Kötőszó

Miértek, de miért? Havonta kétszázötvenezerszer, vagyis körülbelül tizenkét másodpercenként Magyarországon egy ember beír egy „miért”-tel kezdődő mondatot a Google keresőablakába – olvastam a megdöbbentő adatot nem is olyan régen.

Szerző: Gáncs Tamás, kelenföldi evangélikus lelkész

Egy „gyűjtő” össze is szedte, mi mostanában Magyarország kétszáz leggyakrabban feltett miértje, ezekből idézek most néhány kérdést: Miért pont ő? Miért kék az ég? Miért nem tudok aludni? Miért csuklunk? Miért nem fogyok? Miért nem alszik a baba? Miért dorombol a macska? Miért esik össze a piskóta? Miért múlik el minden, ami szép? Miért viszket a szúnyogcsípés? Miért nem kellek senkinek? Miért nem tudok csatlakozni a wifihez? Miért szerelnek vákuumos fékrásegítőt a személygépkocsikba? Miért jó tanárnak lenni? Miért csökken a vízimadarak száma? Miért alszik a medve télen?

Nagyon izgalmas lenne egy kétszázas listát készíteni azokból a „miért”-tel kezdődő kérdésekből, melyek foglalkoztatnak minket karácsony idején. Természetesen ebben a felsorolásban helyet kapnának profán és szent kérdések is, utóbbiakból sorolok fel néhányat: Miért öltött testet Isten? Miért lett az Ige testté, hússá, miért lakozott, sátorozott közöttünk? Miért pont az angyalok, a keleti bölcsek és a pásztorok? Miért pont Betlehem, a legkisebb Júda nemzetsége között? Miért kockáztatott az Isten az inkarnáció csodájával, vállalva ebben a betlehemi Gyermekben a kiszolgáltatottság megannyi formáját?

Karácsony lehetőség a saját „miért” kérdéseink felvetésére is. A pásztorok indulását figyelve, a Római levél páli mondatainak tükrében merjünk rákérdezni: „Miért így, Uram?” Pál nagyon tisztán elénk tárja azt a feszültséget, mely benne rejlik az inkarnációban, abban, hogy Isten beleszületett a világ sötétségébe azon a bizonyos betlehemi éjszakán.

Mert Isten döntése volt ez. Világosság a sötétségbe. Irgalom a haraggal szemben. A szeretet hatalma a hatalom szeretetével szemben. A dicsőség megismertetése, de nem egy palotában, hanem egy istállóban. Nem a dicsfényben, de a sárban, mocsokban. Nem a gazdagságban, de a szegénységben. Nem a pusztulás, de a kegyelem eszközeivel. Pál tömör megfogalmazása tekinthető egy karácsonyi hitvallásnak is: Isten karácsonya nem az elvárások karácsonya, hanem az ígéreteké.

Az Isten nem elvárásokat teljesít Fiában, hanem ígéreteket tart be. Óriási különbség. Egy markáns üzenet, amely segíthet nekünk is, amikor keressük karácsonyi miértjeinkre a választ. Az ígéret betartása, az elvárásmentes karácsony nekünk is szól. Ma is. Amikor keressük a szavakat az ünnepre és az ünnepen. Amikor boldogságban úszunk, vagy éppen a könnyeinkkel küszködünk. Amikor új élet születésének örülünk, vagy éppen gyászunk tör felszínre – teljesen váratlanul.

Az Örökkévaló betartja ígéretét, a meghívás rólunk és nekünk is szól, „akiket elhívott” – ahogyan Pál fogalmaz a rómaiaknak. Nekünk is szól az ünnep evangéliuma a mélységről, a magasságról, a békességről, a dicsőségről. Nekünk is, akiket szintén útnak indíthat Urunk, talán éppen karácsonykor. Ha nem is Betlehembe, mint a pásztorokat, de oda, ahol szükség van ránk. Térdeljünk le a betlehemi Gyermek előtt a miértjeinkkel együtt, ahogyan a pásztorok megtették, akik „visszatértek, dicsőítve és magasztalva Istent mindazért, amit hallottak és láttak, úgy, ahogyan ő megüzente nekik” (Lk 2,20). Mi is magasztalhatjuk új életet teremtő Urunkat, akinek szeretete Jézusban, a Megtartóban velünk van az ünnepen is. Akinek dicsőségének eszköze maga az egyház, benne te és én.

Hihetetlen bizalom ez. Mi lehetünk a dicsőség eszközei. Mi, akiket elhívott, és akik nem elvárásokat, de ígéreteket kaptunk, és kapunk tőle ma is. Ígéreteket, amelyeket ő mindig betart. Róla szól minden karácsony. Róla, az ajándékozó Istenről. Akivel kapcsolatban, valljuk be, sokszor azt érezzük, mély vízbe dob minket. De a hit ilyen. Ugrás. Bizalom. De a karácsonyban éppen az a szép és felemelő, hogy a miértjeinkkel együtt ugorhatunk. Mert ő előbb szeretett minket. Egyszülött Fiát adta. Értünk. És a miértjeinkért.

Borítókép: Pexels.com