Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Tolmácsként a menekültek között
Luther imájából erőt merítve

„Hálát adok neked, mennyei Atyám, […] hogy […] minden kártól és veszedelemtől megőriztél” – Luther Márton 1529-ben íródott reggeli imája új megvilágításba került, sokkal mélyebb értelmet nyert az elmúlt egy hónapban, számomra mindenképpen.

Forrás: Evangélikus.hu, Szerző: Szöllősiné Kassai Judit 

rosie-sun-rtwhmfsoxc8-unsplash_1.jpg

Lélegzet-visszafojtva figyeljük azt a szörnyű háborút, amely tőlünk nem is olyan messze dúl, pusztít értelmetlenül, mert a vesztesek mindig a vétlen átlagemberek lesznek. Az egész ország megmozdult valamilyen formában: a politikusok tárgyalnak, hogy elkerüljék a világkatasztrófát, a humanitárius szervezetek, az egyházak és magánszemélyek pedig kétkezi és minden más módon próbálnak támogatást nyújtani a menekülteknek.

Az elmúlt két hétben jómagam is kapcsolatba kerültem Ukrajnából érkezettekkel. Orosz nyelvtudásom okán és diakónusként magától értetődő volt, hogy segítő leszek. Készültem is erre a feladatra, de amit átéltem, arra nem lehet felkészülni.

Volt már alkalmam tolmácskodni, és tudom, milyen hatalmas élmény, amikor megértjük egymást a világ különböző részeiből érkezettekkel, és bemutatjuk nekik hazánkat, kultúránkat, városunkat, közösségünket, történetünket, templomunkat, de ez a fajta kapcsolatépítés valami szörnyűségesen más. Bár a tolmács üzenetet ad át egyik nyelvből a másikba, és látszólag nincs szerepe a cselekményekben, de igenis minden jócskán „keresztülmegy” rajta. Testi-lelki-szellemi erőt próbáló munka ez. Mert itt és most nem nevezetességekről hallunk és mesélünk, hanem otthonok pusztulásáról, süvítő gránátokról, robbanó bombákról, menekülésről, utcán heverő halottakról, akikről síró gyermekeik azt hiszik, hogy csak alszanak… Erről folyik a beszéd.

Emberekkel találkoztam, akik egy szál ruhában, egy flaska vízzel, két gyerekkel osontak ki a szétbombázott Kijevből. Anyákkal, nagymamákkal, akik zokogva, de egymás kezét fogva sírták a szemembe: „Miért? Mi nem ártottunk senkinek, testvérek vagyunk! És most halomra ölnek bennünket! Tegnap még volt otthonunk, családunk, férjeink, örültünk, dolgoztunk, éltük az életünket, és most földönfutókká lettünk, a puszta életünk van csak. Ti nagyon jó emberek, szeretetteljes nép vagytok, ezerszer is köszönet nektek, de nekünk volt és van hazánk.”

A háború kitörése és önkéntes tolmácsolásaim óta másképp nézem a lutheri imádságot. Hálát adok, igen, hálát adhatok, igenis hálát kell adnom és nemcsak reggel, de minden percben, hogy minden kártól és veszedelemtől megőriztettem. Áll a házam, nem nézek farkasszemet az engem legyilkolni akaróval, van élelmem, hazám…

Hálát adok, Istenem, őrizz meg minket és minden embertestvéremet kegyelmesen! Ámen.

A szerző az Orosházi Evangélikus Egyházközség presbitere, a Győry Vilmos Evangélikus Szeretetszolgálat munkatársa, 2020-ban a Déli Egyházkerület az év diakónusának választotta és Tessedik Sámuel-díjjal tüntette ki.

Borítókép: Unsplash.com/Rosie Sun

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr617798097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png

fuszal_a_folyoban_honap_konyve.jpg
 
340x680_2ss.jpg

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása