Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Mit vár az Y generáció Istentől?

2018. február 02. - KötőSzó

Egy korosztály, akik gyülekezeteink holtterében vannak, néha látjuk, néha pedig szem elől tévesztjük őket. Beszélünk róluk, de bizonytalanok vagyunk, hogyan beszéljünk velük. Hogyan viszonyuljunk a híres Y generációhoz, azaz a mai egyetemista és fiatal felnőtt korosztályhoz? A mai magyar valóság a kivándorlással és a fogyó falvakkal, a pezsgő egyetemi városokkal sajátos képet fest erről a korosztályról. Hogyan élik ők meg a hitüket, és mi az, amit várnak ma az egyházaktól az Y generációsok?

Szerző: Kovács Barbara

pexels-photo-708392.jpeg

Istennel töltött minőségi idő

Egy 2016-os felmérés szerint a fiatalok egy jelentős része bár vallásos, de a „maga módján”. A kutatás alapján kiderül, hogy a mai huszonévesek nagy hányada bár megéli a hitét, a hagyományos, egyházi kereteket azonban elutasítja, és megkérdőjelezi a jól bevált keresztény válaszokat. A gyakran hallott vád, miszerint az Y generáció teljesen elfordult volna Istentől és a vallástól, túlzottan általánosítónak tűnik, ebben a korosztályban inkább egy másfajta, a korábbi generációkétól eltérő istenkapcsolat formálódását figyelhetjük meg.

Egy másodéves egyetemista így vall a hitéről: „Este, lefekvés előtt szoktam imádkozni. Ezt már nem is imának, sokkal inkább beszélgetésnek mondanám, mintha egy jó barátommal beszélnék, aki meghallgat, de sose fűz a mondandómhoz semmit. Ilyenkor úgy érzem, hogy egy kicsivel többet megtudtam önmagamról és másokról, de közben érzem, hogy Isten ott van, és hallgat engem. Ha van olyan, amit az Istennel töltött értelmes időnek neveznek, akkor én ezt a folyamatot annak mondanám. Ezt keresem leginkább a vele való kapcsolatomban, hogy érezzem, hogy ott van: nemcsak este az imámban vagy a templomban, hanem a mindennapokban.”

A hagyománytiszteletből fakadó hit számukra már nem kielégítő, ugyanakkor nem akarnak lemondani a spiritualitás más formáiról. Több kell annál, mint csak elmenni a templomba, mert a szülők így tanították. Élő istenkapcsolatra, személyes érintettségre van szükség. Több megkérdezett fiatal felnőtt kiemelte, hogy Isten a biztos pont az életükben, az ebben az életszakaszban oly gyakori bizonytalanság, útkeresés közepette őhozzá tudnak fordulni, ha iránymutatásra van szükségük. „Rengeteg döntés előtt állunk ebben a korban, olyanok előtt, amelyek egész életünkre kihatással lehetnek, és én szeretnék jól dönteni. Sokszor gondolkodom, hogy azért ilyen nehéz sokszor, mert nem ez az én utam, vagy azért, mert nem vagyok elég közel Istenhez...” – mondja az egyik megkérdezett egyetemista fiú.

Vágy a nyitottságra

Bár úgy tűnhet, hogy csak a személyes istenkapcsolat a fontos a fiatalok számára, és a közösségi vallásgyakorlást elutasítják, ehhez is árnyaltabban kell közelítenünk. Sok huszonéves arra az egyházra nem kíváncsi, melyet ő korábban megismert belőle. Miután rossz tapasztalatokat, kellemetlen élményeket szerzett gyerekkorában, úgy gondolja, erre neki nincs szüksége ahhoz, hogy Istennel kapcsolatba lépjen. „Az evangélikus egyháztól leginkább egy elfogadó közösséget várok. Szeretném közösségben is megélni a hitemet, anélkül, hogy azt mondják, »rosszul gondolod, ez nem így van«. Emberközeli egyházhoz szeretnék tartozni: ne a dogmákról és szabályokról szóljon, hanem nyisson az emberek felé” – osztja meg gondolatait egy fiatal lány.

Tévedés azt gondolnunk, hogy a fiatal felnőttek már épp elég közösséget kialakítottak az életükben, és ezért nem akarnak az egyházhoz tartozni. A közösség iránti vágy erős bennük, ugyanakkor az elutasítástól, a megbélyegzéstől való félelem is. Sokakat az tart vissza a közösségi hitgyakorlástól, hogy úgy érzi, nem elég „hívő”, nem illik bele a képbe, nem tudja majd, hogy mit kell csinálni. A feléjük való nyitottság, az elfogadás és annak érzékeltetése, hogy ők rendben vannak a kérdéseikkel, kételyeikkel együtt, már sokat segít a kölcsönösen pozitív kapcsolat kiépítésében. Nem nagy attrakciókra és „kúl” egyházra van szükségük, ahol minden csillogó. Egyszerűen csak mély, sablonos válaszoktól mentes, valódi tartalomra. Egy olyan helyre, ahol az ő világuk is szerepet kap, nem pedig kívülről szemlélik egy belső kör számukra érthetetlen tevékenységeit. Egy huszonéves lány a lelkészek felelősségére is felhívja a figyelmet: „Lássam rajtuk, hogy értik azt, amiről beszélnek. Amit mondanak és hirdetnek, az az ő gondolatuk legyen, és látszódjon, hogy nagy hitük van, mégis ugyanolyan emberek, mint én. Értsenek a beszédhez, és tudják, hogyan kell prédikálni. Nekem nagyon fontos, hogy milyen a prédikáció. Van, hogy ez dönti el, hogy megyek-e istentiszteletre vagy nem, hogy ki prédikál. Egy jó prédikáció után feltöltődöm, mint egy elem.” Kemény szavak és nagy elvárások. Legyinthetünk annyival, hogy az Y generáció csak kapni akar, és semmit sem ad, vagy hogy úgy cserélgeti a „papját”, ahogy az épp az elvárásainak megfelel. De vajon tényleg így van ez?

Jövő, magabiztosság, kreativitás

„Mi jövőt tudunk adni az egyháznak azzal, hogy összefogunk és részt veszünk a közösség életében. Emellett pedig magabiztosságot: minél többen tagjai az egyházi közösségnek, annál inkább elfogadott és emberközelibb lesz a gyülekezet. A huszonévesek kreativitást és újítást hozhatnak, hiszen teljesen másképp gondolkoznak, és másképp lehet az érdeklődésüket felkelteni, de mi ismerjük a saját korosztályunkat” – vázolja fel az Y generációban rejlő potenciált egy egyetemista lány.

A mai fiatal felnőttek egészen mások, mint akár a néhány évtizeddel ezelőttiek. Sokkal később állnak munkába és alapítanak családot, de emiatt nem szabad azt gondolnunk, hogy ne lehetne rájuk bízni felelősségteljes feladatokat.

Ha nem csak azt várjuk tőlük, hogy eljöjjenek az alkalmainkra és „fogyasszák” a tartalmat, illeszkedjenek bele a megszokott, hagyományos rendünkbe, hanem készek vagyunk rájuk bízni értelmes, valódi kihívásokat rejtő feladatokat, akkor ki fogják bontakoztatni azt a bizonyos kreativitást. Egy fiatal ezt így fogalmazta meg: „Fiatalok vagyunk, ebből kifolyólag szerintem rengeteg lendületet, erőt és vidámságot tudnánk az egyház fehér falai közé csalni. Újdonságokat hozni, biztatni a többieket, megmutatni a kívülállóknak, hogy mit tudunk.” 

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr4713626458

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.