Kötőszó

Evangélikus közéleti blog


Fabiny Tamás: A vizes vb margójára
Fabiny Tamás: A vizes vb margójára

Két hete a vizes világbajnokság igézetében élünk. A szurkolók piros-fehér-zöld csíkokkal festik az arcukat, a tévénézők ámulva gyönyörködnek a sportágak szépségeiben, a szakemberek elemeznek – hadd szóljon most hozzá a teológus is. Fabiny Tamás evangélikus püspök…

Isten mindenkié, még az ateistáké is – Eddie Izzard Budapesten
Isten mindenkié, még az ateistáké is – Eddie Izzard Budapesten

A ma Budapesten fellépő Eddie Izzard brit humorista már a megjelenésével is bizonyára sokaknál kiverné a biztosítékot. Mivel számára semmi nem szent, még a kereszténység sem, fellépései során sokszor eljön az a pont, amikor az egyszeri hívő ember nagyon szeretné utálni, mégsem megy neki. Mit adhat…

„Erős az én váram” – egy hajléktalan férfi, aki gyerekek példaképe lett
„Erős az én váram” – egy hajléktalan férfi, aki gyerekek példaképe lett

Már korábban írtunk Indiánról, akinek barátai lakókocsira gyűjtenek, hogy a saját maga készítette faházikóból tovább tudjon lépni. Elmentünk Indián jótékonysági koncertjére, ahol közeli barátok, egykori állami gondozott ismerősök és családtagjaik körében megrázóan szép estét tölthettünk. Szöveg:…

Kilakoltatás lelkész szemmel
Kilakoltatás lelkész szemmel

Figyelemmel kísértem egy kilakoltatás folyamatát, mert Isten előtti felelősségem tudatában nem tehetek mást. Bízom abban, hogy a hatalom kontrollja lehet az is, ha tudatában van annak, hogy szemmel tartják, és napvilágra kerül az embertelensége. Végighallgattam kilakoltatással fenyegetett emberek…

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png

kotoszo_honap_konyve_sablon.png
 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása