KötőSzó

Evangélikus közéleti blog

Politika és kampányolás az egyházban?
Az Amerikai Evangélikus Egyház nem kér belőle

Bár az amerikai sajtó mostanában az Affordable Care Act (másnéven Obamacare) eltörléséről és az FBI igazgató menesztésétől volt hangos, egy jelentéktelennek tűnő elnöki rendelet felforgatta az egyházi világot a tengerentúlon. Ebben a Donald Trump által jegyzett rendeletben az egyházak, kisebb vallási csoportok és egyházi jótékonysági szervezetek politikai szerepvállalásának lehetőségeit bővítették. Például, egy munkaadó az Obama-elnökség alatt nem tagadhatta meg az alkalmazottaktól a cég által biztosított egészségügyi költségek egy részét, most már megteheti – ha például az abortuszról vagy a fogamzásgátlásról rendelkezik.

n-trump-bible-628x314.jpg

Az MTI a hírről ezt írja: Az elnöki rendelet célja – a Fehér Ház megfogalmazása szerint – "a vallásszabadság erőteljes védelme és segítése", továbbá azon "terhek enyhítése", amelyeket az egyházi és vallási csoportok vezetőinek politikai szerepvállalását tiltó törvény jelentett.

Mik ezek a terhek? Az amerikai egyházak, vallási csoportok és egyházi fenntartású jótékonysági szervezetek adókedvezményben részesülnek. Ez az adókedvezmény az Obama-elnökség idején megszűnt, ha ezek az intézmények politikai tevékenységet folytattak. Ez a „tiltás” enyhül ezzel az intézkedéssel, így akár azt is lehetővé teszi, hogy egy lelkész nyíltan kampányoljon egy politikai jelölttel kapcsolatban. Az elnöki rendelet viszont csak akkor alkalmazható,ha a Kongresszus szavaz róla, miután megvizsgált minden egyéni esetet.

Az Amerikai Evangélikus Egyház (ELCA) elnök-püspöke, Elizabeth Eaton nyilatkozatot adott ki a rendelettel kapcsolatban. Ebben arra bátorítja az embereket, hogy lelkiismeretük alapján álljanak ki az általuk fontosnak vélt politikai ügyekben. Olyan ügyek mellett, melyek az igazságosság lehetőségét igyekeznek képviselni és növelni a világban. A püspök azonban leszögezi, hogy ennek a szerepvállalásnak az egyház nem lehet része, ha az kizárólag pártpolitikai érdekeket szolgál: „Sem a teológiai örökségünk, sem a szociális útmutatásunk nem támogatja az egyházvezetők  pártpolitikai aktivitását – például azt, hogy nyíltan támogassanak, szóban vagy anyagilag egy politikai jelöltet –, mert ez összezavarja az egyházi és a világi vezetők felelősségi köreit.” A korábbi rendelet Eaton szerint lehetőséget adott az egyházaknak, hogy őszintén, pártpolitikától mentesen álljanak ki saját igazukért. Ez nem korlátozta az emberek, vagy az intézmények vallási szabadságát, hanem a helyes mederbe terelte azt. A püspök biztosítja az embereket arról, hogy az ELCA továbbra is megszólal és cselekvővé válik azokban a politikai kérdésekben, amelyben az evangéliumot szólaltathatja meg, azonban egyetlen egy szempontot minden esetben szem előtt tart, ami az Ágostai Hitvallás 28. cikkéből való:

Nem szabad tehát összezavarni az egyházi és a világi hatalmat, [...] mind a kettőt tiszteletben tartjuk, és elismerjük: mindegyik Isten ajándéka és jótéteménye.

 

Forrás: MTI, ELCA nyilatkozata a kérdésben

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr7212494997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

ev_hu.png

 

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása