Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

A 20-as éveimben jöttem rá, mit jelent evangélikusnak lenni
A 20-as éveimben jöttem rá, mit jelent evangélikusnak lenni
Egy fiatal presbiter vallomása

„Elfogadni egymást azzal a nyitottsággal, amire Jézus Krisztus is tanít bennünket” – Urbán Anna jogász szerint ez az, amit evangélikusként közvetítenünk kell, és erre törekszik ő is. VIDEÓ.

A Himnusz teológiája
A Himnusz teológiája

Kevés dolog köt össze bennünket, magyarokat. Úgy értem, mindannyiunkat. Nemzetünk és társadalmunk patológiás állapotáról olyan közhelyes, sokszor mégis érthetetlen fogalmakban beszélünk, mint például „lövészárok”, „kultúrharc”, „fragmentálódás” vagy „társadalmi olló”. A jelen helyzetben ezekre a…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_t_10.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása