Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Biztonságérzet ≠ függőség vagy felelőtlenség, hanem…

Jézus és Péter a vízen – 2. rész

2020. február 09. - KötőSzó

Folytatjuk Jézus és Péter vízen járásáról szóló, háromrészes sorozatunkat. Előző alkalommal – a történet első harmadában – addig jutottunk, hogy az ötezer ember megvendégelése után Jézus egyedül akart maradni egy fél napig, és a tanítványokat is magukra akarta hagyni, hogy gondolkodjanak, amolyan csoportos lelkigondozásként. Amikor éjjel utánuk indult, „egyszerűen” elsétált hozzájuk négy-öt kilométer hosszan a víz színén… Az előző nap eseményeitől és a kísértetnek hitt jelenségtől halálra rémült tanítványok azonban megnyugodtak Jézus hangjától. Péter szívében pedig már készülődött valami… (Mt 14,22–33)

Szerző: Pethő Jucus

substance-dependence.jpg

Központi gondolatunk ma az ő vízen járásához kötődik, és így szól: a biztonságérzet nem egyenlő a függőséggel vagy a felelőtlenséggel, hanem… Hanem a biztonságérzet valami mással egyenlő. Hogy mivel, az később derül csak ki.

Biztonságérzet. Az érzés, hogy biztonságban vagyok. Nem azért, mert be van zárva a lakás, és be van kapcsolva a riasztó. Nem azért, mert kötöttem biztosítást. Nem azért, mert sok pénzt keresek. De nem is azért, mert nincs körülöttem olyan, akitől állítólag félnem kéne. Vagyis ez nem egy eszközzel, valamilyen pótlékkal aládúcolt biztonságra való vágyakozás, hanem tényleges biztonságérzet. Olyan, amikor önmagamban az a belső élményem és bizonyosságom, hogy bármi is történjék, akkor is biztonságban vagyok.

Péter szívét hirtelen ez az élmény tölthette be, amikor rájött, hogy Mestere úgy közeledik a víz tetején, hogy bár minden kétséget kizáróan az embert el nem bíró vízen jár, a természet törvényeivel dacolva mégsem süllyed el. Ahogy átélte Jézusnak ezt a minden logika felett álló jelenlétét, nemcsak a Mester helyzetét találta biztonságosnak, hanem az ő szívében is hasonló készülődött. Persze némi emberi szkepticizmussal: „Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy odamenjek hozzád a vízen! Ő pedig így szólt: Jöjj!” (Mt 14,28–29) Nos, hogy a jöjj szó parancs-e vagy sem, az ízlés kérdése, mindenesetre Péter nekiindult, mert ezt nemcsak nézni, hanem érezni is akarta. És így is lett. Kiszállt a hajóból, és életében először nem a vízbe, hanem a víz tetejére lépett. Egyik lábát a másik után tette, és a víztükrön haladt Jézus felé. Akik ismerjük a történetet, tudjuk, hogy nem lett happy end a folytatás, de egyfelől ma még nem erre nézünk, másfelől a kudarc csak látszólagos benne. Jövő héten elárulom majd, hogy miért. Most nézzük az élményt, a kimerevített pillanatot, amikor Péter áll a víz tetején, és az emberi logika dacára biztonságban érzi magát!

Pontosabban egyelőre még nem ezt nézzük, csak efelé haladunk. Így szól mai központi gondolatunk: a biztonságérzet nem egyenlő a függőséggel vagy a felelőtlenséggel, hanem… Most azt nézzük meg először, hogy mivel nem egyenlő a biztonságérzet, utána pedig lehull a lepel arról, hogy mivel egyenlő.

Egy végtelenül egyszerű meghatározás következik most, mégis messzire fog vinni bennünket: a biztonságérzetet azért áhítjuk annyira, mert félünk a biztonság hiányától. A félelem önmagában csak egy érzés. Sem nem rossz, sem nem jó. Egyszerűen van. Az a kérdés, hogy lebénít-, leblokkol-e bennünket, vagy pedig erőt ad. Mert igazából erre való. Hatalmas, felszabadítható energia van benne. Egyszer talán majd erről is beszélünk, de a témánk a félelem negatív, görcsös, bénító, zsibbasztó hatása felé visz bennünket. (Akit azonban a téma bővebben is érdekel, annak szeretettel ajánlom Al Ghaoui Hesna Félj bátran – Bookline Könyvek, Budapest, 2017. – című, nagyszerű könyvét, melynek elkészült a gyerekeknek szóló változata is Holli, a hős – Bookline Könyvek, Budapest, 2018. – címen.)

A biztonságérzetünk hiánya mögött félelem van. Még akkor is, ha nem ismerjük fel. Félünk mindentől és mindenkitől, aki és ami veszélyt jelent ránk. A biztonságérzet azért nem egyenlő sem a függőséggel, sem a felelőtlenséggel, sem semmi hasonlóval, mert félelem van mögöttük. Tele vagyunk például függőségekkel. Mindannyian. Vannak társadalmilag elítélt függőségek, mint az alkohol, a drog, a szerencsejáték és hasonlók. És vannak társadalmilag elfogadott függőségek, melyek azonban attól még ugyanúgy függőségek. Pótlékok, melyek helyettesítenek valamit. Eszközök, melyek rövid távon nem olyan veszélyesek, mint a fentiek, de nem a megoldás felé visznek bennünket. Csak ha megkapjuk belőlük az adagunkat, és pillanatnyilag jobban érezzük magunkat. Ugyanúgy nem tudjuk letenni őket, mint az alkoholista az alkoholt vagy a drogos a drogot. Ilyen társadalmilag elfogadott függőség például a sport, de az állandó, kőkemény munka is. Vagy bármi más, önmagában pozitív cselekedet is függőséggé válhat. Nem az a lényeg ugyanis, hogy mi a függőség tárgya, hanem az, hogy függők vagyunk. Ha nem kapjuk meg az adagunkat, elvonási tüneteink lesznek.

A biztonságérzet ezért nem egyenlő a függőséggel. Hiába érzem biztonságban magamat attól, hogy alkohollal, étellel, munkával, sporttal vagy bármi mással elnyomtam a félelmemet. Csak pillanatnyilag hat. Áltat.

De a felelőtlenséggel sem egyenlő a biztonságérzet! Hogy valaki magasról tesz arra, hogy nincs biztonságban, és direkt belemegy félelmetes helyzetekbe, az csak az oroszlán bajszának a ráncigálása. Ilyen például az, amikor valaki anyagilag nincs biztonságban, de annyira vágyik rá, hogy inkább nem osztja be a pénzét, hanem „majd csak lesz valahogy” alapon költekezik. Az anyagi felelőtlenség azonban nem jelenti azt, hogy biztonságban lenne érzelmileg. Ez is a félelem egy másik olvasata: attól, hogy úgy csinálok, mintha nem lenne, sajnos még nem szűnik meg létezni…

A biztonságérzet tehát nem egyenlő sem a függőségekből adódó, pillanatnyi érzékcsillapítókkal, sem a felelőtlenséggel, amikor úgy teszünk, mint a kisgyerek, aki eltakarja a szemét, mert azt hiszi, hogy „ha én nem látlak, te sem látsz engem”. Akkor mivel egyenlő a biztonságérzet? Mindjárt válaszolok rá. De csak mindjárt. Először ugorjunk át Péterhez és Jézushoz! Mi is ott állunk velük képzeletben harmadikként a víz tetején. Milyen érzés? Stabilan megállunk ott, ahol a logika szerint nem lennénk biztonságban. És éppen ezért bárhova mehetünk most, hisz nem köt meg minket mindaz, ami másokat, akik azt hiszik, hogy nem lehet ilyet tenni. Szabadok vagyunk hát.

A történet a biztonságérzetre azt a választ adja, hogy az a stabilitással és a szabadsággal egyenlő. Aki biztonságban van, az stabil. Tehát nem valami külső eszközzel, pótlékkal csepegteti magának az adagját, hanem önmagában, a saját belső lényében van biztonságban. Éppen ezért szabad. Szabad, mert a félelmei nem korlátozzák be sem a négy fal közé, sem el nem zárják olyasmiktől, amiket előtte megvontak tőle. Senki sem születik stabilnak és szabadnak. Csak azzá válik. De nem önmagától. Az igazi biztonságérzet, vagyis az igazi stabilitás és az igazi szabadság csak és kizárólag Jézussal élhető át. És hogy nem maradandó az élményeink között az sem, amit ő ad? Az már más lapra tartozik. Majd a sorozat következő, harmadik része fogja ehhez kulcsot megadni.

Azt a gondolatot jártuk körbe, hogy a biztonságérzet nem egyenlő a függőségeinkkel vagy a felelőtlenségünkkel, hanem a stabilitással és a szabadsággal egyenlő. Ha valódi biztonságban szeretnénk érezni magunkat, akkor küzdenünk kell érte. Olyan világban élünk, ahol tudatosan és tudattalanul is a félelemben akarnak marasztalni bennünket. Aki ugyanis stabil és szabad, az a fogyasztói társadalomban nem fog megvenni mindenféle termékeket, mert rájön, hogy nem azoktól lesz biztonságban.

A piacnak az az érdeke, hogy féljünk, mert akkor bármit és bármilyen mennyiségben el tudnak adni nekünk. És sokan azért sem szeretik a stabil és szabad embereket, mert ők önállóan hozzák meg a döntéseiket.

Az egészen hétköznapi esetektől a nagy színterekig ugyanis a legjobb eszköz a félelemkeltés. Azzal, hogy pontosan milyen tárgyú félelemet generálnak a tudatalattinkban, manipulálni tudnak bennünket, és úgy döntünk, ahogyan azt más akarja. A stabil és szabad ember azonban önmagában, a lényében van biztonságban. Nem manipulálható. És minél több egyén jut majd el erre a pontra, és meg tud majd maradni benne Jézus által, annál inkább meglátja majd a társadalom, hogy mégis ők a leghasznosabb tagjai, mert ők nem rövid, hanem hosszú távon képesek gondolkodni. És strapabíróbbak, mint mások. De hogy milyen út vezet el idáig, arról már tényleg a következő alkalommal fogunk beszélni!

Ámen.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr9915463406

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.