KötőSzó

Evangélikus közéleti blog

„Majd, ha felnő, eldönti” – 6 ok, amiért mégis keresztelünk gyerekeket

Az utóbbi időben megint felkavarta a közéleti állóvizet az a vélemény, hogy a gyermekek megkeresztelése igencsak problémás. A mostani csörtének azonban nem teológiai, hanem jogi okai voltak. Konkrétan az a gondolat került elő, hogy a gyerekek személyiségi jogait sérti a keresztelés, hiszen azzal egy egyházba, illetve felekezetbe úgy kerül bele, hogy ő azt nem is akarja, pontosabban nem tudja még akarni vagy nem akarni.

Szerző: Kovács Viktor

 kaleb-tapp-dnrjkp3srt4-unsplash.jpg

A dolog pozitív olvasta számomra az, hogy igen, a gyermekek jogait különösen is tiszteletben kell tartani, hiszen ők még nem tudnak – minden esetben – kiállni magukért. Nyilvánvalóan azoknak a felnőtteknek kell képviselni a gyermekek jogait, akikre ők rá vannak bízva. Ez nagyon nagy kincs és nagyon nagy felelősség minden szülő, nevelő és gondviselő számára. Azonban az is nyilvánvaló, hogy aki felvetette magát a személyiségi jogi problémát, annak fogalma sincs arról, hogy miről szól és „mire való” a keresztség és azon belül különösen is a gyermekkeresztség. Ebben az adásban ezt a témát fogjuk körüljárni.

Az adás tartalma:

  • Bevezetés
  • Mi nem a keresztség?
  • Mi a keresztség?
  • 6 ok, amiért jó, ha megkereszteljük a gyerekeket (is):

1) Spirituális fejlődés és nevelés

2) Az ember keze végzi, de Isten teszi a keresztséget

3) Az üdvösséget munkálja

4) Kapaszkodó: „Meg vagyok keresztelve!”

5) A keresztség az Istenhez való meg-, illetve visszatérés eszköze és üzemanyaga

6) Kézzel fogható jel

Hivatkozott forrás:
Luther Márton Nagy kátéja. In: A Magyarországi Evangélikus Egyház hitvallási iratai 4. köt. Schmalkaldeni cikkek – Értekezés – Kis káté – Nagy káté

Hivatkozott adások:
Mire jó az egyház?

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr7216485012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása