Kötőszó

Az utóbbi években a gyermekszületés sok kérdése körül alakult ki társadalmi, politikai illetve szakmai vita. Viszonylag kevés szó esik azonban a szülés folyamatának milyenségéről. Sokan úgy vélik, hogy a legfontosabb tényező az, hogy a megszületendő baba egészséges legyen, minden más kérdés sokadlagos.

 Szerző: Szebik Imre, orvos-bioetikus

Az egyre csökkenő születésszám, a magyarországi népesedési helyzet, a szülészorvosok elvándorlása, az egyre növekvő császármetszési arányok, a koraszülöttmentés nehézségei, a szülészeteken is gyakori hálapénz, vagy az otthonszülés kérdései nem véletlenül váltanak ki sokszor heves érzelmeket, hiszen ezek egyszerre személyes, orvosi és politikai, s családjainkat és az ország egészét is érintő kérdések.

Viszonylag kevés szó esik a szülés folyamatának milyenségéről. Sokan úgy vélik, hogy a legfontosabb tényező az, hogy a megszületendő baba egészséges legyen, minden más kérdés sokadlagos.

Noha ez a cél valóban rendkívül fontos, nem mindegy, hogy hogyan éli meg a szülő nő és csecsemője a szülés folyamatát. Az az érv is felmerül, hogy nem szabad túldramatizálni a szülés körülményeit, hiszen mindnyájan megszülettünk, így vagy úgy, esetleg kritizálható körülmények között, mégis itt vagyunk és boldog életet élünk. Ez az érv nem veszi figyelembe azokat, akiket a szülés körülményei egészségükben esetleg feleslegesen, elkerülhető módon károsítottak.

A születéskori traumák többek közt az anya és a gyermek kapcsolatára, az anya kedélyállapotára, a szülők kapcsolatára és szexuális életére, valamint a későbbi gyermekvállalási hajlandóságra is kihatással lehetnek.

A születendő gyermek egészségére is hatással lehet a szülés mikéntje, például bizonyítottnak tekinthető, hogy a nem orvosi indokok miatt császármetszéssel világra segített gyermekek egészsége kis mértékben ugyan, de rosszabb, mint a természetes úton világra jött társaiké. A nem életmentő célból, hanem a szülő nő vagy az egészségügyi személyzet kényelme miatt végzett császármetszés tehát a gyermek egészsége szempontjából is kerülendőnek tekinthető.

Az otthonszülésnél megfigyelhető tevékenységek és jelenségek tükröt tartanak a mai magyar szülészeti ellátásnak és a szülészetről a társadalomban kialakult elképzeléseknek is. Nem célunk konkrét ítéletalkotás és értékelés, de a folyamatok megfigyelésekor elkerülhetetlennek tűnik néhány etikai következtetés megfogalmazása. S nem célunk az sem, hogy bárkit is a kórházi vagy az otthonszülésre biztassunk: alapvető célkitűzésünk az, hogy a szülés körüli döntések hogyan tehetők minél jobbá, informáltabbá és megalapozottabbá.

Az otthonszülésnél szülésznők (bábák) segédkeznek, s egyre gyakoribb, hogy az egészséges szüléseknél, kórházban is kizárólag szülésznők vannak jelen.

Elgondolkodtató, hogy míg a biztonság, azaz az anyai és magzati halálozási mutatók tekintetében nem találunk különbséget az egészséges kórházi szülések és az otthonszülések között, addig az otthonszüléseknél lényegesen kevesebb beavatkozást végeznek, mint az ugyancsak egészséges, ámde kórházban történő, s szülészorvosok által vezetett szüléseknél.

A bábák által kísért szüléseknél mintegy harmadával kevesebb súlyos gátsérülés lépett fel, s a kórházi szüléseknél mintegy ötször annyi gátmetszést és átlagosan ötször annyi császármetszést végeztek, mint azoknál, akik otthon kezdték meg szülésüket, bábák segédletével. A bábák szerepének értékelésekor figyelemreméltó az a megfigyelés is, hogy amennyiben számukat kétszeresére növelték egy adott országban, az a császármetszések arányát 16%-kal csökkentette.

Az emberiség történelme során az orvos–beteg-kapcsolatot túlnyomórészt az orvos fölérendeltsége uralta: általában maga döntötte el, mi jó a betegnek, akinek legfeljebb arra volt lehetőssége, hogy eldöntse, elfogadja-e az orvos által felkínált lehetőséget. Ez a paternalista szemlélet a XX. század közepe felé kezdett megváltozni, a páciens autonómiájának tisztelete etikai és jogi szempontból is normává vált.

Az orvos alaphelyzetben már nem dönt, hanem tájékoztatja páciensét egészségi állapotáról, a különböző kezelési lehetőségekről, azok előnyeiről és mellékhatásairól, s mindezek ismeretében a páciens dönti el, hogy értékrendjének melyik megoldás a legmegfelelőbb.

A várandósság kapcsán sok esetben találkozunk fontos döntési kényszerrel. A köznyelvben elterjedt „orvosi indikáció” egy fejlődési rendellenességben szenvedő magzat abortálása kapcsán különösen félrevezető lehet, hiszen azt sugallja, orvosi szempontból létezik egyfajta javallat ezen magzatok életének megszakítására.

A szülés során is számtalan olyan, a szülés lefolyását és érzelmi megélését nagymértékben befolyásoló döntési helyzetet tapasztalunk, amely közvetlen hatással van az édesanya és magzata egészségére, illetve arra, hogy hogyan éli meg a szülő nő a szülés élményét. Például, hogy mennyire érezheti szabadnak magát, ehet-e, ihat-e, mozoghat-e a vajúdás alatt, biztosított-e számára az intimitás, társa jelenléte, a lelki támogatás, vagy hogy mikor feküdjön be a kórházba, megindítsák-e a szülést, végezzenek-e gátmetszést, szükséges-e császármetszést végezni, a születés után a csecsemőt azonnal elvigyék-e megmosdatni, vagy megkaphatják-e a szülők közvetlenül a szülést követően.

A fenti példák némelyikében nincs tudományos bizonyíték arra, hogy mi a legjobb döntés. Ennek ellenére sok esetben a kórházi szokások kényszerpályára vezethetik a szülés folyamatát, veszélyeztetettségére való hivatkozással gyakorta olyan beavatkozásokat és tiltásokat kényszerítenek az édesanyára, amelyek valójában nem szükségesek. Ilyenek például az éheztetés, szomjaztatás, a vajúdás alatti mozgás megtiltása, a rutinszerű magzatburok-repesztés, a gátmetszés, a folyamatos magzati szívhang-monitorozás, fekvő helyzetre kényszerítés a szülés alatt vagy például az újszülött azonnali elvétele megszületése után. Az említett gyakorlati példák nemcsak nem indokoltak a szülő nő és magzata egészségének megőrzése szempontjából, hanem tudományos összehasonlító vizsgálatok eredményei alapján kifejezetten károsak.

A megfelelő tájékoztatás és az édesanya partnerként való kezelése nemcsak etikai, hanem jogi kötelezettség is Magyarországon. Ahhoz, hogy a szülő nők megfelelő döntést hozzanak, nemcsak kielégítő tájékoztatás szükséges, hanem az is, hogy akaratukat, döntésüket valóban tiszteletben tartsák. Hogy ez mennyire valósul meg napjainkban, az tudományos általánosságban nehezen vizsgálható, de közvetett módon sok tényezőből szerezhetünk rálátást a kérdésekre. Az egyik ilyen közvetett bizonyíték a szóhasználatban figyelhető meg: míg a bábák szüléskísérésről beszélnek, addig kórházakban a szülésvezetés kifejezés terjedt el, s a különbség nem csupán szómágia: szemléletbeli különbségen alapul. A vezetés dominanciát, döntési helyzetet jelent, míg a kísérés segítségnyújtást, ami a szülő nő személyiségének és döntéseinek tiszteltén alapul.

Forrás: A Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskola által kiadott Az egyház a család szolgálatában című kötet, mely a 2014. április 4-én a Főiskolán rendezett moráletikai konferencia előadásainak szerkesztett változata, mely a Híd magazin 2015. IV. számában jelent meg. 

Fotó: innen