Kötőszó

Huszonöt évvel ezelőtt, 1999. október 31-én a németországi Augsburgban írták alá katolikus és evangélikus részről a megigazulás tanításáról szóló közös nyilatkozatot. Gáncs Tamás, az Evangélikus Hittudományi Egyetem adjunktusa és Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karának professzora a nyilatkozathoz vezető út történeti háttere és a megigazulás értelmezései mellett az ökumenikus gondolat jelenéről és jövőjéről, valamint a Közös a hitünk címmel november 18-ára meghirdetett konferenciáról is beszélt az Evangélikus Életnek nyilatkozva.

Szerző: Balczó Mátyás | Fotók: Magyari Márton

– Mi a megigazulás?

Kránitz Mihály: Maga a szó a reformáció óta erősödött fel, de megtaláljuk Szent Ágostonnál és a Római levélben is. Valójában azt az üdvösséget, a krisztusi megváltást jelenti, amire az ószövetségi áldozat nem volt képes: eltörli a bűnöket, és megszünteti a halált, vagyis a megtéréssel az ember belép abba az állapotba, amit igaznak mondhatunk. Fontos, hogy ez nemcsak egy elmélet, egy ideológia, hanem egy személy: maga Jézus Krisztus, akiről a Jelenések könyvében azt olvassuk, hogy ő az igaz. Ide kapcsolódik az is, ahogyan Pál apostol vall magáról, miszerint „élek, de már nem én, hanem Krisztus él bennem” [Gal 2,20]. Tehát ez egy kölcsönös kapcsolat, amelyben Krisztus bennem van, és én is őbenne, aki által igazak lehetünk az Atya előtt.

– A kölcsönös kapcsolat rajzolódik ki abban a televíziós riportban is, amelyet a Duna Televízió akkori munkatársaként Fabiny Tamás készített a nyilatkozat augsburgi aláírásáról. Az adásban elhangzik, hogy az evangélikus és a katolikus egyház egyezségre jutott az embernek az Istenhez, illetve az Istennek az emberhez való kapcsolatát illetően.

Gáncs Tamás: Jézus is mindig együtt kezeli a kettőt. Személyében, tanításában és magában a megváltásban össze is köti a kettőt – egyszer és mindenkorra. Sőt Jézus azt is hangsúlyozza, hogy

az Isten-ember kapcsolat és ember-ember kapcsolat is szorosan összefügg. A legjobb példa erre a szeretet kettős parancsolata, amikor Jézus azt mondja: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és teljes erődből! Szeresd felebarátodat, mint magadat!”

– A közös nyilatkozat aláírói a megigazulásról szóló egyetértésről tettek bizonyságot, viszont ebből következik, hogy korábban valamiben nem volt egyetértés. Mi volt az, ami elválasztott?

K. M.: 1517-ben, amikor Luther Márton a Szentírás magyarázatát és az üdvösségnek az elérését más szempontból, mégpedig a hit felől közelítette, egyúttal a cselekedeteket hátrébb sorolta. A katolikus felfogás a kettőt oly módon értelmezi együtt, hogy a tettek, a cselekedetek magát a hitet mutatják meg. Miközben a katolikus és az evangélikus fél is igyekezett a saját álláspontját alátámasztani, az egyértelmű volt, hogy egyetlen egyház, egyetlen Krisztus van, és mindannyian az egyetlen Krisztus alatt haladunk előre. Ugyanakkor az egyháznak vannak emberi gyengeségei, éppen azért, mert emberek alkotják. Tehát az egyháziak sajnos követhetnek el bűnt, de a Krisztus által alapított egyház szent és szeplőtelen, amihez mi, bűnösök is kapcsolódhatunk, mert benne fogunk majd megtisztulni, megigazulni. Tulajdonképpen az egyház nyújtja a világnak Krisztust, aki az apostolokat, az ősegyházat azzal bízta meg azzal, hogy menjenek el az egész világba, és hirdessék az evangéliumot minden teremtménynek.

– A közös nyilatkozatban ezt olvassuk: „A megigazulás egyedül Isten kegyelméből történik. Mivel katolikusok és evangélikusok ezt közösen vallják, ezért helytálló így szólni: Amikor a katolikusok azt mondják, hogy amikor az ember a megigazulásra és annak elfogadására előkészül, Isten megigazító cselekvésébe beleegyezve »közreműködik«, akkor az ilyen személyes beleegyezést is már a kegyelem egyik hatásának tekintik és nem az ember veleszületett képességéből származó cselekvésnek.”

G. T.: Sokat foglalkoztam az utóbbi hónapokban Jakab levelével; ebben az apostol nagyon alaposan körbejárja a hit és a cselekedetek kérdéskörét, amely sokszor előkerül a megigazulásról szóló tanítás kapcsán. A levél alapként tekint a hitre, és hogy abból van a megigazulás, ez nem is kérdés. De kiegészíti azzal a meggyőződésével, hogy az élő hitből irgalmas cselekedet születik [„Ugyanígy a hit is, ha cselekedetei nincsenek, halott önmagában” – Jak 2,17]. A jakabi teológia az előbbiek értelmében így nem szembemegy a páli teológiával, hanem a kettő kiegészíti egymást. Hit és abból fakadó cselekedet, és mindez csakis Isten kegyelméből. Nagyon lényeges fundamentum ez a párbeszéd folyamatában is.

K. M.: Tehát nem saját érdemeink alapján fogad el minket Isten, nem azért üdvözülök, mert ezt vagy ezt tettem, hanem az ő kegyelméből [sola gratia].

A megigazuláshoz és az üdvösséghez Isten megújítja szívünket, amivel képessé tesz, egyúttal felszólít a jócselekedetekre. Vagyis mégiscsak ott találjuk a cselekedeteket, de már a Szentlélek által felszólítva rá. A hit arra sürget bennünket, hogy a szavakon túl tettekben is megnyilvánulva szeressük egymást – így értelmezve tényleg azt látjuk, hogy közös a hitünk.

G. T.: Ezért is választottuk ezt a címet a konferenciának: Közös a hitünk – amellett, hogy ez a felütés része a közös nyilatkozat szövegének.

– Ez az első ránézésre talán egyszerűnek tűnő cím sokrétű és mély tartalmat ígér a konferenciának.

K. M.: Igen, hiszen az évszázados előzmények között ott találjuk, hogy az egyes felekezetek sokszor és keményen szembefeszültek egymással, ami még vallásháborúkat is eredményezett. Erre is figyelemmel van nagy jelentősége a katolikusok, evangélikusok, reformátusok és más felekezetek közötti kiengesztelődésnek.

– Az ökumenikus gondolatnak 2024-ben milyen távlatai látszanak?

K. M.: Az ökumenének nem lesz vége, mert ez egy folyamatos feladat. Haladunk, mint a sínek egymás mellett, amelyek azonban a távolban valahol összeérnek, ahol megláthatjuk azt a Krisztust, akiben egyek vagyunk.

G. T.: Hogy mennyire nem volt végállomás az 1999-es nyilatkozatnak az aláírása, azt jól mutatja ez a konferencia is. Hiszen eltelt ugyan huszonöt év, de látjuk, hogy van még feladatunk, és van közös mondanivalónk a közös hitvallásunkról. Az ökumenikus alkalmon terveink szerint levetítjük Fabiny Tamás már említett riportfilmjét, szervezünk kerekasztal-beszélgetést, reménységünk szerint katolikus, református, metodista és evangélikus résztvevővel. A jubileumi eseményt egy rövid, a Lutheránus Világszövetség által erre az alkalomra készített liturgiával zárjuk, hat felekezet képviselőinek a szolgálatával.

– A katolikusok és a protestánsok közötti úrvacsorai közösség hiánya talán az egyik legnagyobb fájdalma az eltérő felekezethez tartozó testvéreknek. Lehet a következő lépés ennek a napirendre vétele az ökumené jegyében?

G. T.: Lényeges, hogy az úrvacsorai, eucharisztikus közösséggel összefüggésben a hiány és a fájdalom szót használta, mert ha innen közelítjük meg a kérdést, akkor juthatunk majd el valamilyen közös nevezőre. Ez a hiány valójában egy nagyon mélyen lévő seb, ami arra vár, hogy begyógyítsuk. Hogy ez még a mi életünkben bekövetkezik-e, vagy sem, azt nem tudom. De az biztos, hogy ebbe az irányba vezet, ha ettől a mindannyiunk által érzett hiányból kiindulva közelítjük meg a kérdést. Ha kimondom: nekem fáj, hogy nem vehetek közösen úrvacsorát, vagy nem áldozhatok közösen katolikus testvéreimmel, akkor valami nagyon fontosat fogalmaztam meg. Tettem mindezt úgy, hogy közben nem minősítettem egyik vagy másik tant, nem egy dogmatikai alapvetést fogalmaztam meg valaki ellen, hanem a közös vágyamat fejeztem ki, ami abból fakad, hogy mégiscsak mindannyian egy asztalnál ülünk Jézus körül. Aki maga mondja ki, hogy a tanítványait majd arról ismeri meg a világ, ha szeretik egymást. Ő kéri az Atyától a főpapi imában: „…mindnyájan egyek legyenek…” Minden erőnkön ezen a szereteten és egységen kell fáradoznunk, ez az elsődleges célja a konferenciának is.

* * *

2024. november 18-án 16 órától Közös a hitünk címmel tartanak ökumenikus konferenciát az evangélikus-katolikus Közös nyilatkozat a megigazulás tanításáról dokumentum ünnepélyes aláírásának 25. évfordulójára emlékezve.
Helyszín: Pázmány Péter Katolikus Egyetem (1053 Budapest, Veres Pálné u. 24.)