Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Nem a félelem lelkét kaptuk

2020. március 12. - KötőSzó

Az egyre aggasztóbb tudósítások és komolyodó intézkedések miatt sokak szíve megtelt félelemmel. A koronavírus hetek alatt a vezető hírek egyike lett, szinte nincs olyan ember az országban vagy a világon, aki ne hallott volna róla. A pánik is lassan utat tört magának, kifosztott szupermarketek, minél keményebb intézkedések követelése. A másik oldalról viszont sokan félvállról veszik a vírus terjedését, egyfajta gőggel és lenézéssel figyelik az aggódókat. Mi a keresztény válasz, mi a Biblia válasza az ilyen válságos időkre? 

Összeállította: KötőSzó, Ittzés István

ahmed-hasan-lvon5hpt818-unsplash.jpg

Keresztényként az a reménységünk, hogy Isten a világ Uraként fölötte áll mindennek, gondja van ránk, számontart minket, nem feledkezik meg rólunk. Azonban tévképzet, hogy hívőként semmi nehézség nem történhet velünk. Háború, forradalom, társadalmi feszültségek, járványok, természeti katasztrófák – ezeket keresztényként sem kerülhetjük ki. A Biblia úgy fogalmaz: Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig.” (Róm 8,22)

Nem vonhatjuk ki magunkat, felelősséggel tartozunk mások iránt is, és együtt kell működnünk a hatóságokkal. Sok embertől hallom, hogy nem kell komolyan venni az intézkedéseket. Egyébként is, ő hívő ember, Isten védelme alatt áll, kvázi azt csinál, amit akar. Erre azonban az a bibliai válasz: „Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet!” (Mt 4,7; Lk 4,12) Ha felelőtlenül belemegyek a veszélyhelyzetekbe, az Isten kísértése. 

Sem az egyik, sem a másik véglet nem jó. Pánikolni sem kell, mert Isten felette áll mindennek, és kérhetem a segítségét. Sőt, azt gondolom, hogy nekünk keresztényként kell is imádkoznunk, hogy Isten óvjon meg bennünket és a szeretteinket.

Az elmúlt napokban volt napi ige az Útmutatóban Timóteus második könyvéből a következő: „Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7) Gyönyörű iránymutatás ez a nehéz időkben. Pánik és közömbösség helyett erőre, szeretetre és józanságra van szükségünk. Ez pedig Istennél található meg.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr3815516290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.