Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Osztás

Füller Tímea írása.

ben-white-vjz7tkhncfk-unsplash.jpg

Először jó ötletnek tűnt ez a csomagosztás, de aztán minden nagyon megbonyolódott. Milyen értékben vásároljanak? Hánytól hány éves korig adják? Kinek járjon és kinek ne? Névsort írtak, számolgattak, osztottak-szoroztak. Helyszínre nem költöttek, maradt az iskola aulája, ahol maszkban, de meg lehetett tartani a Mikulás-estet. 

A műsor, úgy tűnt, senkit nem érdekel igazán. A tolongás fojtogató volt, és a takarítónő is az órájára mutogatott. Hát nekiláttak az osztásnak. Alig lehetett bírni a tömeggel, amely körülvette őket. A kicsik türelmetlenül kapkodták el a csomagokat. Ráadásul a jómódú gyerekek is ott bámészkodtak. Sóvárogva nézték a kezet, amely amúgy csak olcsó nápolyit, szaloncukrot meg kakaós tejmasszát osztott.

A rendetlenségben aztán egyszer csak odakerült az egyik elkényeztetett kis egyke is a Mikulás elé. A segítők böködték, hogy oldja meg, mondjon már valamit. De az öreg nem akarta elszomorítani a gyereket. Megsimogatta a legényke fejét, és azt mondta neki is, mint a többieknek: „Boldog ünnepeket, kicsim!”

A fiúcska csukott szemmel, boldogan sóhajtott fel. Az öreg a gyerek után nézett meg az ott felejtett csomagra. Hát igen.

Koldusok vagyunk, ez az igazság.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr7616205570

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_t_6.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása