Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Hangolódó #6 | Molnár Lilla

Szombat este van. Eszedbe jut, hogy holnap reggel templomba kellene menned, de nincs kedved hozzá. Nyűgösnek és hasztalannak érzed, keresed a kifogásokat és szomorúan veszed tudomásul: rutinná vált az istentiszteletre járás. Ha ehhez hasonló gondokkal küzdesz, új rovatunkat neked találtuk ki. A Hangolódó-sorozat utazásra hív, melyben különböző zenei útvonalakon gondolkodunk Isten és ember viszonyáról. Néha személyes hangvételben, néha nagyon is közérthetően, de mindenképpen a vasárnapi események felé tekintve. Mai válogatásunkat Molnár Lilla evangélikus lelkész állította össze.

adobe_spark_20.jpg

Szöveg: Molnár Lilla

Lk 7,11-17

Ezután Jézus elment egy Nain nevű városba, és vele mentek tanítványai nagy sokasággal együtt. Amikor közeledett a város kapujához, íme, halottat hoztak kifelé, egy özvegyasszony egyetlen fiát, és a városból nagy sokaság követte. Amikor az Úr meglátta az asszonyt, megszánta, és így szólt hozzá: Ne sírj! Azután odalépett, és megérintette a koporsót. Akik vitték, megálltak, ő pedig így szólt: Ifjú, neked mondom, kelj fel! Erre felült a halott, és elkezdett beszélni; Jézus pedig átadta az anyjának. Félelem fogta el mindnyájukat, dicsőítették az Istent, és ezt mondták: Nagy próféta támadt közöttünk, és meglátogatta Isten az ő népét. Ez a hír elterjedt róla egész Júdeában és az egész környéken.

Most vasárnap a naini fiú feltámasztásának történetéről szólnak majd az evangélikus igehirdetések a templomokban. Jézus egy újabb találkozása valakivel, akinek nemcsak megváltozik, hanem szó szerint újra kezdődik az élete. Egy fiú megtapasztalja, hogy az Isten beleszól az életébe, és azt mondja, hogy még nincs vége, még van dolgod. Majd rátalálsz, hogyan boldogulhatsz a rendszerben, de még nem szállhatsz ki. És ez a srác itt nem éppen egy hosszú változás folyamatát éli meg, hanem azt a retrospektív aha-élményt, hogy újra itt vagyok. Mi történt? Mégis lehetséges, mégis valóságos, amiben talán hinni sem mertem? De akár a tüdeje mélyéről is kiálthatná, miután észhez tér, hogy mi folyik itt? Újra élek, felébredtem, mert Jézus, aki olyan, mint bárki más közülünk, odajött és azt akarta, hogy tovább csináljam… Mi mást tehetnék, minthogy dicsérem és áldom, amíg élek, vele örülök, a kínlódásaim és nyomorom közt is, mert azt is vele szenvedem, vele élek, vele halok…

A következő válogatás szubjektív és impulzív, mindenki érezze meg, értse ki belőle, ami neki szól. Ha esős, ha napos a vasárnap, fel kell kelni, menni kell, mert a mester hív, és azt akarja, hogy még ne szálljunk ki, hanem csináljuk tovább!

A számok listája:

  • Maroon 5 - Sunday Morning
  • Dirty Loops - Wake Me Up
  • Szabó Balázs, Sárik Péter - Miért pont ezt?
  • 4 Non Blondes - What's Up?
  • Spiritual - Ain't Got Time to Die
  • Kanye West - Jesus Walks
  • Iron and Wine - Joy
  • LGT - Fiú
  • Joan Osborne - One of Us
  • Depeche Mode - Personal Jesus
  • Death Cab for Cute - Soul Meets Body
  • Fatboy Slim - Praise You

Sorozatunk többi válogatását itt találod.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr6611691891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
mevelet1516.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása