Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Lesz még egyház 400 év múlva?

Jövőbe mutató, a jelent is érintő, ám a válaszokat a múltban is kereső tartalommal jelentkezik legfrissebb adásában az Evlelkész Podcast. Kovács Viktor az idén 400 éves bokodi evangélikus gyülekezet templomában tartott előadásában öt pontban vázolta a 21. század kihívásait, amelyek meghatározzák az egyház jövőjét. Az Evangélikus Hittudományi Egyetem egyetemi lelkésze azt a kérdést járta körül, hogy vajon lesz-e még egyház 400 év múlva…
evlelkesz_lesz_e_egyhaz_400_ev_mulva.jpg
1. „Egyháztalanodás”. Az északi féltekén az emberek bizalma megrendült az intézményekben, beleértve az egyházat is. Kovács Viktor hangsúlyozza, hogy ez nem vallástalanodást jelent, mivel az emberek spirituális igénye továbbra is megvan. Az egyház számára az a kihívás, hogy hogyan tudja felismerni, irányítani és becsatornázni magához ezt az igényt.

2. Generációk kérdése. A generációk közötti különbségek egyre növekednek, és ez különösen nagy kihívást jelent az egyháznak, amely hagyományokon alapul. Az újabb generációk más nyelvet és eszközöket használnak, így nehezebb őket megszólítani. Kovács Viktor szerint, mivel maga az ifjúság mint generációs kategória viszonylag új jelenség, az egyháznak alkalmazkodnia kell ehhez.

3. Demográfia és népvándorlás. Magyarország népessége csökken, a falvak lassan kiürülnek, ez pedig komoly kihívás elé állítja az evangélikus egyházat, amelynek tagjai jelentős arányban falvakban élnek. Emellett a népvándorlás is jelentős hatással van az egyházra. Ez jelenti azt is, hogy Magyarországról külföldre vándorolnak az emberek, de azt is, hogy a háborúk, a gazdasági helyzet és az éghajlatváltozás miatt mások vándorolnak ide.

4. Digitalizáció és mesterséges intelligencia. A digitális világ térhódítása az élet minden területére kihat. Az emberek egyre kevésbé olvasnak, terjed a funkcionális analfabetizmus. Az egyháznak fel kell készülnie arra, hogy a hívek nem tudják már értelmezni a Biblia szövegét.

5. A hátizsák metaforája. Az egyház olyan hagyományokat is cipel, amelyek már nem relevánsak. Meg kell vizsgálni, melyek ezek a hagyományok, mert – mint az evangélikus lelkész fogalmazott – az, hogy valami régen is így volt, még nem azt jelenti, hogy jól volt az úgy. Az egyház identitásának alapja az evangélium komolyan vétele és a Krisztusról szóló örömhír hirdetése.

Előadása végén gondolatait összegezve Kovács Viktor úgy fogalmazott: „Az egyház minden időben megmarad, a kérdés az, milyen lesz, és mi mint egyének részesei leszünk-e ennek a jövőbeli egyháznak. Ami biztos, hogy az evangéliumhoz való ragaszkodás és az elköteleződés elengedhetetlen az egyház fennmaradásához.”

A teljes előadás elérhető az Evlelkész Podcast legfrissebb adásában. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr8718406719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_t.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása