KötőSzó

Evangélikus közéleti blog

Jeruzsálem a miénk – Evangélikus lelkész imája a Szentföldért

A Szentföld és benne Jeruzsálem városa nagyon különleges hely úgy földrajzi értelemben, mint amennyire idegenforgalmi látványosság, és kultúráját, hagyományait tekintve is a világ kiemelkedő pontja. Az első tíz dolog között biztosan lesz valamilyen vallási jellegű vonatkozás is, ha számba vesszük az értékeit, még ha nem is feltétlenül a kereszténység kapcsán, hiszen még két másik világvallás is a legszentebb helyei között tartja számon ezt a lassan egymillió lakosú várost. 

Szerző és fotók: Kovács Viktor


jeruzsalemi_latkep_az_evangelikus_templommal_bal_oldalt_vastag_tornyu.jpg

A hit és a vallásosság – amely alapvetően hozzátartozik az emberi természethez, akkor is, ha valaki nem gyakorolja a hitét „szervezetten” – nagyon sok mindenre lehet jó, sajnos nemcsak pozitív, de negatív értelemben is. A lehető legrosszabb formája, amikor a követői nem élik, hanem felhasználják a vallást. Ezért egy vallási szempontból annyira sokszínű helyen, mint Jeruzsálem, kikerülhetetlen a konfliktus. A kérdés tehát nem is az, hogy meg lehet-e úszni a bajt – mert nem lehet –, hanem az, hogy miként kezelik azok, akik ott élnek, és hogy mi hogyan állunk hozzá.

Napok óta tartanak az összecsapások Izraelben, közelebbről Jeruzsálemben. Próbáltam kihámozni az utóbbi napok, illetve a mai nap (2021. május 12.) híreiből, hogy most éppen ki kezdte. Nem sikerült. De e sorok írása közben rájöttem, hogy Isten különleges kegyelme volt, hogy nem találtam meg a választ. Mert lám, ilyen az ember. „Ki kezdte?” – tette fel a kérdést a tanító néni sok-sok évvel ezelőtt. „Ki kezdte?” – tettem fel ma már én a kérdést harminchat évesen. Micsoda tragikus minta, milyen szörnyű örökség, amely nem csupán az órák közötti szünetben az iskolaudvaron játszódó „drámák”, hanem a napjaink Jeruzsálemében emberi életeket követelő gyilkos indulatok dimenziójában is kísért.

„Az enyém” – egy másik kijelentés, amely oly sok fájdalmat okozott és okoz ma is szerte a világon, Jeruzsálemben is. „Az enyém” – mondta az Oszmán Birodalom sok-sok évszázadon át. „Az enyém” – mondták az angolok is évtizedeken keresztül. „Az enyém” – mondja Izrael 1948 óta. „Az enyém” – mondják a palesztinok is…

2019-ben volt szerencsém pár napot eltölteni Izraelben, főleg Jeruzsálemben. Az a pár nap – nem túlzok, ha azt mondom – megváltoztatta a hitemet. Láttam a bibliai helyszíneket, szagoltam a Szentföld levegőjét, imádkoztam a legszentebb helyeken… Nyilván ez a turistaként eltöltött pár nap nem engedett beletekintést az ottani társadalom szövetének mélységébe, nem is jogosít fel értékítéletre sem, és a legkevésbé sem helyez szakértő szerepbe, bár azt hiszem, értem, legalábbis érteni vélem, hogy miért olyan fontos hely mindenkinek. Mert nekem is az. Fontosabb, mint gondoltam volna.

az_ovaros_fala.jpg

Azonban ne felejtsünk el valamit. Abban az időben, amikor a Római Birodalom jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon, hogy: „az enyém”, akkor jött valaki, aki egészen másképpen gondolkodott. Ez a valaki testben zsidóként, személyében a Mindenható Fiaként egy új fogalom, egy új viszonyulás lehetőségét élte és halta bele a világba: „a miénk”. Megtehette, hiszen minden az övé, „alávettetett neki minden” (1Kor 15,28). És mivel az ő tulajdona, ezért kimondhatja, hogy mindez (benne a Szentfölddel és Jeruzsálemmel együtt) nem X-é vagy Y-é, hanem a miénk, mindannyiunké! 

Nem kell, hogy vallási szempontból egyetértsünk. Nem kell, hogy kártékonyan összemossunk minden spirituális kijelentést azzal, hogy „szeressük egymást, gyerekek, mert mindannyian ugyanazt a hegyet másszuk, csak másik oldalról”! Ez ugyanis nyilvánvalóan nincsen így. Viszont az sem lehet, hogy különböző politikai, hatalmi érdekek és akaratok mentén egymást öldököljék az emberek (a lehető legváltozatosabb módon az utcakövektől a rakétákig) azon a helyen, ahol szent helyek sokasága állt és áll, és ahova a Megváltó érkezett! 

És az már csak hab a tortán, hogy a Jeruzsálem szó  egyik lehetséges jelentése (bár elég zavaros az etimológiája): „béke helye”. Ez ezekben a napokban egyrészről iszonyatosan groteszkül hat, másrészt azonban reménységre is okot ad. Ézsaiás próféta ezt írja: „Vígan ujjongjatok mindnyájan, Jeruzsálem romjai! Mert megvigasztalta népét az Úr, megváltotta Jeruzsálemet!” (Ézs 52,9) Az a reménységünk, hogy az Úr akarata az, hogy túllépjünk a pusztításon, és a szent város a romokon túlmutató jövőt kapjon! 

Az evangélikus egyházban minden évben tartunk Jeruzsálem-vasárnapot, amely az egyházi évben Szentháromság ünnepe után 10. vasárnap. Ekkor emlékezünk arra, hogy Jézus sírva jövendölte (Lk 19,41–48), hogy Jeruzsálem el fog veszni. Ez meg is történt Kr. u. 70-ben, amikor a második templomot is lerombolták, amelyből ma már csak a siratófal van meg. Szerintem az akkoriak nem gondolták volna, hogy még számtalanszor megismétlődik a pusztulás… 

jeruzsalemi_latkep_az_al-aksza_mecsettel_1.jpg

Jeruzsálem pusztulásának emlékünnepe – naptári okokból kifolyólag – mindig nyárra esik. De azt hiszem, most itt az idő, hogy előbbre hozzuk ezt a napot, hogy mi, keresztények egyként és együtt imádkozzunk Jeruzsálemért! Mert az igaz, hogy harmadik vallásként soha nem fogunk sem a zsidósággal, sem az iszlámmal egy hitbeli közösségbe kerülni, de olyan jó lenne, ha a Szentföld és Jeruzsálem a béke, a megértés és az elfogás helye, a miénk lehetne!

Urunk, kérünk téged Jeruzsálemért. Olyan sokaknak fontos ez a hely. Te is számtalanszor megmutattad igazságodat és irgalmadat Jeruzsálemben és Jeruzsálemen. Add, hogy a békesség helye lehessen minden ott lakó nép és hit számára. Jézus Krisztusért kérünk, Urunk, hallgass meg minket! Ámen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr5416557142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása