KötőSzó

Evangélikus közéleti blog

Tóth Lili Anna: A Jóisten tenyerébe teszem az életem
Interjú a tokiói olimpia legfiatalabb magyar atlétájával

Tóth Lili Anna még csak huszonkét éves, de már most számos sportsikert tudhat maga mögött. Amióta fut, korosztályában minden évben ott van a legjobbak között. Kitartása és céltudatossága egészen az olimpiáig juttatta a fiatal keresztény sportolót, aki a háromezer méteres akadályfutásban áll rajthoz Tokióban.

Szerző: Szebenszki Noémi

toth_lili_borito.jpg

– Lezárult az olimpiai kvalifikációs időszak, amelynek során a világranglistán szerzett pontok alapján biztosítottad helyedet a tokiói nyári játékokra. Mit vársz a rangos megmérettetéstől?

Nem sokan számítottak rá, hogy kijuthatok. Egyedül az edzőm készített fel rá, hogy ez sikerülhet. Én vagyok az atléták közül a legfiatalabb a csapatban, már a kijutás is nagy dolog. Persze nem feltett kézzel fogok odaállni a rajthoz, mindent meg fogok tenni, hogy minél jobb eredményt érjek el. Bátran szeretnék küzdeni és mindent kifutni magamból. Ugyanakkor nincs bennem görcs, örömfutást szeretnék. A legfőbb célom pedig az, hogy egyéni csúccsal térjek haza.

– A 2020-as tokiói olimpiát a koronavírus-járvány miatt rendhagyó módon 2021. július 23. és augusztus 8. közt tartják. Mikor lesz a kiutazás?

Július 19-én indulunk, előtte lesz még két PCR-tesztem. Nagyjából egy nap lesz az utazás, utána érkezünk az edzőtáborba, és 26-án megyünk át az olimpiai faluba. Ez azt jelenti, hogy még ott is lesz nagyjából öt napom a verseny előtt, mivel az előfutam augusztus 1-jén lesz, a döntő pedig 4-én.

Szücs Eszter evangélikus lelkésznő említette, hogy a konfirmációs órák után mindig futni mentél. De a futás mellett több sportágat is kipróbáltál, például az ugrókötelezést és a lovaglást. Végül mégis a futás mellett döntöttél. Mit jelent neked a futás? 

Kis koromtól kezdve nagyon szeretek futni, már akkor éreztem, hogy ezt szeretném csinálni. Nagyon hálás vagyok, hogy ilyen korán megvolt ez a belső indíttatás. Ez persze akkor még nem teljesen tudatosult bennem, csak évekkel később jöttem rá, hogy nekem ez az utam. Sokan kérdezték már tőlem: hogy lehet, hogy valaki szeret futni? Értem a kérdést, hiszen nehéz is tud lenni, főleg, ha az ember nincs edzésben. Ugyanakkor nekem nagy szabadságot ad. Futás közben kikapcsolódom, feszegetem a határaimat. És nagy bennem a versenyszellem, amit szintén meg tudok élni.

Már ilyen fiatalon ennyire céltudatos vagy. Mi motivál?

Voltak már kudarcaim, nagy eséseim egy-egy akadálynál. Sokszor feladhattam volna, vagy mondhattam volna, hogy nem csinálom. De a hit, hogy én a futáshoz kaptam a legtöbb tehetséget, hogy nekem ezt kell csinálnom, mindig átsegített. Ez a tűz sosem aludt ki bennem. És szeretnék példát mutatni. Ha az ember kitart, akkor megvalósíthatja az álmait, még akkor is, ha ez nehézségekbe ütközik.

Komoly próbatételt jelenthetett 2017-ben a junior Európa-bajnokság döntője, ahol súlyosan megsérültél. Hogyan sikerült feldolgoznod?

Az valóban nehéz esés volt. Arra a versenyre egyértelműen aranyérem-esélyesként mentem ki. Meg akartam nyerni. Ez az álom meghiúsult, de a kudarcból erőt kovácsoltam. Az, hogy ezután decemberben sikerült a mezei futó Európa-bajnokságon ezüst érmet szereznem, talán eddigi pályafutásom legszebb pillanata. Úgy gondolom, a siker kényelmessé tehet, egy kudarc után viszont az ember igyekszik még keményebben dolgozni.

Mi segíthet lelkileg a versenyen?

Nagyon fontos, hogy olyan emberekkel legyünk körülvéve, akik hisznek bennünk, támogatnak, és akikkel jól érezzük magunkat. Számomra a családom biztos pont, amiért nagyon hálás vagyok. A párom, aki szintén futó, motivál és megért. Fontosak a barátok, akikkel kikapcsolódhat az ember, és természetesen a fejlesztő közeg. Ide tartozik az edző, a pszichológus, a gyógytornász, a masszőr és a dietetikus.

lili_4_edzotabor.jpg

Közös edzés (fotó: Tóth Lili Anna / corvinusonline.blog.hu)

Keresztény sportolóként hogyan ad támaszt a hit?

Mivel sok helyen kell megfelelnem, félhetnék az akadályoktól vagy attól, hogy valami nem úgy sikerül, ahogy szeretném. Ilyenkor veszek egy nagy levegőt, és arra gondolok, hogy odateszem a Jóisten tenyerébe az életemet, és akkor nem lehet baj. Mikor nagyon izgulok, ez mindig megnyugtat. A gondolat, hogy miután megtettem mindent, legyen meg az ő akarata. Ez hatalmas megnyugvást tud adni, és leveszi rólam a terhet.

Mit jelent számodra evangélikusnak lenni?

Egy kisvárosban, Dombóváron nőttem fel. A családomban mindannyian evangélikusok vagyunk. Nagyon hálás vagyok a szüleimnek a mai napig tartó végtelen támogatásért és azért a mentalitásért, amit mi négyen gyerekek megkaptunk. Teljesen természetes, hogy evangélikus vagyok, hozzátartozik az identitásomhoz. Jártam hittanra, konfirmáltam, voltam gyerektáborokban, és ha otthon vagyok, megyek a szüleimmel templomba. Emellett már kilencedik osztályos koromtól kezdve járok egy katolikus közösségbe, ami mára baráti társasággá alakult, ahol a keresztény értékrend és gondolkodás összeköti az eltérő felekezetek tagjait is.

– Az olimpia minden sportoló álma. Mik a terveid a jövőre nézve?

Jövőre rendezik meg a szabadtéri világbajnokságot, amire szeretnék kijutni. Európa-bajnokság is lesz, ide már megvan a szükséges szintidőm. 2023-ban pedig Budapesten lesz az atlétikai világbajnokság, ami különösen is izgalmas, hiszen hazai közönség előtt versenyezhetünk. Talán az a legnagyobb célom, hogy egyszer az Eb-n dobogós legyek.

Borítókép: Tóth Lili Anna akadályfutás közben (forrás: honved.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr4816628812

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

ev_hu.png

 

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása