Kötőszó

Huszárik Kata színművész életéről, az egyházzal való kapcsolatáról és az irodalomról is beszélt október 9-én este a budavári evangélikus szabadegyetem vendégeként.

Szöveg: Angyal-Cseke Csaba | Fotó: Nagy Ádám

Fabiny Tamás püspöknek, a szabadegyetem házigazdájának kérdésére Huszárik Kata elárulta, hogy bár görögkeleti templomban keresztelték, a szlovák evangélikus hagyományokat híven ápoló (a domonyi gyülekezetbe járó) nagymamája révén került kapcsolatba az evangélikus egyházzal. A színésznő kislányként maga is minden vasárnap hagyományos népviseletben vett részt az istentiszteleteken. Gyermekkoráról szólva korán elhunyt édesapjáról, Huszárik Zoltánról – egyebek mellett a Szindbád (1971) és a Csontváry (1980) című film rendezőjéről – emlékezett meg, akiről bár kevés emléket őriz, mégis elevenen él benne, hogy nagyon tehetségesen rajzolt. Szintén színművész édesanyját, Nagy Annát említve pedig arról beszélt, hogy a pályája egyik kényszerszünete éppen az ő gyermekkorára esett, és a felszabadult időben édesanyja sokat olvasott és mesélt neki, rengeteg időt töltöttek együtt, ezért is lehet, hogy az egész életét meghatározza a vele való kapcsolata.

Az egyházhoz fűződő viszonya kapcsán a konfirmációjáról mesélt, amelytől bár eleinte idegenkedett, Szabó Lajos akkori zuglói lelkész, későbbi egyetemi rektor megkeresésére mégis elment az előkészítő csoportba, ahol szimpatikus volt számára a fiatalos közeg. Évtizedekkel később pedig saját gyermekét is örömmel vitte ugyanoda megkeresztelni.

A színésznő azt is megosztotta hallgatóságával, hogy amikor ellátogat az evangélikus istentiszteletekre, általában a személyes megszólítottság élményét éli át, azt kapja, amire igazán szüksége van: megoldást és válaszokat a problémáira, az úrvacsorában pedig a bűnbocsánat lehetőségét tartja fontosnak.

A beszélgetésben többször is szó esett az igehirdetés, az istentisztelet és a színház kapcsolatáról is. Fabiny Tamás emlékeztetett, hogy ahogyan a színházi előadások sem puszta verbális vagy irodalmi élményt jelentenek, úgy a prédikáció narratív és a liturgia dramatikus jellege révén is szükség van a szóbeliségen túli eszközökre, mert az egyházi szolgálatokban is meg kell jeleníteni, közel kell hozni a bibliai történetek eseményszerűségét.

A beszélgetés egy pontján a színésznő előadta Lázár Ervin Bajnok című novelláját. Ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy leginkább a tehetség legyőzhetetlenségének momentuma ragadta meg ebben a történetben. „A színház feladata is az, hogy felemelje az embereket, és ez nemcsak a humorról, hanem a meghatottságról is szól” – fogalmazott Huszárik Kata színművész. Hivatását említve azonban azt is kiemelte, hogy a színház nem csupán a közönséget, hanem a fellépő művészeket is gazdagítja, hiszen ha olyan szerepet kapnak, amellyel nehéz azonosulniuk, akkor csak komoly önismereti munkával találhatják meg önmagukban egy-egy tőlük addig idegen személyiség jegyeit, és ez kalandot és kihívást is jelent.

A színésznő arról is vallott az est folyamán, hogy ismerve hivatása nehézségeit, édesanyja mindig arra kérte, hogy más pályát válasszon, ám amikor a felvételin a harmadik körben is továbbjutott, örömmel támogatta álmai megvalósításában. Fény-játékok címmel később közösen is feldolgoztak Lázár Ervin-meséket, amelyet a színésznő akkor hétéves kisfia is örömmel hallgatott. Családi hátteréről szólva megfogalmazta, hogy ha valaki ugyanazt a hivatást választja, mint a szülei, akkor a lehető legrosszabb, ha azon gondolkodik, hogy ez mennyiben határozza meg a saját pályáját. A koronavírus-járvány óta ugyanakkor saját bevallása szerint a tanításra helyezi a hangsúlyt.

A beszélgetés végén a színésznő Karinthy Frigyes Barabbás című novelláját is előadta, amellyel kapcsolatban arról beszélt, hogy bár külön-külön sokszor jót akarunk, de együtt kevésbé sikerül megvalósítani a terveket, mert nem tudhatjuk, hogy az apró hibák később, nagyobb összefüggésekben milyen nehézségekhez vezetnek. Huszárik Kata az estet Dsida Jenő Templomablak című versének elszavalásával zárta.