Szerintem Isten szereti, amikor róla gondolkodunk. Nem azért, mert egoista, és jólesik neki, ha ő van a középpontban, nem azért, mert dagad a büszkeségtől, ha róla beszélnek, hanem mert örül nekünk, embereknek, akiket lélekkel ruházott fel. Örül annak, hogy a gondolatainkban, a róla szóló beszélgetéseinkben velünk lehet. Örül, hiszen értünk van.
Szerző: Balczó Mátyás | Fotó: Unspalsh.com
Az Istenről való gondolkodásnak számomra az egyik legizgalmasabb csodája, hogy adott pillanatban bizonyos kifejezések, korábban már sokszor hallott igehelyek valamilyen megmagyarázhatatlan módon új magasságba emelkednek bennem. Mélyre hatolnak, és ezáltal felemelnek. Ezt éltem át a napokban, amikor az Erős Vár Podcast 103. adását hallgattam az autóban. Ebben a bizonyos adásban Hafenscher Károly lelkésznek, egyetemi tanárnak a Lelkipásztor című szakfolyóiratban írt cikke alapján a prédikációk különböző technikáiról (szabadon mondott, papírból olvasott, vázlatot használó) esett szó.
Nagy Zoltán, a Kelet-békési Evangélikus Egyházmegye esperese, Lázárné Skorka Katalin espereshelyettes és Zsíros András korábbi gerendási lelkész azt a kérdést állította közös beszélgetése középpontjába, hogy miben különbözik egy, a hallgatóságot valóban megszólító igehirdetés attól, amikor a lelkész csak úgy ráönti a gyülekezetre a gondolatait. Megtudhattuk, hogy melyikük hogyan készül az istentiszteletre, eddigi szolgálatuk során milyen váratlan helyzetekkel kellett megküzdeniük, de az is kiderült, hogy egy több gyülekezetben szolgáló lelkész annyira kimerülhet szellemileg, hogy a nap végén szószékre lépve hirtelen az sem jut eszébe, milyen köszöntéssel kezdődik az istentisztelet.
Nagyon szeretek bekukkantani a kulisszák mögé, mert segít számomra megbecsülni a másik munkáját, hogy amíg a kész terméket megkapom (legyen az egy tál étel, egy megjavított mosógép vagy éppen egy igehirdetés), ki vagy kik mennyi fizikai és szellemi energiát fektetnek be a munkájukba.
Miközben a három lelkész alapvetően gyakorlati témákat boncolgatott, bizonyságot is tettek, és ez az Istenben megvalósuló összekapcsolódásuk valóságosan bevont közéjük, mintha ott ültem volna velük a békéscsabai stúdióban. Egyszerre volt megható és lelket erősítő érzés ebben a különleges formában megtapasztalni Jézus kijelentését, miszerint ahol ketten-hárman összegyűlnek a nevében, ő ott van közöttük (Mt 18,20). Hárman összegyűltek a stúdióban, én negyedikként „csatlakoztam hozzájuk” több száz kilométer távolságból, és bizony Jézus ott volt közöttünk.
Lázárné Skorka Katalin a beszélgetés alkalmával felidézte az óév utolsó napján tartott istentiszteletét: „Az igehirdetés közben azt láttam, hogy jó néhány szem könnyes lett. Nem értettem. Persze vannak olyan mondatok, amelyek tudnak szépek, megrendítőek, mélyrehatóak lenni, de akkor mégsem éreztem, hogy ez ott lett volna a prédikációban. Nagyon bátorító tud lenni, hogy Isten munkálkodik. Nem tudod, hogy éppen mi érintette meg őket, de az, hogy itt az Isten Lelke köztünk, hogy ez valamit megpendít a másik ember életében, azt nagyon jó megtapasztalni.”
Hálás vagyok érte, hogy megérintett ez a podcast, és ennek kapcsán most én is továbbadhatom: bizony, itt az Isten Lelke köztünk.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
