Kötőszó

Hol fészkel és hová száll a lélekgalamb? Mit rejt az első nő neve: Éva, amely héberül annyit tesz: ’minden élő anyja’? Milyen „Isten-képet” takar a szemeink elé ereszkedő fátyol? Titok, sejtelem, érzékenység, érzékiség – a nőiség sokféle dimenzióját igyekezett megközelíteni az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) második, nagyszabású szofiológiai szimpóziuma, amely A nő transzcendenciája címet kapta.

Szerző: Kinyik Anita

A november végi esemény főszervezői Cselényi István Gábor görögkatolikus lelkész, az Isten anyai arca – Egy hipotézis nyomában című munka szerzője, és Béres Tamás, az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) Rendszeres Teológiai Tanszékének vezetője voltak. A tizenöt előadásból álló sorozat minden tagjára sajnos nem térhetünk ki. Az alábbiakban a két szekcióban zajló tudományos nap szubjektív áttekintését olvashatják.

Éva, a „kihívó” és egyéb bibliaolvasási kihívások

Jankovics Marcell Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, kultúrtörténész – mint vállaltan „a tanításon kívül álló” – vizuálisan értelmezte a bűnbeesés történetét spontán táblarajzokkal igazolva, hogy a kört nem lehet négyszögesíteni. Ádám és Éva Isten képmása, ebből következően Isten is kétarcú lény, állapította meg. A templom ég és föld együttes mása, folytatta, innen ered az anyaszentegyház elnevezés is. A képet kevésbé értik az emberek, mint a szöveget, állította a mozgóképkészítő, és hangsúlyozta, hogy a kép helyét épp a reformáció hatására vette át a szöveg, és ennek – ezt már csak sugallta – (spirituális értelemben vett) árnyoldalai is vannak.

Bibliaolvasói érzékenyítést végzett előadásában Varga Gyöngyi is. Az elfátyolozott női arc címmel az EHE Ószövetségi Tanszékének vezetője Hóseás könyvének 11. fejezetét, elsősorban annak istenképét vizsgálta. A tudományos kommentárok a próféta beszédét – az előadó állítása szerint – egyoldalúan Isten atyai szeretetének képekben és metaforákban gazdag példájaként elemzik. A Varga Gyöngyi által részletgazdag módon kibontott, inkluzívabb megközelítés fellebbenti a fátylat Isten tápláló, gondoskodó valóságáról, női arcáról. És – tehetjük hozzá – kívánatos volna, ha ez nem csak amolyan „női olvasat” volna.

A nőre utalt férfi, a férfira utalt nő és az emberre utalt Isten

A feminista szemszöget is magáénak valló ószövetségi bibliamagyarázat után Szűcs Kinga, az EHE doktori iskola hallgatója címében és témaválasztásában is feminista előadását érdemes az együttállások miatt említenünk. Az előadó – az ausztrál ökofeminista Val Plumwood nyomán – ráirányította a figyelmet a természethez és a női nemhez való viszonyulás strukturális összefüggéseire, és bemutatta, miként hangolja az ökológiai szemlélet az újabb feminista teológia gondolkodásmódját, illetve miben árnyalhatja természet és nő viszonyának kritikus újragondolását a teológiai megközelítés. Szűcs Kinga a szünetben elárulta, hogy számára valójában nem is szorosan vett szellemi hátország a feminizmus, de nem lát kibékíthetetlen ellentétet a téma feminista megközelítése és a szervezők teológiai alapvetése között.

Az az előadás, amely nyíltan is szólt a feminizmushoz, a feminista teológiához való viszonyulásnak a szimpóziumon is tapasztalható megosztottságáról, az Béres Tamás Dorothee Sölle teológiájába bepillantást engedő előadása volt. Az első világháború következtében végbement teológiai fordulat második hullámához tartozott a gondolkodását tekintve „radikálisnak” mondható német teológusnő. Leben und Arbeiten című művének néhány gondolatát helyezte a hallgatóság szívére Béres Tamás. Külön érdekes, hogy az eszmefuttatásaiban például Rudolf Bultmann-nál is „messzebbre” merészkedő Sölle magát Luthert is kritizálta, a megigazulás szerinte ugyanis nem csak kegyelmi indukció. Sölle állítása szerint Istennek nincs más eszköze, csak mi, ugyanúgy ránk van utalva, ahogyan mi őrá.

Égi és földi nő

„A szexualitás elválaszthatatlan az élet problémájától, általa vagyunk szituációban a világegyetemmel” – kezdte a freudizmuson messze túllépő előadását Szabó Ferenc SJ jezsuita szerzetes. A földi és égi szerelem harcának, a „Nő misztériumának” kérdését a híres megtérő (és visszaeső) Paul Claudel francia költő és drámaíró műveiben megjelenő költői képekkel folytatta az előadó – új kaput nyitva a témára a hallgatóság előtt.

Fontos párhuzamokra hívta fel a figyelmet továbbá Teilhard de Chardin jezsuita teológus, filozófus, valamint a kozmikus Sophia-tan kidolgozója, Vlagyimir Szergejevics Szolovjov ortodox vallásfilozófus, teológus között. Mindkettejük életében egy hús-vér nő indította el a nőiség mibenlétére, eszmei voltára történő reflektálást. A szerelem evolúciója alatt annak teljes lelkivé válását érthetjük, mely keresztény hatásra valósulhat meg, és ennek Szűz Mária a mintaképe a keresztény hagyományban, fejtette ki az előadó. Ilyen szerelem hozta Istent erre a földre.

Továbbfűzve a jezsuita előadó által érintett Szolovjov gondolatszálait, Farkas Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem oktatója a neves orosz filozófus Sophia-elméletét értelmezte előadásában. Szolovjov számára Sophia metafizikai és etikai alapvetés, bölcseletének sarokköve. Műveiben teológiai fogalomként, kategóriaként kezeli Sophiát, de létező, valós személynek, „istennőnek”, égi kedvesnek is tartja, akihez verseket is rendszeresen írt. A novgorodi ikonfestészet hagyományához illeszkedve – a nyugati teológiai hagyománnyal ellentétben – Szolovjov Sophiára tehát korántsem a Logosz (Krisztus) szimbólumaként tekintett. Ez az egyik olyan érzékeny területe a témakörnek, amely miatt érdemes lett volna a szimpóziumon kerekasztalt ülni.

Isten bölcsessége egyedül Krisztusra mutat

A szolovjovi gondolatokkal – a kevésbé avatott hallgató számára – nehezen összeegyeztethető bölcsességkrisztológiai előadást tartott László Virgil, az EHE Újszövetségi Tanszékének tanársegédje 1Kor 8,5–6 alapján. Sophia megszemélyesítése helyett a sophia, azaz az isteni bölcsesség metaforikus voltára és ezzel magára Krisztusra irányította a figyelmet. Az előadó a sophiamegközelítések közül a legvalószínűbb érvényességűnek azt tekinti, amely a sophiát egy isteni attribútum hiposztázisának, azaz egy isteni tulajdonság megszemélyesítésének tekinti. Sophia tehát Isten maga az ő bölcsességében, a bibliai teremtésben való részvételét vizsgálva pedig egyenesen Krisztussal azonosítható.

Az önálló kötetbe szánt előadások meghallgatása után úgy érezhetjük, sok kérdés és rés maradt – a kősziklának hitt dogmatikai várfalakon…

A konferencia első részének előadásai írásos formában megjelentek a Lelkipásztor című evangélikus lelkészi szakfolyóirat 2017/11. és 12. számában.