éves a Kötőszó
Interjú a szerkesztőkkel

Fontos, hogy valódi kérdésekre tudjunk hiteles válaszokat találni, amelyek életközeli támpontot adhatnak a hívők és nem hívők számára a hit és a világ dolgairól. Pontosan egy éve, 2015 október elsején indult el a Kötőszó blog. Az első év tanulságairól, kihívásokról és célokról beszélgetett a két…

A Beatles és Jézus
A Beatles és Jézus
Népszerűbbek voltak Jézus Krisztusnál?

Nekünk, keresztényeknek mindig nagy lelkiismereti válságot okoz egy-egy, a kereszténységgel, Istennel, Jézussal kapcsolatos kritikus, provokatív vagy legalábbis annak tűnő megnyilatkozás, legyen az műalkotás vagy netán interjú. Jó, amit írtam, nem egészen igaz. Sokaknak nem okoz semmilyen válságot,…

Keresztény újságírás a közélet frontján
Keresztény újságírás a közélet frontján

„Tudjuk, nemcsak a szekuláris világ, de a keresztény hívek jelentős része sem nézi jó szemmel az egyházak közéleti megnyilatkozásait. Úgy vélem, főként azok ódzkodnak ezektől, akik maguk is valamely lövészárokból vizslatják a történéseket.” Szerző: T. Pintér Károly Idén június 7-re időzítette…

Spotlight: a film, ami miatt nagyon várjuk már 2016-ot
Spotlight: a film, ami miatt nagyon várjuk már 2016-ot

A katolikus papok molesztálásait feltáró bostoni újságírók munkájáról készült Spotlight című filmet februárban mutatják be a hazai mozik. Jelenleg Amerikában élő szerzőnk azonban már látta a filmet. BESZÁMOLÓ Szerző: Nagy Szabolcs Az akadémiai díjak kiosztásának közeledtével elindul a nagy hajrá a…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png

majusi_konyvakcio_kotoszo.png
 
340x680_2ss.jpg

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása