Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

9 indok: miért énekeljünk régi keresztény énekeket?
9 indok: miért énekeljünk régi keresztény énekeket?

„A felszínes dicsőítés rossz teológiát szül, a rossz teológia pedig gyenge egyházat.” Ma Cantate, vagyis az éneklés vasárnapja van, ebből az alkalomból olyan összeállítást közlünk, amelyik leszámol a gyülekezeti énekléssel kapcsolatos tévhitekkel, és az is kiderül: lehet-e sörözni korálok éneklése…

A magyar Himnuszt énekelték és imádkoztak, miközben vitték el őket
A magyar Himnuszt énekelték és imádkoztak, miközben vitték el őket
A kitelepített németek 70 év után sem felejtenek

Hetven évvel ezelőtt történt, mégsem lehet feledni. A teljes bizonytalanságba küldött, bevagonírozott magyarországi németek még az utolsó pillanatban is imára kulcsolták kezüket és a magyar Himnuszt énekelték az osztrák–magyar határnál. Bár itt kellett hagyniuk házaikat, dúsan termő földjeiket,…

A kevesebb munka vonzóbb a többletkeresetnél?
A kevesebb munka vonzóbb a többletkeresetnél?
1864. április 21-én született Max Weber

  Ha a munkavállaló minden elvárás ellenére nem többet, hanem kevesebbet kíván dolgozni, akkor a kereset-többlet kevésbé vonzó számára a kevesebb munkánál, ami arra mutat, hogy az ember „természeténél fogva” nem több pénzre vágyik, hanem olyan életre, amelyhez korábban hozzászokott. Max Weber,…

Miért jó templomban zenélni? – a Budapesti Fesztiválzenekar tagjai elárulják
Miért jó templomban zenélni? – a Budapesti Fesztiválzenekar tagjai elárulják

Hátrányos helyzetű gyerekeknek, akik még nem láttak közelről hangszert, otthonokban élő időseknek, akiknek ezer emlékük fűződik egy-egy ismerős dallamhoz, elhagyott zsinagógák és vidéki templomok élő, vagy éppen újjászülető közösségeinek szervez ingyenes Közösségi Hetet  április 17. és 23. között a…

Abortusztabletta és oltáriszentség
Abortusztabletta és oltáriszentség
Avagy hogyan ismerjük fel saját határainkat

Vannak olyan minimumok, amelyek egy demokratikus társadalomban alapnak számítanak. 2016 van, amikor már kínos szexistának lenni, de az is ugyanennyire kínos, ha valaki gúnyt űz a másik vallásából. A lengyel nagykövetség előtt múlt vasárnap civilek  tüntettek az abortusz teljes betiltásáról szóló…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png

majusi_konyvakcio_kotoszo.png
 
340x680_2ss.jpg

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása