Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Soha ne ess kétségbe!
Soha ne ess kétségbe!

Amikor az éjszaka a legsötétebb, akkor van a legközelebb a hajnal. „De fölragyog majd az igazság napja számotokra, akik nevemet félitek, és sugarai gyógyulást hoznak.” (Mal 3,20)

„…de ehhez meg kell térnie a pénztárcámnak is”
„…de ehhez meg kell térnie a pénztárcámnak is”

A fenti mondatot néhány hónapja hallottam valakitől. Nem tudom már felidézni, hogy kivel és miről beszélgettünk. Ez a félmondat azonban belém égett. Szinte nincs olyan nap, hogy eszembe ne jutna, és ne kezdenék el gondolkodni rajta. Fontos azonban már az elején látnunk, hogy maga a mondat („…de…

Hova tart az életem most?
Hova tart az életem most?
Kérdések és válaszok az Evangélikus Életben

Ezzel a kis tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmetekbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassátok szeretettel egyházunk színes, képes magazinját és vigyétek a jó hírét családon belül, szülőknek, rokonoknak, ismerősöknek is! Szerző: Kézdi Beáta

Az idei Grammy legjobb keresztény számai és előadói
Az idei Grammy legjobb keresztény számai és előadói

A 62. Grammy-díjátadó legnagyobb meglepetése a tizennyolc éves Billie Eilish volt, aki testvérével együtt összesen hat szobrot vitt haza. Ezzel olyan sztárokat utasított maga mögé, mint Taylor Swift, Lana Del Rey és Ariana Grande. Kevesebb szó esik azonban a gospel és kortárs keresztény zenei…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png

majusi_konyvakcio_kotoszo.png
 
340x680_2ss.jpg

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása