Mire ma reggel néhány perccel hat óra előtt belekezdtem ebbe a bejegyzésbe, már végigolvastam egy sor tudósítást a tegnap esti tanárballagásról. Meglepően sok és sokféle médium adott hírt az eseményről részletesen és színvonalasan, a Magyar Kurírtól kezdve a Magyar Hangon és a Szeretlek Magyarországon át a HVG-ig és a Telexig, hogy csak néhányat említsek. Beszámolóikból minden fontosat meg lehet tudni: kik szervezték, kik szólaltak fel, és mit mondtak, hány iskolából hány „ballagó” tanár és „ballagtató” hozzátartozó vett részt a – Deák téri evangélikus templomtól induló és a Szent István-bazilikánál záruló – eseményen, miről szól a részt vevő egyházi iskolai tanárok öt pontja, és hogyan lehet csatlakozni hozzá. Ezért én most lehetek egészen személyes, és írhatok arról, hogy miért jelentős számomra a tegnapi nap.
Szerző: Csepregi András evangélikus lelkész, hitoktató
Az idevezető út 2020 februárjában kezdődött. A Fasor [Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium – a szerk.] egy tanárnője, akinek a sógora a pesti piaristáknál tanít, feltette a tanári levelezőlistára a piarista tanárok oktatással kapcsolatos állásfoglalását. A szakmailag nagyon igényes és nyíltan kritikus szöveg néhány nap alatt bejárta az országot, és közel ezerhatszáz egyházi iskolai tanár írta alá, köztük evangélikus és református oktatási intézmények tanárai is. A kezdeményezést végül elmosta a koronavírus-járvány. Idén januárban hallottunk újra hírt a pesti piaristáktól, akik online beszélgetéseket szerveztek az oktatás helyzetéről, és itt vetődött fel először, hogy egyházi iskolák is csatlakozhatnának a pedagógus-szakszervezetek tervezett sztrájkjához.
Fasori tanárok a tanárballagáson
Ha valaki meghallgatja a tegnapi beszédeket, pontos képet kaphat arról, hogy milyen dilemmákkal állnak szemben azok az egyházi iskolai tanárok, aki meg szeretnék fogalmazni az oktatás helyzetével kapcsolatos nyilvános kritikájukat.
Közülük többen részt vettünk a diákok vagy a szakszervezetek által meghirdetett tüntetéseken vagy élőláncokban, mások viszont túl harsánynak tartották ezeknek az eseményeknek a hangját, vagy az ott elhangzott beszédek egyike-másika volt számukra idegen. Ezekre a dilemmákra válaszoltunk egy saját szervezésű eseménnyel, amely hangjában és koreográfiájában visszafogott, el akarja kerülni a törzsi szembenállás csapdáit – ahogyan erre az egyik felszólaló utalt is –, az oktatás helyzetét érintő kritikája viszont nem kevésbé konkrét és szókimondó, mint a többi utcai demonstráción elhangzottakéi. Az esemény után csendben ünnepeltük, sok-sok üzenetben is megosztottuk egymással, hogy megtaláltuk azt a hangot, azt a képi megjelenést és azt a gondolati tartalmat is, amelyet meg akartunk mutatni.
Fotó: Andrónyi Tamás/Válasz Online
A szervezők kérésére az esemény végén rövid imádságot vezettem. A kérések után némi csendet tartottunk személyes kérések számára, majd elmondtuk együtt a Miatyánkot. Hadd zárjam a bejegyzést az imádság szavaival:
Jézusunk, te azzal biztattál bennünket, hogy aki kér, az kap. Hadd kérjük el most a mi mennyei Atyánktól mindazt, amire a legnagyobb szükségünk van.
Add meg nekünk, hogy egyetértsünk a legfontosabb dolgokban.
Add meg nekünk, hogy figyelmesek és türelmesek legyünk egymás iránt.
Add meg nekünk, hogy jó mentorai lehessünk a ránk bízott fiataloknak.
Add meg nekünk, hogy kitartók legyünk a jóban, és ne elégedjünk meg félmegoldásokkal.
Add meg nekünk, hogy örömet találjunk hivatásunkban.
Ámen.
Borítókép: Kötőszó
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
