Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Nem helyettesíthető

Ezzel a kis tartalmi összefoglalóval szeretnénk figyelmetekbe ajánlani az Evangélikus Élet magazin legfrissebb számát. Olvassátok szeretettel egyházunk színes, képes magazinját. Vigyétek a jó hírét családon belül, szülőknek, rokonoknak, ismerősöknek is!

Kézdi Beáta

waldemar-brandt-xtzp7u5t1nk-unsplash.jpg

Szokatlan adventünk van idén, nem is kérdés, de nem lehet és nem is szabad az önsajnálatba süllyedve, a mindennapi hírözön által bombázva rettegnünk. Hiszen bár a helyzet igen súlyos, mi, keresztények mégis az év legszebb időszakába érkeztünk – történjék bármi, Jézus születésének és Isten szeretetének ünnepére készülünk.

Az ünnepre hangolódást igyekszik segíteni Homoki Pál esperes írása is, megmutatva: „az igazi Mikulásról” – azaz Miklós püspökről – ránk maradt történetek a szeretetről, igazi önzetlenségről, segítségnyújtásról, állhatatosságról és őszinte, mély istenhitről tanúskodnak. Az esperes egyúttal szívünkre helyezi a következő gondolatot is: „…ne fogjunk rá mindent a járványra. Anélkül is egyre inkább abba az irányba megy a világ, hogy mindent helyettesítünk, felhígítunk, utánzatok sokaságát vetjük be. De van, amit nem tudunk – és van, akit nem lehet helyettesíteni. A szeretetünk, az összetartozásunk és a Krisztushoz tartozásunk valóság. Nem pótlék, nem utánzat, nem helyettesíthető.”

Eljegyzésről szól Gáncs Tamás Élő víz rovatunkban, egy „adventi telitalálat” páli ige alapján. „Isten egyszer és mindenkorra eljegyezte az embert – írja –, örök perspektívát adva ezzel mindenkinek. Mindenkinek, aki tud, mer, akar igent és áment mondani mindarra, ami Jézusban testet öltött.”

Advent sajnos sokszor az eltúlzott ajándékvásárlásról, sütés-főzésről is szól, de talán idén ez is megváltozik. Mi most ezen tevékenységeket szeretnénk más perspektívában olvasóink elé tárni. Egyrészről próbáltunk néhány ötletet adni a kacatmentes ajándékozásra, másrészről Füller Tímea a Mama énekel című, lélekig hatoló írásából arra is fény derül, hogy olykor egy-egy ajándék éppen onnan érkezik és úgy, ahonnan és ahogyan nem számítunk rá.

Áldott, valódi adventi készülődést kívánok!

2020_47-48.jpg

Fizessetek elő az újságra a kiado@lutheran.hu email címen, vagy digitálisan a www.bolt.lutherkiado.hu/folyoiratok/digitalis oldalon.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr516314084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png

kotoszo_konyv_akcio.png
 
340x680_2ss.jpg

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása