Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Haldoklik az országunk, vagy csupán részeg?

„Ideje jött, Uram, hogy kiüljek ide eléd a dombtetőre. /  Látom, borul az ég már templomaid fölött. / Szervezkedik a romlás ellenünk, kár volna letagadnunk.” A Názáreti is néven nevezte a bűnt, de megbocsátott a bűnösnek. Lehajolt ahhoz, aki bajban és szégyenben volt. Fabiny Tamás evangélikus püspök, Csoóri Sándor 80. születésnapján elmondott prédikációját közöljük.

Szokolay Sándor „oratórikus látomásai” Csoóri Sándor 80. születésnapjára Budapest, Deák téri evangélikus templom, 2010. február 27. 

„Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok. Mondott nekik egy példázatot is: ’Nézzétek meg a fügefát és a fákat mind: amikor látjátok, hogy kihajtanak, már magatoktól is tudjátok, hogy közel van a nyár. Így ti is, amikor látjátok, hogy mindezek bekövetkeznek, tudjátok meg: közel van az Isten országa.’” Lk 21,28-31

Szokolay Sándornak a 80 éves Csoóri Sándort köszöntő zeneműve önkéntelenül is felidézi a költő gyermekkora fehérfalú templomaira emlékező versét: „Templomi falak, köztetek emelkedtem / a szegények együgyűbb egébe” […] „Énekeltem a vasárnapok tisztaságában, / mint hegyeken futó, gyerekarcú vizek. / A fehér ingnyakú szegények közt / olyan jó volt az ének gyümölcsébe harapni” (Egy templom falára); „Az orgona szólt, mintha az Ég ereszkedett volna közénk”.

Hiszem, ma is átéljük az ünnep tisztaságát, és nekünk is jó az ének gyümölcsébe harapni. Mintha ma is közénk ereszkedne az Ég.

A lutheránus zeneszerző a Télvégi tavaszváró címet adta most bemutatott művének, amelynek szövegét a kálvinista költő verseiből állította össze. Bár a mai nap némileg már  a – minden ellenkező híreszteléssel szemben közeledő – tavaszt idézte, szükségünk van a művész, a művészek „oratórikus látomásainak” biztatására, korántsem csak meteorológiai értelemben.

A télből a nyárba vezető utat jártuk az imént végig. A „hideg vasak reggelétől” indultunk, hogy aztán elérkezzünk „pünkösd szép borzas ünnepéhez”.

A hosszú télen mindannyian megismertük „a siető lábak hétköznapját”, amikor fejünk fölött „a hó harangja / a szél tornyában meg-megkondul” (Egy kiáltás a hóesésbe). Igen, „hosszú a tél, nem akar elmúlni soha. / Belerokkantak már az egyéves galambok is. /

Elloncsosodva topognak a háztetőkön, /  Mint leszázalékolt éjjeliőr a fatelepen. / Elmúlt húshagyókedd, elmúlt hamvazószerda, /  De hamvas barkabomlás helyett inkább havazik, /  Pedig a régi hó még ott ül a köszvényes bokrok alatt.” (Hosszú tél zsoltára)

Sándorral – ezúttal a költő Sándorral – együtt mi is mondhatjuk:

„Ideje jött, Uram, hogy kiüljek ide eléd a dombtetőre. /  Látom, borul az ég már templomaid fölött. / Szervezkedik a romlás ellenünk, kár volna letagadnunk.” (Ideje jött)

Megrendít, ahogy élethelyzetünket ezzel a metaforával írja le: „Egy fennkölten züllő ország szemével farkasszemet nézve, /  Fejemben hó emléke, /  Hó, hó, mintha egy katedrális vakolata / Hullna csöndben”. (Hó emléke), ezért aztán vele együtt én is azt mondom, hogy „…ha már hazám se lesz, mert nem lesz erőm vallani róla, / bezárkózom ebbe a havazásba, / mint aki fehér inget vesz föl, / fehér inget az utolsó napon.” (A harmadik nap esni kezdett a hó)

Szokolay Sándor igényes válogatása nyomán aztán csak eljutunk a télből a tavaszba. Felidéződik virágvasárnap, amikor  „tulipán-szájú kicsi szamárka ordibál”, és „Parasztok és Jézus király egymást karolva mulatunk” (Virágvasárnap), majd a nagypénteki passió: „minden zenében fájdalom, a szenvedés is jöhet még illatos nagypéntek napon” (Illatos nagypéntek napon) Így érkezünk el a feltámadás ünnepéhez, amely korántsem csak az örömről szól, hiszen „Húsvét másnapján is kiált a kakas! Pedig te azt hitted már: túl vagyunk minden áruláson, túl péteri s júdási éveinken. ”(Húsvét másnapján). Nem hiába várjuk már a hideg télben is a Szentlélek kitöltését és az azzal együtt járó tüzes érzést, csak elérkezik pünkösd is, „a szép, borzas ünnep” (Pünkösd jön, szép, borzas ünnep). 

A télből a tavaszba, sőt a nyárba érkezésnek ez a szép álma pedig egybecseng Jézus szavaival az evangéliumban: „Nézzétek meg a fügefát és a fákat mind: amikor látjátok, hogy kihajtanak, már magatoktól is tudjátok, hogy közel van a nyár” (Lk  21,30).

Ezért vezeti be ünnepélyes evangéliumhirdetését ezekkel a szavakkal: „Emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik megváltásotok!”  Ne feledjük azonban, hogy Jézus Isten országáról mondja ezt. Régi tapasztalat, hogy az emberek országával kapcsolatban nem mindig teljesül így be. Már Jeremiás próféta is így panaszkodik: „Elmúlt az aratás, véget ért a nyár, De mi nem szabadultunk meg!” (Jer 8,20). Mi is távol voltunk a szabadságtól, egy „idegbajos században”, egy „háborús, kenyérjegyes, emberpróbáló században (Motyogók).

Ha felemeljük fejünket, láthatjuk az elközeledő Isten országát.

De mi sokszor nem tudjuk felemelni tekintetünket, és ott lent egészen mást látunk. „Egy ország fekszik előttünk hanyatt a sárban / Dúdolunk neki mint szent falurosszának / Bár nem tudjuk, haldoklik-e vagy csupán részeg” (Nagy Gáspárnak) Csoóri Sándornak ezek a Nagy Gáspárhoz címzett sorai fájdalmasan aktuálisak ma is. „Haldoklik az országunk, vagy csupán részeg?” Milyen rettenetes alternatíva ez! Így aztán mi is tehetetlenül kérdezzük:  „Kinek a levetett ruhája ez az ország?” (Estétől reggelig), és sóhajtjuk:  „Ország, országom, gazdátlan ország…” (Átengedem magam)

A sárban hanyattfekvő, haldokló vagy részeg ország képe Ezékiel prófétát idézi, aki ilyen megrendítő szavakkal ábrázolja népe hűtlenségét, Így olvassuk az Ótestámentumnak ebben a komor könyvében: „Megfürdettelek vízben, lemostam rólad a vért, és bekentelek olajjal. Tarka ruhába öltöztettelek, földíszítettelek ékszerekkel […]. De elbizakodtál szépséged miatt, és hírhedt parázna lettél. Aki csak elment melletted, övé lettél. […] Fogtad tarka ruháidat, és rájuk terítetted […], szépségedet utálatosságra használtad: szétterpesztetted lábaidat minden arra járó előtt” (Ez 16,9-25, kihagyásokkal).

Nem mondhatja senki, hogy csak a 20.-21. század költőjének merész és meghökkentő a képalkotása. S ahogy Ezékiel meghirdeti a bűnbocsánat lehetőségét az Istenétől elpártolt nép számára, úgy lehet mégiscsak reménye és esélye a mi haldokló vagy részegen fetrengő, és nem kevésbé parázna országunknak. Vigaszként hangzik a próféta szó: „De én emlékszem szövetségemre, amelyet ifjúkorodban kötöttem veled, és örök szövetségre lépek veled. Akkor eszedbe jutnak tetteid,és szégyenkezni fogsz. Gondolj erre, szégyenkezz, és gyalázatod miatt ne nyisd ki többé a szádat, ha megbocsátom mindazt, amit elkövettél – így szól az én Uram az ÚR” (Ez 16, 60-63, kihagyásokkal).

A sárban fetrengő részeg képe felidézhet bennünk egy másik bibliai elbeszélést is. Történt pedig, hogy Noé apánk „egyszer bort ivott, megrészegedett, és mezítelenre vetkőzött a sátrában” (1 Móz 8,21). Hám, Kánaán ősatyja meglátta apja szemérmét, és elmondta ezt testvéreinek. Így is lehet, világgá kürtölni az apa vagy az anya, országunk vagy egyházunk szégyenét és gyalázatát. Másként tett azonban a két kisebb fiú: Noé eldobált ruháit vállukra terítették, háttal mentek be a sátorba, elfordították arcukat és betakarták apjuk szemérmét.  Hogy is volt a vers? „Egy ország fekszik előttünk hanyatt a sárban / Dúdolunk neki mint szent falurosszának / Bár nem tudjuk, haldoklik-e vagy csupán részeg” Itt csak Noé két kisebb fiának, de még inkább Jézusnak a gesztusa lehet hiteles.

A Názáreti is néven nevezte a bűnt, de megbocsátott a bűnösnek. Lehajolt ahhoz, aki bajban és szégyenben volt. Magára vette a másik bűnét.  

Ezért hát emeljük fel a fejünket, mert közeledik megváltásunk ideje. Emeljük fel a fejünket, mert – jóllehet még csak februárt írunk – közel van a nyár. Emeljük fel a fejünket, mert közel van, közeledik Jézus. Egyik legújabb versében Csoóri Sándor így ír a közeledő Jézusról:

„Törtet a jövő árkokon-bokrokon át;
nagy halak
      hibátlan csontváza között.
Még a városokat is megremegteti.
Ilyenkor jó behúzódni a házba
s levenni egy-egy álmot
            a könyvespolcról,
mintha a Bibliát emelnéd le:
Jézus még kisgyermek, most tanul
               Járni a vizek fölött,
Billeg, imbolyog, megtámasztja
                egy-egy napsugár,
nevet, ahogy érdemes nevetni.
A halászok észre se veszik,
      hogy valami elkezdődött.
Komorak, mint a hegyek.
A lúdbőrös vidékek szívdobogása
       egyre vadabb.
Törtetni kezd a jövő
        árkokon-bokrokon át.” (Törtet a jövő) 

Halászok, ne legyetek még mindig komorak, mint a hegyek! Vegyétek, vegyük észre, hogy valami elkezdődött, kétezer éve elkezdődött. Egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik megváltásotok.

Borítókép forrása: hirado.hu  

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr6511705333

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
evelet_trksz.png

ksz.png

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása