Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Egyszerűen advent

Reggeli kávéfőzés közben pörgetem a híreket, amelyeket a mobilom elolvasásra felajánl. „Az egész internet felrobbant attól, hogy…”; „…akkorát villantott…”; „Ilyet még nem láttál…”; „…mindenki ledöbbent…” Valami baj lehet velem, mert egyikre se kattintok rá, valahogy egyáltalán nem érdekel, ami állítólag rajtam kívül mindenkit. Csak ámulok, mennyi sorsfordító esemény történt az elmúlt hét órában, és én mindet átaludtam!

Szerző: Hegedűs Attila | Fotók: Unspalsh.com
j-a-n-u-p-r-a-s-a-d-wmvuz2xvkyg-unsplash_1.jpg

Különlegesek akarunk lenni

Persze nem lennék igazságos, ha ítélkeznék fölöttük. Ezek az újságírók sem akarnak mást, mint hogy elolvassák a cikküket. És én, botcsinálta jegyzetíró, ugyanezt akarom. Mindenki, aki megszólal, arra vágyik, hogy meghallgassák, és meg is tesz mindent érte. Jó, biztos vannak módszerek, amelyek nekem eszembe sem jutnának, és határok, amelyeket én nem lépnék át, de a cél közös: észrevétetni magunkat a befogadóval.

Ezt csinálják a tanárok, a lelkészek, az újságírók, a szülők, mindenki. Olyasmit írni, mondani, tenni, amitől fölkapjuk a fejünket, ami különleges, ami kiemeli mondandónkat a szürkeségből. Főleg az ünnepekkor. Amikor amúgy is kiemeljük lelkünket a hétköznapiságból. „Én nem leszek a szürkék hegedőse…” – kiáltott föl Ady Endre (Új Vizeken járok), és mi is megpróbálunk a nyomába lépni. Nem akarunk szürkék maradni. Hisz hogyan is lehetnénk azok, amikor minden csillog, és hangosan szól a Last Christmas? Természetes, hogy mi is ki akarunk rukkolni valami különlegessel.

A történelem amúgy is tele van ezzel a vággyal: másmilyennek lenni, mint a többiek – nagyobbnak, szebbnek, színesebbnek. Elég a divatra gondolni! Voltak időszakok a rokokó idején, amikor a nemes hölgyek az ajtón sem tudtak bemenni hajkoronájuk miatt. És sokan emlékezhetnek arra, amikor körülbelül huszonöt éve az olyan magas talpú cipő volt divat, hogy volt, aki állva elbotlott benne. Egy ilyen világban hétköznapinak maradni – ugyan már!
Így űzzük folyamatosan a nagy célt: kilógni tömegből, különlegesnek lenni. Mindig és mindenáron. Kérdés: meddig lehet ezt csinálni?

Nem tudunk különlegesek lenni!

Huszonhét éve vagyok a pályán. Fölösleges lenne kiszámolni, hogy lelkészként, tanárként hány adventi, karácsonyi műsort kellett már megszerkesztenem, betanítanom és a diákokkal, gyülekezeti tagokkal előadnom. Hány adventi koszorút fontam vagy gyújtottam meg az otthonin kívül. Hányszor álltam szószéken, olykor naponta többször is advent és karácsony idején. És mindnek frissnek, különlegesnek, másnak kellett lennie, mert azoknak, akik hallhatták, az volt az egyetlen, a nagy adventi vagy karácsonyi találkozás, az volt a karácsonyi prédikáció vagy műsor. Nem lehetett rutinból lenyomni!

Nem hiszem, hogy én lennék az egyetlen lelkész, akinek gondot okoz ez az elvárás. Hogy mindig újnak, különlegesnek kell lennie! El tudjátok képzelni, mekkora teher mindig újat mondani? (Hadd kérjem minden kollégám nevében: tiszteljétek lelkészeiteket, akik megpróbálják!) Amikor egy gyülekezeti tag azzal megy a templomba szenteste, hogy „most hallani fogok valami frisset, ami megújít”, addig a lelkész azzal megy be: „Sokadszorra is mindenképpen jó lenne valami frisset mondanom, ami másokat megújít!”

annie-spratt-gu7x7x1n48c-unsplash.jpg

Nem kell különlegesnek lenni! 

Az a kínos az egészben, hogy miközben mi megpróbálunk különlegesek, figyelemfelkeltők lenni, közben Isten tett egy olyan különleges lépést, amelyre az egész világ felkapta a fejét: emberré lett. János evangéliumában ez az esemény úgy szerepel: „Az Ige testté lett…” Az Ige szó – sokszoros jelentésáttétel után – itt a teljes világmindenséget teremtő, annak értelmet adó Istent jelenti. Az igazán érdekes most a test szó, amelyet a német nyelv például húsnak (Fleisch) fordít. Isten hússá lesz, test és vér emberré, annak minden testi megnyilvánulásával: volt álmos, éhes, félt, volt dühös, mulatott esküvőn Kánában, és sírt, amikor megtudta, hogy meghalt az egyik barátja. Vagyis olyan emberré lett, mint mi.

No, ez a kettősség, vagyis hogy Isten mindezt végigcsinálta, olyan szenzáció, amellyel évszázadokig nem tudott mit kezdeni a keresztyénség, sőt szerintem ma sem tud. Most komolyan, ezzel akarunk mi rivalizálni úgy, hogy különlegesek, clickbaitesek leszünk? (Mielőtt a szerkesztő beleírná a cikkbe, elárulom, hogy a clickbait kifejezés szenzációhajhászt jelent: amikor szándékosan olyan figyelemfelhívó címet adunk egy cikknek, hogy miatta rákattintsanak az olvasók.) Egyszer az évben próbáljunk meg nem különlegesek lenni! Ne mi legyünk egyedülállóak – az esemény már maga az, mindenféle szenzációs eszköz nélkül!

Kiskoromban egyszer karácsonytájt meglátogattunk egy családot, akiknek különleges karácsonyfájuk volt: díszek helyett felfújt lufik voltak rajta. Emlékszem, apámnak nem tetszett, én kicsi voltam, mókásnak találtam, de igazi véleményt nem tudtam róla mondani. Apám nemtetszését elkönyveltem annak, hogy ő amúgy is éles kritikusa volt a világnak. Ma már árnyaltabban látom a dolgot. Nem az a kérdés, hogy tetszik-e, ízlésekről nincs mit vitatkozni. Amit azóta megértettem, az az, hogy fölösleges különlegessé, polgárpukkasztóvá tenni a karácsonyunkat. Rendben, mi büszkék lehetünk rá, hogy kitaláltunk valamit, amit előttünk senki más, de hát mi ez Istennek azon ötletével szemben, hogy felveszi emberlétünk minden nyűgét és örömét? Mint amikor egy hangya billegeti magát egy fűszál tetején az Eiffel-torony mellett.

Hát ezért van, hogy nálunk szinte mindig ugyanolyan a karácsonyfa, csak a dőlésszög változik néha. Ugyanazok a díszek. Az adventi koszorún csak lila szalag van, nem akarjuk mindenáron tarkává tenni. A szentesti gyertyagyújtásnál ugyanazok a szavak hangoznak el Lukács evangéliumából, ugyanazok az énekek. Még az étel is mindig ugyanaz. Miért is akarnék én különc lenni, érdekesebb lenni Istennél? Őt úgysem lehet legyőzni.  

Nem akarom, hogy adventem és karácsonyom az emberi kreativitás nagyszerű játszótere legyen. Hadd maradjon egyszerűen advent és egyszerűen karácsony. 

Az írás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2023. december 10–i 88. évfolyam 49–50. számában jelent meg. Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a kiado@lutheran.hu e-mail-címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr5118271475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet1314_tr_1.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása