Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Nem kell mindent érteni

Az ember talán ott ront el bizonyos dolgokat, hogy mindent érteni akar. Természetesen egyáltalán nem baj, hogy kutatjuk a világot, a működését; keressük, hogy mi miért van; mi hogyan történt a múltban; s ezek hogyan állnak összefüggésben egymással. A gond azzal van, hogy ez a bizonyos nem tudás olyan hiányérzetté alakulhat az emberben és az emberiségben, amely a léte teljességének megélését veszélyeztetheti. Mert a világ ma úgy működik, hogy belengeti a tudatba az ember mindenhatóságát – miközben nem az, és később sem lehet az.

Szerző: Balczó Mátyás | Fotó: Freepik.com
brain_freepik.jpg

Az ember soha nem fog mindent tudni, soha nem lesz a világ működésével összefüggő minden szükséges információ, tudás birtokában.

Nem baj, ha nem értek, nem értünk mindent.

Kifejezetten örülök annak, hogy nem tudok, nem értek mindent. Sőt ilyen vágyam sincs, hogy mindent megértsek, ami – Istennek hála – együtt jár azzal, hogy bizonyos dolgokat (amiket nem értek, de léteznek) egyszerűen csak elfogadjak.

Ez a bizonyos elfogadás lehet olyan irányú, hogy elfogadom a másikat olyannak, amilyen, meghallgatom, hogy egy adott kérdésről miért úgy vélekedik, ahogy, és bár nem értem őt, mert annyira távol áll tőlem az álláspontja, mégis elfogadom. Ez persze nem valamiféle bárgyú beletörődést jelent abba, amit a másik máshogyan gondol. Az elfogadásom mellett ott van a saját eltérő véleményem is, annak reményével, hogy a másikban is megvan az elfogadás igénye irányomban, az álláspontom irányában.

Ugyanakkor ez az elfogadás lehet olyan irányú is, hogy azt is elfogadom, ami velem történik, anélkül, hogy érteném. És most itt valami csodálatos nem értésre gondolok! Valami olyan érthetetlenre, amelynek az ereje, a súlya éppen abból ered, hogy nem értem – viszont élem.

Nem értem, hogy én, ez az olykor indulatos, a világgal időnként haragban álló, fiatal (na jó, fiatalabb) korában sok hülyeséget csináló, másokról könnyelműen ítélkező, templomot csak kívülről látó, egyházát a konfirmáció után elhagyó emberből hogyan lehettem az, aki mindezen gyarlóságaim mellett az evangélikus egyház médiaszolgálatánál dolgozhatok, rendszeresen megkapva a lehetőséget, hogy az írás kegyelmi ajándéka által bizonyságot tehessek Atyámról, aki annyi jót művelt velem, aki szeret, és akit én is szeretek – amit talán ritkán mondok el neki.

Jézus megragadott engem. Követőjévé tett. Erről tudok, erről akarok írni, mert világosan tudtomra adott elhívása szerint nincs más dolgom, mint bizonyságot tenni róla. Ez a hívő ember lélekkel telt legszebb szolgálata, amelyhez az Úr képességet és lehetőséget is biztosít mindenkinek.

Isten a tanúságtevőin keresztül erősíti a világban a kegyelem elszakíthatatlan szövetét. Jézus Krisztus áldozatában irántunk kifejezett, soha el nem apadó és feltétel nélküli szeretetével építi országát, amelynek hit által mi is polgárai lehetünk. Nem a halálunk után, majd egyszer, valamikor, hanem már most, véges földi életünkben, éppen ebben a pillanatban is.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr1118217549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_t.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása