Evangélikus Közéleti Blog

KötőSzó

Ferenc, a botrányos

2016. augusztus 15. - KötőSzó

Korában Jézus Krisztusra is kétféleképpen reagáltak mindazok, akik találkoztak vele: hittel vagy megbotránkozással.

Szerző: Laborczi Dóra

Ferenc pápa egy hiteles keresztény és emiatt téma, abszolút hot topic lett egyházon kívül, azon belül megosztó személyiség. A közéleti és morális kérdésekben tapasztalható megosztottság azonban nem csak a katolikus egyház sajátja. Kívülről úgy tűnhet, hogy a hazai keresztény közösségek vezetői évtizedek óta foglalkoznak inkább a hívek vélt vagy valós értékrendjének kiszolgálásával, mint a Krisztus-követéssel, és kínosan kerülnek minden kérdést, amely épphogy kibeszélésért és megoldásért kiált az elfedés helyett.

Az ajtó résnyire már nyitva, de aki belülről feszegeti a templomkapukat, és másképp beszél, aki nem a félelem, hanem a szeretet hangján szól, élből súlyos, politikai címkék tulajdonosa lehet.

Megosztó kérdésekben sokan a botrány, a megbotránkoztatás lehetősége miatt nem mernek állást foglalni keresztény körökben. Pedig a botrány szűrőjén keresztül bepillantást nyerhetünk az evangélium lényegébe, és ez az értelmezés a közélet mai küzdelmeitől eltérő törésvonalak megrajzolását is lehetővé teszi. Hiszen nem csak a szenvedéstörténetben, de a krisztusi életút egészében ott a botrány lehetősége. A botrány fogalmának és természetének biblikus áttekintésével arra a megújító potenciálra is rálelhetünk, amelyet éppen a botrányoktól, megosztottságtól való félelmünkben vagyunk hajlamosak elfelejteni.

Mitől félünk tulajdonképpen?

A Peter Gomes, a The Scandalous Gospel of Jesus (Jézus botrányos evangéliuma) című könyv szerzője szerint Jézus a maga örömhírét egyértelműen saját korának elfogadott és megszokott bölcsességével konfrontálódva hirdette meg. Ezt támasztja alá az is, hogy társadalma számára kevéssé elfogadott emberekkel, kora normái szerint veszélyes kívülállókkal is kapcsolatba lépett. Tanítása, az örömhír mindenkire érvényes jellege és Isten országának földi logikával teljesen ellentétes, a társadalom peremén élők számára is elérhető, inkluzív jellege forradalminak számított, amelyet ma is érdemes megvizsgálni és újra felfedezni azzal a kérdésfeltevéssel is:

vajon összhangban van-e mindez a konfliktuskerülő, panelekből építkező, egyedi esetekre nem igazán érzékeny, botrányokat és konfrontációkat kínosan kerülő kereszténységünkkel?

Gomes azt állítja – amerikai kontextusban beszél minderről – hogy a legtöbb ember azért nem jár templomba, mert áthidalhatatlan szakadékot lát aközött, ahogyan az egyház működik és szerveződik, és aközött, amit hirdet, vagy amiben az emberek hisznek. A szerző szerint az egyik legfőbb oka annak, hogy a vallásos emberek kulturálisan konzervatívok és hogy a kulturális értelemben vett konzervatívok könnyen megtalálják a helyüket a vallásosságban, az, hogy a vallás látszólag megerősíti a fennálló állapotokat és rendet.

Minden igehirdető számára komoly dilemma, hogy hallgatósága feltételezett világnézetét kiszolgálva megerősíti-e a híveket ebben a kényelmes helyzetükben vagy kockázatot vállalva másfajta szempontokat is behoz azáltal, hogy kiemeli az igeszakaszok kevéssé kényelmes, nagyon is felkavaró aspektusait – tehát konfrontálódik, illetve konfrontációra készteti őket.

A krisztusi példa a dolgok nevén nevezésének, megütközések és konfliktusok sorozata. Egy másik bibliakutató-szociológus, Gerd Theissen szerint „Jézus magára vállalta a legalacsonyabb szerepet, amely egy társadalomban létezhet: a kivégzett bűnözőét, ezt követően viszont a legmagasabb szerepkörbe lépett, amely elképzelhető: Isten szerepét öltötte magára.” (Theissen: A Jézus mozgalom) Krisztus halála ugyanakkor világossá teszi számunkra azt is, hogy a világ, amelyben ő az örömhírt hirdette, nem volt képes arra, hogy meg is hallja és komolyan vegye azt.

Botrány a Bibliában

Ahol a görög botrány (skandalon) szó szerepel az Újszövetségben (összesen tizenötször), gyakran ezek a kifejezések szerepelnek helyette a magyar és angol nyelvű fordításokban: botlás, megütközés, akadály, csapda. Mindezek azt jelzik, hogy a botrány valami olyasmi, ami akadályt állít elénk, amit nem tudunk megkerülni, amivel dolgunk van.

David McCracken, a Scandal of the Gospels (Az evangélium botránya) című könyv szerzője azt állítja, hogy az evangéliumi történetek tanulsága szerint

Jézus működésére kétféleképpen reagáltak mindazok, akik személyesen találkoztak vele: megbotránkozással (megütközéssel) vagy hittel.

A botrány ellentéte eszerint nem a rend, vagy a jó hír, hanem a hit. Ezt az állítást Jézus és a farizeusok, illetve Jézus és a kánaáni asszony történetén keresztül is érdemes megvizsgálni (Mt 15).

A történet idején Jézus híre, mint tanító, prédikátor és gyógyító már elterjedt, ezért jöttek el Jeruzsálemből a farizeusok és írástudók Galileába, hogy – ne pusztán testi valójukban, de vélhetően nézeteit, megütközést keltő tevékenységeit illetően is – szembemenjenek vele. Az első momentum, amiről az evangélista a találkozás okán szól, az a farizeusok és írástudók megbotránkozása: nem közvetlenül Jézus, hanem az ő tanítványai miatt, akik megsértették a hagyományt azzal, hogy nem mosták meg a kezüket az étkezéshez. Jézust ebbéli felháborodásukban keresik meg, így szegezik neki a kérdést: „miért szegik meg tanítványaid az ősök hagyományát?” (Mt 15, 2) Jézus a válaszadás helyett visszakérdez, saját logikájuk mentén tart tükröt eléjük: „Ti pedig miért szegitek meg a ti hagyományotokért az Isten parancsolatát?” (15,3) Jézus konfrontálódik a farizeusokkal, vállalva ezzel a botrány lehetőségét, amelyet az őket körülvevő tömegben és a farizeusokban egyaránt kiválthat.

Jézus a farizeusok után a hallgatóság felé fordul, hogy „hallják és értsék meg” őt. A farizeusok kérdeztek, és nem kaptak választ, a tömeg nem kérdezett, mégis megkapja a feleletet. És azáltal, hogy Jézus a többi ember felé fordult, a farizeusokat helyezte narratíván kívül.

Nem kérdés, hogy a farizeusok megbotránkoztak mindezek után (Jézus képmutatónak nevezte őket, a szent szövegüket „használta fel” ellenük – mert náluk jobban ismeri azt – ráadásul válaszra sem méltatta őket). Ezt nyilvánvalóan érzékelték tanítványai is, mikor ezt kérdezik tőle: „Tudod-e, hogy a farizeusok megbotránkoztak, amikor meghallották ezt a beszédet?”

Ha az ezután következő, Kánaáni asszony történetét párba állítjuk ezzel, óriási kontraszt rajzolódik ki: egy számkivetett, kánaáni nő (egy kívülálló, egy „kutya”) Úrként ismeri Jézust, és hittel könyörög hozzá. Vele szemben a tisztelt és megbecsült írástudók azok, akik képtelenek hinni, és ezért megbotránkoznak.

A két történetből levonható tanulságok világosak: a farizeusok megbotránkoztak és elbuktak, a kánaáni asszony hitt és nem bukott el.

A két eset közötti kontraszt kinyilatkoztatás-szerű: a botrány ellentéte a hit, és a hit útja a megbotránkoztatás lehetőségén keresztül vezet. Jézus megbotránkoztatta a farizeusokat, a kánaáni asszony pedig Jézus és az ő társasága körében keltett megütközést.

A központi eleme és üzenete ennek a fejezetnek nem a „zsidók versus más népek” vagy a „tisztaság versus tisztátalanság” feszültsége. Ezek pusztán a környezetet, az alaphangulatot adják. A központi elem, a mondanivaló a botrány és a hit ellentéte. Mindez rendkívül offenzív (offense: botrány) – bizonyos csoportok számára sértő – módon válik nyilvánvalóvá: a jámbor, törvénytisztelő farizeusokból hiányzik a hit, a kánaáni „pogány kutyának” viszont – talán Jézus számára is meglepő fordulatként – óriási hite van, amely a megaláztatások ellenére is kitart. 

Nem minden botrány, ami annak tűnik

A leleplezés, a dolgok feltárása, az élet, a szenvedés valóságának vállalása nem csak újságírói, hanem – mára ugyan kicsit háttérbe szorult – teológiai hagyomány is.

A dolgok néven nevezése botrány, a botrány elhallgatása viszont pusztító, mert bűnbak-képzéshez vezet. Amikor a botrányokkal terhelt közéletben keresztény emberként vagy közösségként próbálunk boldogulni, számolnunk kell nyomasztó jelenünk és közelmúltunk érzékelhető, ki nem mondott terheivel, annak következményeivel, de saját, ki nem mondott szavaink következményeivel is.

Ahogy arra korábban már utaltam, a skandalon görög szót botrányként, de akadályként, botlatókőként is lehet fordítani. A botránymentes élet tágas, akadálymentes, az akadálymentesítés viszont szükségszerűen nehézségekkel, botrányokkal járhat. (Például: egy konkrét értelemben vett akadálymentes templom, ahová kerekesszékesek is be tudnak jutni, plusz költség, plusz munka, plusz teher a gyülekezet és annak vezetői számára.) A krisztusi példa azonban éppen azt mutatja, hogy az ő követőiként az akadálymentesítéssel járó botrányokat tudnunk kell vállalni és elviselni. Ki más szóljon a mindenkori kicsinyekért, ki más vállaljon közösséget és szenvedést a szenvedőkkel, ha nem mi? (Egy másik botrányhoz kapcsolódó igeszakasz: „Aki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tenger mélyébe vetik.” Mt 18,7)

Vajon külső-belső értelemben, kommunikációnkban és gesztusainkban, eszközeinkben és céljainkban is megnyilvánuló módon akadálymentesek-e a gyülekezeteink a mindenkori kicsinyek számára? Vállaljuk-e az akadálymentesítés kockázatát akkor is, ha ez szálka a nagyok szemében? Merünk vállalni pillanatnyi botrányokat – zúgolódásokat, megbotránkozásokat, feszültséget – hogy valóban mindenki számára elérhetővé tegyük az örömüzenetet?

Keresztény életünk, gyülekezeteink, egyházaink vajon a farizeusok és az írástudók mércéje szerint működnek feddhetetlenül, vagy a legkisebbek, a hatalomtól megfosztottak, vagy akár – a kánaáni asszony példájánál maradva – a számkivetett kutyák felé forduló gesztusainkban? Vajon nem azok botránkoztatják meg a kicsinyeket és azok gondolkodnak a világ szerint, akik most Ferenc pápa bukásának szurkolnak?

A jelenlegi pápa ugyanis valójában ezeket a kérdéseket dörgöli az orrunk alá, pusztán azzal, hogy nem engedi meg magának a hallgatás kényelmét, és mert emberségből mutat példát, miközben kizárólag az isteni mintát és a krisztusi példát tartja szem előtt. Amikor pedig az emberi kínokat látva elfogynak a szavak, gesztusai beszélnek helyette. Ha ebből botrány lesz, az azért nagyon jó, mert kiderülhet:

Nem az a botrányos, ha valaki végre megszólal és cselekszik, hanem az, hogy eddig hallgattunk és eddig ültünk tétlenül és tettünk úgy, mintha semmi közünk nem lenne a világhoz, amiben élünk. Mintha Jézus nem ebbe a világba jött volna el.  

A szerzőről

Laborczi Dóra (1986) újságíró, evangélikus teológus, a Kötőszó blog főszerkesztője. Teológiai diplomamunkáját Botrány és evangélium címmel írta.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr7910410682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.