Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Egyre melegebb van, durva adatok – Mit tehetünk keresztényként a klímaváltozás ellen?

Az elmúlt hetek extrém forró időjárása után már talán fel sem kapjuk a fejünket, amikor újabb és újabb évszázados melegrekordok dőlnek meg szinte napi rendszerességgel. A klímaváltozás valós, létező jelenségét saját bőrünkön tapasztaljuk itt, a Kárpát-medence szívében is. Velünk történik, mi szenvedjük el, és az előrejelzések alapján a helyzet egyre csak fokozódik. Az ember lehúzza a redőnyöket, bekapcsolja a légkondicionálót, vagy a vízpartra menekül. Már aki teheti. De feladata mindenkinek van e téren, amit megtehet.

Szerző: Homoki Pál

markus-spiske-jnt4mjq5n_e-unsplash.jpg

Az aktív, dolgozó korosztály helyt kell álljon a mezőgazdaságban, az építőiparban és az élet számos más területén, még ilyen körülmények között is, hogy el tudja látni mindennapi feladatát. Júniusig szinte fűtöttünk, aztán pedig mintegy varázsütésre jött a fordulat, a másik véglet az időjárásban. A klímaváltozás nagyon is valós, létező jelenségét saját bőrén tapasztalhatta meg mindenki itt, a védett Kárpát-medence szívében is. Még ha immunisak lettünk is a kattintásvadász címmel ellátott hírekkel és cikkekkel szemben (pl. Itt a vége, nincs hova menniük a jegesmedvéknek), ez más. Ez velünk történik, mi éljük át, mi szenvedjük el, és az előrejelzések alapján a helyzet egyre csak fokozódik.

Nemrégiben a POLITICO című nemzetközi híroldal arról számolt be, hogy az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) megrendelésére nagyrészt elkészült az a mintegy száz tudományos cikkből és klímatudományi kutatókkal készített interjúkból álló közel négyezer-kétszáz oldalas tanulmány, amely az eddigi legátfogóbb elemzés a klímaváltozás világunkra gyakorolt ​​hatásainak vizsgálata körében. Az IPCC jelentéstervezete – amelyet végleges formában jövőre kell kiadniuk – az „éghajlati hatások féktelen évszázadát” vetíti elénk, különösen a szegény, déli országok vonatkozásában. 

A világ vezető klímatudósai arra figyelmeztetnek, hogy a jövőben emberek milliárdjait fenyegeti majd a krónikus vízhiány, és sajnos a 21. században sem tűnik el az éhezés, sőt még kiterjedtebb lesz. A jelenlegi trendek alapján bolygónk az Egyenlítőhöz közeledve szó szerint egyre élhetetlenebbé válhat, és ennek óhatatlanul politikai és migrációs következményei lesznek. Tömegek fognak elmenekülni a meleg elől, csak éppen nem a 6. emeleti lakásukból a Balaton-partra, hanem szülőföldjükről északabbra és még északabbra.

Mi lesz Európával és mi lesz Magyarországgal?

Az IPCC kiszivárgott jelentéstervezete esetünkben sem kecsegtet sok jóval. Értelem szerint a klímaváltozás minket sem kerül el, és az Európai Unió eddigi legnagyobb kihívásával kell majd szembenézzen. Olyannal, amelyen csak közös, szolidáris összefogással tud átlendülni. Összefogás hiányában azonban az unió államai között amúgy is létező Észak–Dél ellentét – amelynek gyökerei a tanulmány szerint az északi, protestáns és a déli, katolikus hátterű országok közötti történelmi, gazdasági és kulturális különbözőségek évszázados távlatába nyúlnak vissza – tovább mélyülhet. Ennek beláthatatlan következményei lehetnek az EU politikai egységére és az egész kontinensre nézve.

Változó mezőgazdaság, élelmiszer-termelés

A várható éghajlati változásnak Európán belül is lesznek nyertesei és vesztesei egyaránt. Az északi országok a hamarabb induló tavasznak és az enyhébb teleknek köszönhetően több élelmiszert tudnak majd termelni, míg a déli, mediterrán országok termelékenysége jelentősen csökkenhet. A Földközi-tengerrel határos területeken várható a legsúlyosabban helyzet, ahol a rendszeresen aszályos földterületek aránya a legszélsőségesebb esetben huszonnyolcról akár negyvenkilenc százalékra is nőhet. Az Ibériai-félsziget egyes részein évi több hónapig tartó szárazság állhat be, amely nyilvánvalóan az idegenforgalomra is kihatással lesz. De az aszály nem kerüli el Közép-Európa síkságait sem, így a nagy magyar Alföldön is küzdenünk kell majd az elsivatagosodás ellen.  A Kiskunság megmentéséhez szinte elkerülhetetlennek tűnik a 19. század óta tervben álló Duna–Tisza-csatorna megépítése.

Kétfokos felmelegedés esetén Európa lakosságának kilenc százaléka kell majd szembenézzen a nem megfelelő vízellátással. Az IPCC elemzéstervezete szerint Dél-Európában a lakosság több mint egyharmadának lesz a kelleténél kevesebb vize. 

Átalakul a termesztett növényállomány is. A búza termése Dél-Európában várhatóan tizenkét százalékkal csökken, míg északon öt százalékkal nő majd.  Már másfél fokos hőemelkedés esetén lehetetlen lesz öntözés nélkül kukoricát termeszteni Spanyolországban, Franciaországban, Olaszországban és a Balkán nagy részén. Az eddigi legfinomabb olasz paradicsom pedig Németország területén válik termelhetővé.

Az Európai Számvevőszék 2018 decemberében megállapította, hogy Spanyolország háromnegyede már most elsivatagosodással küzd. Cipruson a termőföld kilencvenkilenc(!) százaléka válik művelhetetlenné, ami nyilván kihatással lesz az európai termőföldárakra is. A tanulmány szerint az északi országokban emelkedni fognak a földterületek árai, míg a déli, mediterrán államokban először stagnálnak, majd a földtulajdon elértéktelenedésével kell számolni.

A meleg – csendes gyilkos

Az elemzett adatok alapján a 2003-as európai hőhullám mintegy nyolcvanezer emberéletet követelt a kontinensen. Ha az éves átlaghőmérséklet akár csak másfél Celsius-fokkal emelkedik, úgy ennek sajnos a többszöröse várható évről évre. A hőség elsősorban a szív- és érrendszeri megbetegedéssel küzdők és az idősek között szedi áldozatait, de mindenkit megvisel fizikálisan és mentálisan egyaránt. A 2010-es madridi hőhullám idején megfigyelték, hogy helyi szinten kiugróan megemelkedett a családon belüli erőszakos cselekmények és a közlekedési balesetek száma. A helyzetet tovább rontja a felgyorsult urbanizáció és az európai lakosság elöregedése. Városi környezetben akár öt–hét fokkal is melegebb lehet. Légkondicionáló nélkül az olyan városok, mint Róma vagy Sevilla gyakorlatilag élhetetlenné válnak. Tehát fordított urbanizációs folyamat is várható: aki teheti majd, vidékre, illetve a kertvárosokba költözik. 2050-re várhatóan kb. negyvenmillióval több hatvanöt év feletti idős ember él majd kontinensünkön. Őket fokozottan megviseli a hőstressz, hőguta. Az asztma és különböző légzőszervi megbetegedések is szedhetik áldozataikat közöttük a forróság következményeként. Ezzel egyidejűleg új betegségek és járványok is érkezni fognak. A szúnyogok nálunk is elkezdhetik terjeszteni a Dengue- vagy a nyugat-nílusi lázat. A világ leginvazívabb szúnyogfajaként ismert ázsiai tigrisszúnyog 1990-ben érkezett Olaszországba, és mára már Belgiumban és Hollandiában is találkozni lehet vele. De sajnos esély van arra is, hogy a kontinensen ismét megjelenik a malária.

Változó időjárás, árvizek, tengerszint

A klímaváltozás további hatása, hogy Európa nagy részén akár harmincöt százalékkal szélsőségesebb esőzések lesznek tapasztalhatók, amilyen például a napokban Németországra lezúdult Át kell gondolni a kontinens vízgazdálkodását és csatornázottságát. Van rá esély, hogy egyes városokat, például Koppenhágát szó szerint elönti a szennyvíz. Hazánkat a nagy folyók révén kiemelten érintheti az árvízveszély, amelyre fokozottan kell majd készülnünk. Ezzel párhuzamosan a tengerparti országokat a várható tengerszint-emelkedés fenyegeti. 2100-ig a Földközi-tengeren a tengerszint akár 1,1 méterrel is emelkedhet, attól függően, milyen mértékben melegszik a bolygó. Ez negyvenkétmillió embert tehet otthontalanná. Olyan történelmi helyek tűnhetnek el az emelkedő tengerszint alatt, mint Ravenna és Velence.

Mit tehetünk mindezek ellen?

A keresztény ember elsődleges „fegyvere” az imádság. A másik pedig – a régi bencés jelmondatot magunkévá téve – a munka. Azt a teremtett világot, amelyet megkaptunk, amelyet nekünk adott a teremtő Isten, gondoznunk és ápolnunk kell, és nem csak az erőforrásait kell kiaknáznunk. A klímaváltozás nem politikai kérdés, ahogyan az ellene való fellépést sem lehet ideológiákhoz vagy pártokhoz kötni. Közös ügy, amelyet nem lehet a fejlett világnak és az északi országoknak önző, cinikus módon, egy vállrándítással elintézniük, mondván oldja meg Afrika, oldják meg a déliek. Nem tudják megoldani. Az üvegházhatást okozó gázokat döntően a fejlett ipari országok bocsátják ki. A felmelegedés elszenvedői pedig döntően a fejletlen, Egyenlítő-közeli államok lakossága, több milliárd ember, akik szintén élni és boldogulni szeretnének. Ezért az önző fejlett Észak vagy észbe kap, vagy felkészülhet, hogy elözönlik a déliek, hiszen érthető módon ők is élni szeretnének. Ezért nem ideológiai kérdés, hogy a fejlett államoknak és gazdaságoknak megéri-e súlyos ezermilliárdokat fektetni környezettudatos, környezetkímélő technológiákba. Igen, megéri. A létező legjobb befektetés. Hosszú távon nincs is más út. A szénhidrogén-alapú működést – kerül, amibe kerül – át kell alakítani megújuló energiaforrásokra. És a hulladékgazdálkodást mértékletesség kell, hogy jellemezze. Amit lehet, helyben kell előállítanunk, hogy a hosszúra nyúlt termelési láncok, a logisztika és a szállítmányozás ne terhelje feleslegesen a környezetet.

Mit tehetek én magam?

Leszámolok az önzésemmel. Magyar pontyot eszem, és nem argentin hekket. Magyar bort iszom, és nem chileit vagy ausztrált. Napelemet szerelek a háztetőmre, a nyaralómra, a fészerre és a garázsra. Hajlandó vagyok vonatra ülni és buszra szállni, és nem terpeszkedem egymagam a kényelmes autómban. Annyit veszek és annyit fogyasztok, amennyire tényleg szükségem van. Mértékletességet tanúsítok a fogyasztási szokásaim terén. Megpróbálom az étrendemet minél inkább a növényi felé átalakítani. Permet- és vegyszerek nélkül magam termelem a saját zöldségemet, gyümölcsömet. Egészségesen élek, és vigyázok a testemre, lelkemre. Ha tehetem, energiatakarékos termékeket vásárolok. Minél kevesebb szemetet termelek, és azt is különválogatom. Oda utazom, ahova tényleg kell. Nem dobok ki élelmiszert. Elzárom a csapot, és nem akarok saját golfpályát a sivatagban. Annyit és akkora helyet keresek magamnak a világban, amekkorára tényleg szükségem van.

Mint mindenben, a klímaváltozás elleni harcban is a legnehezebb ellenfelünk saját magunk vagyunk. A saját önzésük, kapzsiságunk és lustaságunk. Magunkon kell erőt vennünk, mindannyiunknak egyenként, de ha ezt minél többen, sőt mindannyian megtesszük, akkor van esély, hogy megóvjuk földünket.

Mózes első könyvében ezt olvassuk: „Fogta tehát az Úristen az embert, és elhelyezte az Éden kertjében, hogy művelje és őrizze azt.” (1Móz 2,15) A feladat azóta sem változott semmit. Ha itt akarunk élni, és ha élni akarunk, akkor művelnünk és őriznünk kell ezt a bolygót legjobb tudásunk szerint, lelkiismeretesen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr3716638284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png

kotoszo_honap_konyve_sablon.png
 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása