KötőSzó

Evangélikus közéleti blog

Közeleg tényleg a világvége? A fizikus megmondja!
Interjú dr. Hetesi Zsolt egyetemi docenssel

2020-at írunk, a tudomány és a technológia rohamosan fejlődik, ám még mindig nem tudunk mit kezdeni azzal, hogy bolygónk hamarosan élhetetlenné válik. A klímaváltozás, a túlfogyasztás már elérkezett, az emberek többsége pedig még mindig úgy véli, hogy nincs baj. De vajon tényleg így van? Valóban a világvége felé haladunk, vagy még időben észbe kaptunk, és nincs minden veszve? Dr. Hetesi Zsolt fizikussal, egyetemi docenssel beszélgettünk a teremtés hete alkalmából az éghajlatváltozásról, a vidéki életről és a jövőről.

Szerző: Antal Bálint

 https_cdn_cnn_com_cnnnext_dam_assets_180730213428-06-california-wildfire-0730.jpg

Az interjú apropóját a szeptember 27. és október 4. között megrendezett ökumenikus kezdeményezés, a teremtés hete adja, de a kérdések már a jövőre irányulnak. Sokan aggódunk, ha a jövőre és a periférián élőkre gondolunk. Az éghajlatváltozást mindannyian érezzük, legfeljebb a veszély mértékét és az emberi tevékenységet mint okozót kérdőjelezik meg egyesek. Hogyan látja ön mint kutató fizikus, gazdálkodó, családapa és teológus? Ön is aggódik?

Néhány éve az is észreveszi, hogy valami nem a megszokott, aki különben keveset törődik a klímaváltozás problémájával. Hogyne venném észre és találnám aggasztónak, hiszen ennek a jeleit nézem évek óta. Az időjárás megszokottsága: hogy télen hó van, nyáron meg három hónapig meleg az idő, megszűnőben van, helyette egy-két hetes változások jelentek meg, nyáron is lehet hirtelen hideg, télen pedig meleg, s sokszor nézzük a felhőket is, hogy hetekig nem tud esni belőlük az eső, és sorolhatnám.

A teológusnak is érteni kell az idők jeleit, de ma már ezekhez a jelekhez nem kell sasszem, a dolgok változása olyan gyors, hogy aki pár évet vissza tud emlékezni, már láthatja a változást. Akik viszont tagadják mindezt, vagy kisebbítik benne az ember szerepét, úgy gondolom, hogy amellett, hogy tévúton járnak, jelentős felelősséget is magukra vesznek, esetleg akaratlanul.

Az éghajlatváltozással foglalkozó kutatók mennyiben ítélik meg ma másként az élővilág jelenét és kilátásait, mint például tíz-tizenöt évvel ezelőtt? Mi változott?

Romlott a helyzet, más tekintetben pedig sokat tisztult a helyzetről alkotott kép. Évekkel ezelőtt talán akár jogos is lehetett megkérdőjelezni az ember szerepét mindebben, ma azonban már kevésbé van erre legitim alapja bárkinek, hacsak nem mélyed el benne nagyon.

A jelenségek szaporodnak: világszerte ki lehet mutatni statisztikailag, hogy nő a rendkívüli események száma – erre különben legelsőnek a biztosítók figyeltek fel. Magyarországon a szélsőségek száma nő, és általában melegszik az éghajlat is. Egészen későn is lehetnek fagyos napok: 2020 nyarán volt rá példa, hogy egy-egy hajnali fagy alakult ki északon, illetve egészen enyhe napok lehetnek a tél közepén is. Az egyszerre lehulló csapadék meghaladhat egy egész havi átlagos mennyiséget, villámárvizek alakulhatnak ki, és a hőstresszes napok száma is növekedik. Ami a világban zajló változásokat általánosságban illeti, lesznek olyan helyek a Földön, amelyek lakhatatlanná válnak az ember számára: mert például túl meleg lesz, vagy elfogy az ivóvíz.

Bár egyre többeknek pozitív irányban változik a gondolkodás- és életmódja, mégis azt érezni, hogy még mindig túl lassú a tudatosodás folyamata. Még az idei, vírus miatti leállásokkal tarkított évben is augusztus 22-re került a szimbolikusan fontos túllövés napja, azaz arányosítva már nyár végére felélte az emberiség a bolygó egy év alatt megújítható erőforráskészletét. Mit lehet még tenni, hogy változás történjen? Jöhet a pánik vagy épp az erőtlen beletörődés?

A kérdés nem egyszerű. A tudományos eredmények és az ősi bölcsesség, amely a természettel összhangot teremteni képes ember sajátja, együttesen még most is képes lenne arra, hogy rájuk alapozva magunk mögött hagyjuk a bajt. Az események egyszerűen – még mindig! – nem elég gyorsak ahhoz, hogy sokak számára összeálljon a kép, és elkezdjenek tenni ellene.

Nézze, a mi családunk nemcsak attól „zöld”, hogy tagja egy környezetvédelmi tudományos kutató, hanem számos lépésben sokkal hamarabb kezdtünk előrelépni, mint a társadalom zöme: napelemeink vannak, saját zöldséges- és talajbarát módon művelt szántóföldek tartoznak hozzánk (jó, ezt persze nem mindenki engedheti meg magának), a kocsink alacsony fogyasztású, ötféle szemetesünk van, alig eszünk húst, hosszabb utakra vonattal járok, és folytathatnám. A lényeg az, hogy minden évben kiszámolom a családunk ökológiai lábnyomát, és örömmel látom, hogy kisebb, mint a magyar átlag, és benne van a magyar ökológiai eltartóképesség kereteiben – ez utóbbit biokapacitásnak is hívják.

Olvasva az éghajlatváltozással kapcsolatos híreket, kutatási eredményeket, úgy érzem magam sokszor – talán mások is –, mint ahogy Noé érezhette magát az özönvíz előtt. Egyre valószínűbb, hogy az emberiség nem fogja tudni kellőképpen visszafogni magát, ezért adódik a kérdés, hogy vajon nem a bárkaépítésnek lenne-e itt az ideje. Az egyházaknak vajon nem azt kellene most minden erejükkel elérni, hogy minél több önfenntartó „bárkájuk” legyen, amellyel képesek segíteni és hatni a körülöttük élőkre?

Számomra nagyon lelkesítő példa Somogyvámos, a Krisna-völgy, ahol részben vallási alapokon egy olyan kezdeményezés valósult meg, amely előtérbe helyezi a tájban élő, kis ökológiai lábnyomú, elégedett embert. Akik ott élnek, nem akarnak mindent, amit a mai világ nyújt. Haladnak a korral, azaz használják az internetet és a távközlési eszközöket, de nem akarnak nagyobb házat, még egy kocsit, külföldi utakat stb. Most kezdtek bele abba a nagy vállalkozásba, hogy a ruháikat is részben maguk állítsák elő.

Sokkal jobban érezném magam, ha emellett a település mellett létezne itthon legalább egy-két keresztény alapokon nyugvó, a keresztény egyházak azonos mértékű támogatását élvező falu. Nehéz megmondani, hogy ezekre mekkora és milyen gyors szükség van, mert a folyamatok, amelyek a világ „hogylétét” mutatják, nem lineárisak, azaz kétszer ennyi idő múlva nem biztos, hogy kétszer ilyen rossz lesz a helyzet. De a szükségét érzem, és nem értem, miért nem történtek ilyen lépések. Hiszen közben eltűnik az a tudás, amit az Egymillió lépés Magyarországon című dokumentumfilm-sorozatban is már úgy kellett egy-egy faluban keresni: a kovács, a takács, a fazekas stb. mestersége.

hetesi_zsolt.jpg

Dr. Hetesi Zsolt

Az utóbbi hónapokban egyre több embertől hallani, hogy vidékre költözik. Van, akiket a home office lehetősége, másokat a kert, a család vagy a biztonság- és szabadságérzet motivál. Korábbi interjújában olvasható, hogy „a vidék szenved az ürességtől, reménytelenségtől, munkanélküliségtől”. Lehet, hogy a vírushelyzet segít hosszabb távon is perspektívát adni vidéken? Vajon fenntarthatóbbá válna-e az élet Magyarországon, ha ez a kiköltözés tömeges lenne?

Már attól is sokat javul a helyzet, ha vidéken perspektíva nyílik az emberek életében. Már most látszik, hogy a kormány vidéket segítő programjai valós változást hoztak sok településen, ugyanakkor további átgondolt lépésekkel növelni lehetne a vidék megmaradásának lehetőségét, volna mód megtámogatni az élni akarást. Ideillő munkahelyekre gondolok, a tájjal összhangban élő ember életének okos programokkal, okos beruházásokkal való támogatására. Hiszen a falunak olyan gazdaságra van szüksége, amely a természetre, a földre épül, és az emberek megélhetésén túl hozzájárul a természetes környezet minőségének javulásához is.

A kiköltözések sajnos magukkal hoztak apróbb-nagyobb ellentéteket is. Aki vidékre költözik, van, hogy adóssághelyzetet old meg az olcsóbb vidéki lakással, van, hogy bejárást tervez, és nyugodtabb környezetre vágyik, sokfélék a mozgatórugók. A tapasztalat az, hogy vannak olyanok is, akik elképzeltek valamit a vidékről, aztán mást kaptak, és elégedetlenek. Az azért ritka, hogy valaki azért megy vidékre, mert kertet szeretne, tyúkokat, ilyesmit.

Ha csökkenteni próbáljuk az ökológiai lábnyomunkat, akkor el lehet indulni a hőszigeteléstől a megújuló energián, a szelektív hulladékgyűjtésen és az autóhasználat-csökkentésen át egészen a vegán életmódig. Aztán pénztárcától vagy épp hajlandóságtól függően elérünk egy végpontig, és még mindig nagyobb az ökológiai lábnyomunk, mint amennyi fenntartható lenne. Hogyan érdemes ezt néznünk, mi lehet a cél?

Ma annyi jó lehetőség áll rendelkezésre, hogy nem is egyszerű megmondani, hogy fogjon hozzá valaki. Az biztos, hogy érdemes a nagyobb fogyasztású dolgokkal kezdeni, mint például a fűtés. Ma az átlag magyar az energia terén a legtöbbet a fűtésre költi. Ezután jön a közlekedés és az élelmiszer, aztán a villany. Ezért érdemes a fűtést korszerűsíteni, de előtte szigetelni kell a lakást, a házat, mert amíg az utcát fűti a kazán vagy a konvektor, addig kár jobb kazánt beszerezni. Szóval a sorrend: először a passzív elemek cseréje, korszerűsítése, aztán a termelő, aktív elemeké következzen. Első a szigetelés, utána a kazán. Első az élelmiszerrel való takarékos bánásmód, utána a hazai vásárlása, első a takarékos háztartási eszköz, a takarékos áramhasználat, utána a napelem, és így tovább, lehetne folytatni a sort.

Az aggódással kezdtük, jó lenne a reménységgel zárni a beszélgetésünket. Van-e olyan ige, amelyből mindig erőt tud meríteni?

Isten ereje, előrelátása hatalmasabb bármely emberi fiaskónál, és ő előre látta, hogy Megváltóra szorulunk, épp ezért az egyik legszebb, számomra legtöbbet mondó hely a 2Kor 5,21: „Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne.”

Névjegy: Dr. Hetesi Zsolt egyetemi docens, fizikus, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatótanára, teológus, vidéken élő gazdálkodó. Fő kutatási területe az éghajlatváltozás egyes hatásainak rendszerdinamikai vizsgálata, valamint az alkalmazkodó energetikai és mezőgazdasági rendszerek. Előadásai, kutatásai, interjúi több mint egy évtizede jelentenek kapaszkodót a téma iránt érdeklődőknek.

Borítókép: CNN.com

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr1716229244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

ev_hu.png

banner_oldalra.jpg

Közösségünk a Facebookon