Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Sola fide
„Hiszek, segíts a hitetlenségemen!”

A reformáció kezdetének 500. évfordulóját ünnepeljük idén egész évben az evangélikus egyházban. Már csak napok vannak hátra október 31-ig. Sokan vasalják fehér ingeiket, tisztíttatják Luther-kabátjaikat, hogy minél illőbbek legyenek a Papp László Sportarénában megszervezett ünnepre és végre elénekelhessék közösen, hogy Erős vár a mi Istenünk. Azonban vannak, akik már most azon is gondolkodnak, hogy mi lesz a reformációval október 31-e után. A Kötőszó csapata az Evangélikus Élet magazinnal együttműködve szeretné felhívni a figyelmet arra a négy fontos kifejezésre és gondolatra (solákra), amelyek nélkül ma nem ünnepelhetnénk: sola fide (egyedül hit által), sola scriptura (egyedül a Szentírás), sola gratia (egyedül kegyelemből), solus Christus (egyedül Krisztus). Október 31-ig négy meditációt közlünk a solákról, evangélikus lelkészek tollából.

Szerző: Pángyánszky Ágnes

5solas_fide.jpg

Nemrégiben egy mélyen hívő evangélikus édesapa mesélte, hogy fia kritikus kérdéseket tett fel neki Istennel kapcsolatban. Rákérdezett Jézus kereszthalálára is. Az apa őszinte fájdalommal a szívében idézte vissza, hogy arra a kérdésre: „milyen Isten az, aki hagyja fiát a kereszten meghalni?”, annyit felelt: „Erre mindenkinek saját magának kell a választ megtalálnia.”

Talán túl keménynek tűnik ez a szülői nevelési módszer, hiszen az apa bizonyságot is tehetett volna. De talán úgy érezte, hogy nem kevésszer tette már meg, akár direkt, akár indirekt módon. Az Istenre való rátalálás és a legnehezebb kérdések megértése nem nélkülözheti Isten és ember legszemélyesebb kapcsolatának megszületését. Az apa tudta: fia szívében a hit megszületéséért csak imádkozhat, helyette sem hinni, sem bízni nem tud.

Az erfurti Ágoston-rendi kolostorban rendszeresen kellett egymás előtti bűnvallást tenniük a szerzeteseknek. Reménykedtek abban, hogy Isten ezért is, és naponkénti jó cselekedeteikért is megjutalmazza őket. Egy fiatal szerzetes szívében mégis egyre nőtt az aggodalom: soha nem lesz elég jó ahhoz, hogy Isten kegyelmét kiérdemelje. Az Isten-keresés kínzó óráiban egyszer csak világosságot hozott szívébe a Római levél 1. fejezetének 17. verse: „Az igaz ember pedig hitből fog élni.” A fiatal szerzetes – Luther Márton – egyszerre megértette, hogy Isten a hiten keresztül ragadható meg. Isten a hit által válik aktívvá Krisztuson és a Szentléleken keresztül a benne hívő ember életében.

Istent saját erőnkből képtelenség megismerni. Amit ő ad, az emberi erőfeszítéssel vagy neki felajánlott cselekedetekkel nem szerezhető meg. Isten és ember egymás felé való irányultságában van egy előzetes gesztus, egy mindent megelőző mozzanat, egy áldozathozatal, amely alapvetően egyedül az Istenbe kapaszkodó hittel érthető meg. Egyedül hit által kapjuk ajándékba annak a megértését, hogy Krisztus miért halt meg értünk a kereszten. Abszurditás, megütközés, botrány ez azok szemében, akik ebben nem hisznek, a hívő ember számára viszont a golgotai kereszt annak a valósága, hogy Isten nélkül az ember milyen mély sötétségben van, milyen hihetetlenül távol áll Teremtőjétől, és saját emberi valójától. 

Az Istentől való távolság, a céltévesztés millió formája, az emberi bánat, az emberi gonoszság döbbenetes megnyilvánulásai a mindent helyreállítani tudó és az embernek megbocsátó Isten felé kiáltanak, ahogyan a zsoltáros is könyörög: „Segíts meg, Istenem, mert nyakamig érnek a vizek! Feneketlen iszapba süllyedtem, nincs hol megállnom. Örvénylő vizekbe estem, elsodort az ár. Belefáradtam a kiáltozásba, kiszáradt a torkom, szemem elhomályosodott, míg Istenemre vártam.” (Zsolt 69,2–4) A golgotai kereszten értünk életét adó Jézus Krisztus visszafordította ezt a folyamatot, és a megújulásnak, a reménység megszületésének minden terhét magára vette, ezért az életét is odaáldozta.

A reformáció születésének ötszázadik évfordulóján nem feledkezhetünk el arról, hogy Luther Márton nem csupán történelmi változásokat indított el, hanem saját életében lett tapasztalattá, hogy Isten hit által fogadja el az embert, Krisztus által bocsátja meg bűneit, és ezek alapján indítja el az igéjének való engedelmesség útján. A hit által való elfogadottság nem csupán kiegészítő dísze a reformáció indulására való emlékezésnek, hanem az alapja, a bázisa, az erőforrása, az éltető eleme.

Ma Magyarországon és az egész világon sokan határolódnak el a hittől, a keresztény egyházaktól. Amikor a hit által való megigazulásra gondolunk, sok-sok emberrel együtt képzeljük bele magunkat a néma lélek által meggyötört fiú apjának a helyébe, akinek szíve szakad meg fia életének nyomorúságáért. Amikor Jézus a hit lehetőségét említi neki, felszakad szívéből a kérés: „Hiszek, segíts a hitetlenségemen!” (Mk 9,24)

A reformáció ünnepén a világban megélt sok szenvedés, emberi élethelyzetek kilátástalansága, az erőszak és mindenfajta szélsőség megjelenésének veszélye idején hozzon új világosságot és reménységet életünkbe a Krisztus által, Istentől jövő, ajándékba kapott hit!

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr9913049216

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_t_9.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása