Kötőszó

Evangélikus közéleti blog


Merre jártál a nyáron? – diákok álmai és válaszai
Merre jártál a nyáron? – diákok álmai és válaszai

Vervörjúindöszamör? – kérdezem a gyerekeket a hosszúra nyúlt nyári szünet utáni első angolórán. Mármint azokat a gyerekeket, akik ott vannak, mert persze nem olyan könnyű elkezdeni ezt az iskolát így szeptemberben. Szöveg és fotó: Ittzés Szilvia

Van-e keresztény válasz a depresszióra?
Van-e keresztény válasz a depresszióra?
Hívő szakemberek válaszoltak

Stressz, kiégés, depresszió – létezik ellenük keresztyén „recept”? Ezzel a címmel tartottak gondolatgazdag és építő kerekasztal-beszélgetést a második protestáns sokadalom hitéleti és kulturális rendezvény részeként augusztus 19-én. A program helyszínéül a budai Várban található Magyar Nemzeti…

Itthon a világban, otthon az égben – hogyan lehet ez?
Itthon a világban, otthon az égben – hogyan lehet ez?
Merülj el a teológiában! 7.rész

A címbeli utalás Kosztolányi Dezső Boldog, szomorú dal című versére azt hangsúlyozza, amit Pál apostol is mond: kettős állampolgárok vagyunk. Ez nem kis feladat és felelősség, hiszen – ahogy Korányi András a szabadegyetemi előadáson leszögezi – „bár Isten a világ éltetője, de amikor Jézus Krisztus…

Kit néz Jézus?
Kit néz Jézus?

A Csepel-szigeten különös Jézusokkal lehet találkozni. Egyrészt ott vannak a „hagyományos” Jézusok kőfeszületeken, az út mentén és templomokban. Ott vannak a „kétdimenziós” szerb ortodox keresztek is, amelyek főleg a sziget déli részén találhatók. De én a legkülönösebb Jézusokkal (mindjárt hárommal…

Öt keresztény igazság, amit minden egyháznak vallani kellene
Öt keresztény igazság, amit minden egyháznak vallani kellene
Evlelkész Podcast #68

Az Evlelkész Podcast legújabb, 68. adásában Kovács Viktor öt olyan tanítást jár körül, amelyet szerinte minden keresztény egyháznak vallania és tanítania kellene, de valamilyen oknál fogva mégsem teszi.

Három nagy kérdés, amely minden embert izgat
Három nagy kérdés, amely minden embert izgat
Merülj el a teológiában! 2. rész

A múlt jelent jövőt. E frappáns kiindulópontból elstartolva az idő titkaiba mélyedhetünk most el. Kezünkben egy könyv, amely kétezer-ötszáz év (!) üzenetét hordozza. Benne történetekkel, amelyek emberek és a közösségek Istennel megélt tapasztalatairól vallanak a történelem adott tér-idő koordinátái…

Tudom, kinek hiszek
Tudom, kinek hiszek

„Sokan úgy értelmezik, hogy a hit és a tudás egymás ellentétei. Hogy hinni azt jelenti: nem tudni. Épp ezért a hithez nincs szükség tudásra. Sokan beleesnek ebbe a csapdába. Hogy a hit egy olyan »könnyű« dolog.”Szerző: Hegedűs Attila |Fotó Freepik.com

Lesz még egyház 400 év múlva?
Lesz még egyház 400 év múlva?

Jövőbe mutató, a jelent is érintő, ám a válaszokat a múltban is kereső tartalommal jelentkezik legfrissebb adásában az Evlelkész Podcast. Kovács Viktor az idén 400 éves bokodi evangélikus gyülekezet templomában tartott előadásában öt pontban vázolta a 21. század kihívásait, amelyek meghatározzák az…

Puzsér Róbert: Isten látja a szívemet, minden fájdalmamat, félelmemet
Puzsér Róbert: Isten látja a szívemet, minden fájdalmamat, félelmemet

Hogy egy Isten nélküli világban éljek, számomra soha nem volt elfogadható. Mindig is úgy éreztem, hogy ha nincs Isten, akkor a jó és a rossz fogalmainak sincs értelme – akkor nincs is erkölcs, legfeljebb a hatalmon lévők önkényes törvényei szabályozzák az életet, mert ugyan mi rendeli be az érvény…

A kegyelem szó bemocskolódott, vissza kell venni a tiszta értelmét!
A kegyelem szó bemocskolódott, vissza kell venni a tiszta értelmét!

A „kegyelmi ügyként” elhíresült botrány következtében a kegyelem szó használata zavart keltett a hazai keresztény közösségekben, hiszen a téma jogi és politikai nézőpontjai árnyékot vetettek a fogalom spirituális és teológiai mélységére – állapítja meg legújabb videójában Kovács Viktor evangélikus…

Hol az ifjúság helye az evangélikus egyházban? – Szóbanforgó Podcast különkiadás
Hol az ifjúság helye az evangélikus egyházban? – Szóbanforgó Podcast különkiadás

A fiatalok és az evangélikus egyház kapcsolódási pontjait bármikor érdemes górcső alá venni, de a népszámlálás közelmúltban közzétett adatainak ismeretében, valamint annak fényében, hogy a Magyarországi Evangélikus Egyházban 2024 az ifjúság és elköteleződés éve, ez most különösen is aktuális. A…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_t_6.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása