Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Megmérettettünk – Mária országa mára a múlt

Gyakorolhatunk önkritikát, vagy éppen megvonhatjuk a vállunkat, hogy még így is vagyunk elegen, esetleg megpróbálhatjuk sikerként kimagyarázni a veszteséget (látunk rá példát), rajtunk áll. Van, aki szerint ettől csak még rosszabb lesz, mások szerint elértük a medence alját, megvetjük a lábunkat, és innen csak felfelé van út. Elemzés.

Szerző: Homoki Pál evangélikus lelkésznepszamlalas.jpg

Elfogyunk?

Hazánk lakossága 2001 és 2022 között 10 198 315 főről 9 603 634-re csökkent. Hogy el tudjuk helyezni magunkat ilyen szempontból a világban, ez utóbbi adat hozzávetőlegesen egy közepes méretű kínai város lakosságának felel meg. A különbség, az 594 681 fő Debrecen lakosságának majdnem a háromszorosa. Ennyivel lettünk kevesebben az eltelt húsz esztendőben. Tekintsünk el most a korfától, az elöregedő európai társadalmi mutatóktól és a tendenciáktól. Csupán az eltelt húsz év mérlegét alapul véve nem kérdés, hogy minden próbálkozásunk ellenére a családtámogatási rendszer, a családalapítás és a gyermekvállalás ösztönzése átgondolásra szorul. Mondjuk ki, ez így kevés, és egyre kevesebb lesz.

Nem kérdés, hogy az afrikai és az indiai népességrobbanás, amelynek épp szemtanúi vagyunk, Európát és benne hazánkat is teljes egészében új helyzet elé állít. Európa és benne Magyarország mint nemzetközi tényező évről évre kopik. Nyugat-Európa jelentős részének a népességfogyásra a külső lakosságbetelepítés a válasza – nevezhetjük népies nevén irányított vagy irányítatlan migrációnak –, vállalva a vele együtt járó szociális és kulturális különbözőségekből fakadó kihívásokat. Magyarország pedig keresi a saját útját a népességfogyás megállítására. A kilencvenes évek első hullámát követően a kettős állampolgárság biztosításával a határon túli magyarság egy szeletét még áttelepülésre tudtuk bírni, de mára ez kifulladt. Sokkal intenzívebb családtámogatási rendszer, a nyugat-európai út, esetleg a kettő ötvözete vagy valami ismeretlen negyedik megoldás az, amit ki kell dolgozni túlélésünk érdekében.

Felekezetek számokban

Mindez természetesen kihatással van a magyarországi felekezetek népszámlálási mutatóira is. Kezdjük ezúttal megfordítva: azokkal, akik válaszra sem méltatták a kérdést, hogy melyik felekezethez tartozónak vallják magukat. Míg 2001-ben 1 104 333 honfitársunk vélte irrelevánsnak a válaszadást a vallási hovatartozást firtató kérdésre, addig 2022-ben 3 852 533-an nem válaszoltak rá. Ez a szám egészen elképesztő, és elgondolkodásra kell, hogy sarkalljon, hiszen az eredmény több mint a háromszorosa lett kevesebb mint egy emberöltő alatt. Kisebb öröm az ürömben, hogy a magukat kifejezetten vallástalannak tartók aránya nem növekedett jelentősen, a tíz évvel ezelőtti adathoz képest még csökkent is. 1 549 610-en vallják ma magukat hazánkban nem vallásosnak. Mégis ha összeadjuk a vallástalanokat és a nem válaszolókat, az összlakosság tekintetében 50% feletti arányt kapunk. Végtelenül fájó, de őszinte igazság, hogy a „Mária országáról”, a „keresztény Magyarországról” szóló kép mára darabokra szaggatott emlék csupán.

Különös megvilágításba kerül mindez, ha a legtöbb hívővel rendelkező felekezet, a Magyar Katolikus Egyház csökkenésére tekintünk, akik 5 558 961-ről 2 886 619 főre, azaz közel a felére olvadtak a vizsgált időszakban. Református testvéreink népszámlálási létszáma 1 622 796-ról 943 982 főre csökkent, ami a csökkenés arányát tekintve egy hajszállal jobb mutató, de szintén a feleződés közelében van a lélektani egymilliós határ alatt. Mi, evangélikusok pedig a 2001-es 304 705 főről beszámoló adathoz képest most 176 503 fővel számolhatunk. Ez középértéket jelent az előzetes optimista becslés („Minket nem érnek utol a csökkenési trendek, kétszázezren vagyunk”) és a pesszimista várakozás („150 ezren sem vagyunk”) között. Létszámunk tekintetében mi is csökkentünk, mint a többi történelmi felekezet, de nem olyan mértékben, mint ők. Növekedést egyedül a Hit Gyülekezete és a „más keresztény felekezet” kategóriába tartozók tudtak produkálni, ez utóbbiak a legnagyobb mértékűt. Az egyéb világvallásokat tekintve pedig a buddhista, a hindu és a muszlim hívek száma – ha minimálisat is, mégis – szintén növekedést mutat.

Reakciók

Az eredmények ismeretében a különböző történelmi egyházak vezetői eltérő reagálásokat tettek. Vállaltan elfogultan, jó érzéssel töltött el a Magyarországi Evangélikus Egyház püspökeinek körlevele, amely nem akart győzelmi jelentést kreálni abból, amiből nem lehet, hanem őszinte számvetésre sarkall. Megköszönve a hívek kiállását, különösen szívmelengetőek az alábbi sorok: „A népszámlálás üzenete pedig legyen világos mindannyiunknak: a magyarországi keresztény közösségek csakis alázattal, hiteles élettel és társadalmi szolgálattal tehetik vonzóvá mások számára Jézus Krisztus ügyét.”

A két nagyobb számú honi keresztény közösség reakcióit nem tisztem minősíteni, mindenki olvassa ki belőlük azt, ami számára fontos. A Magyar Katolikus Püspöki Kar a következőképp reagált: „Örömünkre szolgál, hogy bár a lakosság negyven százaléka nem válaszolt a vallási, felekezeti hovatartozásra vonatkozó kérdésre, mégis vallásosságukat kimondottan kinyilvánító honfitársaink több mint kétharmada a Katolikus Egyházhoz tartozónak vallotta magát. A nemzetközi tendenciák a népszámlálás adataiban is megfigyelhetőek, amelyek alól hazánk és ezen belül katolikus közösségeink sem képeznek kivételt. Ez feladatot jelent a Magyar Katolikus Egyház számára is. Ferenc pápa magyarországi látogatása során elhangzott szavai erősítenek bennünket küldetésünkben, aki arra buzdított, hogy a keresztény közösség »jelen legyen és tanúságot tegyen«.”

A Református.hu-n pedig a következőt olvashatjuk: „A legutóbbi népszámláláshoz képest másfélszeresére, 40 százalékra nőtt az erre a kérdésre nem válaszolók aránya. Ezért sem lehet hiteles számot kapni az egyes felekezetek pontos létszámáról. A nem válaszolók ugyanúgy lehetnek vallásosak, mint nem vallásosak. Az adatok értékelésekor ezért a válaszadókon belüli számokra és arányokra érdemes támaszkodni. A lakosság egyértelmű többsége, 60 százaléka fontosnak érezte, hogy vállalja vallási hovatartozását. A tőlük kapott válaszokból látszik, hogy a református egyház növelni tudta híveinek arányát a válaszadók között. Örvendetes, hogy az adójuk egy százalékát egyházunknak adók száma folyamatosan növekszik, és ma már közel kétszerese a tizenkét évvel ezelőttieknek.”

Hogy ki von le megfelelő következtetéseket, azt majd a történelem és a történelem Ura eldönti.

Okok

Nem kérdés, hogy az összeurópai trendek, a társadalmi vonulatok a magyar társadalomra is hatással vannak. A szekularizáció térnyerése, az egyre erősebben tapasztalható új materializmus, a kizárólagos önérvényesítés és az anyagi értelemben vett érvényesülés mindent maga mögé utasító eszméje hatványozottan jelen van a mában. A tradicionális családkép megingása és a csonka családok kiugróan magas aránya, a belső migráció, a hagyományos falusi, gyülekezeti közösségek felbomlása, a fiatalok elvándorlása, elgyökértelenedése és még számtalan más tényező mind a hagyományos történelmi egyházak szolgálata ellenében hat. Azonban legyünk őszinték, ilyen mértékű csökkenés nem magyarázható csupán ezzel. Bármennyire is fáj, beszélnünk kell az egyházak hitelességének kérdéséről is. Nem a magukat vallástalannak tartók aránya nőtt ugyanis drámaian, hanem azoké, akik számára érdektelen a vallási hovatartozás. Az emberek nem fordultak el Istentől, nem csökkent a szakrális éhség, csak éppen nem ott keresik, ahol azt nekik kínálják. Vajon miért nem?

Az utóbbi időben mind az oktatásban, mind a szociális területen hatalmas mértékben növekedett az egyházi intézményi háló. Sokkal nagyobb eséllyel találkozik ma valaki Magyarországon direkt vagy indirekt módon az egyházzal egy egyházi intézményen keresztül, mint húsz évvel ezelőtt: talán egyházi fenntartású szeretetotthonban ápolják a szüleit, vagy gyerekei, unokái egyházi fenntartású iskolában tanulnak. Jóval nagyobb az esély a kapcsolatra, ennek ellenére sokan mégsem érzik fontosnak megjelölni vallási hovatartozásukat. Amikor a különböző felekezetek szakértőcsoportjai kielemzik a kapott népszámlálási eredményt, rá kell majd döbbennünk, hogy egyrészt egyházi intézményeink is akkor működnek jól, ha egyben gyülekezeti funkciót is betöltenek (amire, hála Istennek, számtalan példa van), vagy egyenesen átcsatornázódnak a gyülekezetekbe, másrészt megkérdőjelezhetetlen, hogy újra meg újra beigazolódik a kétezer éves igazság, hogy gyülekezeteiben él az egyház.

Misszió

Gyakorolhatunk önkritikát, vagy éppen megvonhatjuk a vállunkat, hogy még így is vagyunk elegen, esetleg megpróbálhatjuk sikerként kimagyarázni a veszteséget (látunk rá példát), rajtunk áll. Van, aki szerint ettől csak még rosszabb lesz, mások szerint elértük a medence alját, megvetjük a lábunkat, és innen csak felfelé van út.

Egy dolgot tehetünk, ami az elmúlt kétezer évben mindig megtartotta az egyházat: imádkozunk, és hitelesen beszélünk és tanúskodunk Jézus Krisztusról lelkészek és nem lelkészek, intézmények és gyülekezetek egyaránt. Kiderült, hogy van ebben az országban 3 852 533 ember, aki várja, hogy elmondjuk neki, és ha nekik elmondtuk, akkor következik további 1 549 610, akinek át kell még adjuk, hogy Jézus Krisztus az út, az igazság és az élet.

Munkára fel!

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr518223143

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet1314_tr_1.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása