Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Nem tartok kevesebbnek valakit azért, mert hisz Istenben

Vallássérültek őszintén

2020. május 17. - KötőSzó

„Szüleim azt mondták, hogy ha felnövök, akkor megadják nekem azt a szabadságot, hogy eldönthessem, miben hiszek” – meséli Gábor. Vallássérültekkel foglalkozó cikksorozatunkban olyan emberekkel beszélgettünk, akik neveltetésüktől és környezetüktől függetlenül úgy döntöttek, hogy mind Istentől, mind a vallástól, mind az egyháztól elhatárolódnak. Az a kérdés is előkerül, hogy egy egyházi iskolába járó diák miért nem találja meg a helyét a keresztény közösségben, egyházunkban. Az elhatárolódás okáról és a valláshoz való lehetséges visszatérésről szóló cikkünkben a téma érzékenysége miatt megszólalóink álnéven szerepelnek. 

Szerző: KötőSzó

Képünk illusztráció.

kenny-luo-rkplint3x4q-unsplash.jpg

A húszas évei végét taposó fiatalember, Gábor rendezett családi háttérrel, felsőfokú végzettséggel rendelkezik. Szeret társaságban lenni, jókat beszélgetni, témától függetlenül határozott véleménye van a világban történő dolgokról. A vallásossággal kapcsolatban azonban még neki is kellett pár perc, hogy átgondolja, számára mit is jelent Isten – ha jelent egyáltalán valamit.

Keresztény iskola = keresztény élet?

„Az én kapcsolatom a vallásossággal nem a neveltetésemből ered. Nálam az iskola volt az, ami a vallásos környezetet biztosította – kezdi történetét Gábor. – Bár a családtagjaim hisznek Istenben, templomba vagy istentiszteletekre sose jártunk. Nem szoktunk imádkozni étkezés előtt, esténként sem olvastak nekem gyerekkoromban mesékké átírt bibliai történeteket. Ezek a dolgok nem ragadtak rám, a szüleim pedig azt mondták, hogy ha felnövök, akkor megadják nekem azt a szabadságot, hogy eldönthessem, miben hiszek.”

Tehát Gábor családja bár nem él aktív keresztyén életet, ő mégis egy olyan középiskolába jelentkezik, ahol a reggeli ige felolvasása, az áhítatok és az istentiszteletek az élet mindennapos részeként vannak jelen. A kissé ellentmondásos helyzetről Gábor így nyilatkozott: „Már régebben eldöntöttem, hogy majd oda szeretnék járni. Nem volt köze ahhoz, hogy egyházi intézmény-e vagy sem, jó híre volt az iskolának.”

Az iskolai hittanóra vagy egy kedves, nyitott hittantanár jó lehetőség egy diák számára, hogy közelebbről megismerkedhessen Isten igéjével. Számtalan történetben megemlítik a hittanórákon, bibliatáborokban részt vevő gyermekek, hogy milyen nagy hatással volt rájuk az ott eltöltött idő, választ kaptak a kérdéseikre, és jobban megismerték önmagukat is. Kezdetben Gábor is nyitottan állt a hittanórákhoz és az egyházi iskolai oktatásához: „Amikor elkezdtem oda járni, kompromisszumot kötöttem magamban, hogy bár én nem vagyok vallásos, ez egy jó iskola, elfogadom a dolgot. Azt is mondhatnám, hogy hozzászoktam, beleszoktam a menetébe. Megtanultam a reggeli imádságot, olvastam az Útmutatót, megtanultam, mert mindenki megtanulta – meséli Gábor, majd a hittanórákon megélt tapasztalatairól mesél. – Ahol kibukott a dolog: hogy én nem leszek továbbra sem vallásos ember, az talán a hittanórákon volt. Rengeteg kérdésem volt, sokszor vitába is szálltam a tanárunkkal. Egyszerűen nem értettem, hogy Isten mit miért csinál, miért van ennyi logikai bukfenc a Bibliában. Emiatt sokszor veszekedtem a tanárral. Azt éreztem, hogy nem kaptam választ a kérdéseimre, de úgy láttam, hogy nem azért, mert nem értettem volna meg őket, hanem azért, mert a tanárunk se tudott mit mondani.”

Megválaszolatlan kérdések

Szinte mindannyian feltettük már magunknak a kérdést, hogy ha Isten szeret bennünket, miért van ennyi rossz a világban? A fiatal férfi fejében is megfordult ez a gondolat. Gábornak megannyi kérdése volt, de továbbra sem kapott választ. „Az iskolai tanítás ellenére én inkább a tudományban kezdtem hinni. A tudomány állításait több száz év múlva is be fogják tudni bizonyítani, de mi van a vallásos dolgokkal? Arra milyen bizonyíték van?” – veti fel a fiatalember.

Azzal kapcsolatban, hogy Gábornak összességében mi a véleménye a vallásról és az egyházról, így fogalmazott: „Nálam a vallás és az egyház nem különül el. Nem mondanám azt, hogy az az ember, aki hisz Istenben, az rossz. A probléma ott kezdődik, amikor azt látom, hogy valaki bigottan vallásos. Ha valaki egyszerűen vak a vallástól, azt nehezen tolerálom. Úgy gondolom, hogy a 21. században élünk, azok a dolgok, amik a Biblia korában rendben voltak, ma már nagyon nincsenek így. Azoknak, akik ezeket a dolgokat nem tudják elhagyni, át kéne gondolniuk, mit is jelent számukra a hitük” – felelte, majd mikor arról kérdeztem, van-e vallásos ismerőse, és ha igen, milyen kapcsolatot ápol vele, már mosolyogva egészítette ki a korábbi véleményét. „Vannak templomba járó ismerőseim. Sőt volt olyan hittantanárom is az évek során, akivel közelebb kerültem a hithez, jókat tudtam vele beszélgetni, aranyos volt. Ha elmennék valakivel istentiszteletre, nem azért tenném, mert meggondoltam magamat a saját hitemmel kapcsolatban, hanem azért, mert tiszteletben tartom az ő hitét. Nem tartok kevesebbnek valakit azért, mert hisz Istenben, nem gyűlölök ezért egy embert sem. Én nem hiszek. Ennyi.”

Van lehetőség a változásra?

Van még remény, hogy aki közel került Istenhez, de mégis elfordult tőle, egyszer ismét megtér, és visszatér az Úrhoz. Ennek idejéről és módjáról a legtöbbször lehetetlen jóslatokba bocsátkozni, hiszen senki sem tudhatja, hogy mi fog történni az életében, éri-e olyan hatás, amely ekkora erővel képes őt befolyásolni. Erre a kérdésre Gábor egy vállrándítással és egy „szerintem nem”-el felel. Zárógondolatként egy példával magyarázza el, hogyan látja ő Isten és a vallás mai helyzetét a világban: „Képzeljük el, hogy van egy repülő. Alapvető kérdés, hogy miként vélekednek az utasok a repülésről: félnek-e, utaztak-e már. A vallásos emberek kicsit olyanok, mint ezen a repülőn utazó emberek, akiknél van egy ejtőernyő. Amikor zuhanni kezd a repülő, vagy valami baj van, akkor ezek az emberek mind szorosan kapaszkodni kezdenek az ejtőernyőjükbe, mert az majd megvéd az eséstől. Arra koncentrálnak, hogy nekik van ejtőernyőjük, és nem azon gondolkoznak, hogyan akadályozhatnának meg egy katasztrófát. A keresztyén emberek sokszor úgy gondolják, hogy ami történik, az mind Isten akarata, ő is fogja megoldani, ezért csak kitárják a kezüket, és várnak.”

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr1815690072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.