Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Luxushajó és hiúság

„Az alázat, a hála, a vágyódás a hatalmas Isten után vajon megérinti-e majd az utazót a végtelen óceánon, az Icon hajón a legnagyobb vízi csúszdákon, egy sötét moziban, esetleg a klausztrofóbia – zárt térben jelentkező szorongás, félelem – fellobbanó érzése közepette?”

Szerző: Stifner-Kőháti Dorottya |Fotó: royalcaribbean.com
icon_of_the_see.jpg

A nyári uborkaszezonban nincs hiány a sajtóban „kis színes” hírekből. A strandon vagy este a teraszon üldögélve egy pohár ital mellett jólesik kitárgyalni azokat a dolgokat, amelyek nem okoznak görcsös szorítást gyomortájékon, mert nem háborúval, inflációval, a közeledő téli szezon gázáraival vagy más, húsba vágó témával kapcsolatosak. Ráadásul minél távolabbi, minél elérhetetlenebb számunkra a beszélgetés tárgya, annál szabadabban szárnyalhat a fantáziánk, nem kell visszafogni magunkat lelkesedő vagy elítélő véleményünkkel.

Valljuk be: kicsi az esély, hogy – ez az a hír, amelyen megakadt a szemem – a világ legnagyobb, a napokban első tengeri próbaútjára indult óceánjáró, az Icon of the Seas utasai legyünk.

Uborkaszezon ide vagy oda, cselesek ezek a hírek: szórakoztató voltuk mögött fontos kérdéseket szegezhetnek nekünk. Lépjünk csak közelebb! Az öt Titanic méretű (!) gigahajó 2024-ben indul majd el hivatalosan. Húsz emeletén kétezer-háromszázötven fős személyzet gondoskodik az ötezer-hatszáztíz utas kényelméről.

Persze ha a méreteitől eltekintünk, akkor sem akármilyen hajó ez. Akinek nem elég a lenyűgöző, végtelen óceán, a tágas ég, a szél, a sós tengerillat, a napkelték és napnyugták, mindaz a szépség, kaland, varázslat, amelyet a teremtett világ mutat magából és Alkotója dicsőségéből, gazdagságából, annak ez a kétszázötvenezer tonnás monstrum vízi vidámparkot, multiplex mozit és más attrakciókat kínál.

Elmondhatjuk, nincs új a nap alatt: Bábel tornya óta – ahol is az emberek „nevet akartak szerezni maguknak”, ezért fogtak „égig érő” torony építésébe – a hübrisz, a felfuvalkodottság, a gőg minden kor emberének, minden generációnak kísértése. („Még az Isten sem tudná elsüllyeszteni ezt a hajót” – mondta állítólag a Titanic kapitánya büszkén az egyik utasának.) Az első kérdés tehát számomra ez: van-e határ, ahol az ember egyszer megáll? Ahol beéri azzal, ami van, amit a Teremtő ajándékozott neki, és amit az emberi tudás és összefogás addig létrehozott? Lehet, hogy pár év múlva egy ennél kétszer nagyobb vízi alkotmány szerepel majd a hírekben, hogy még nagyobb nevet szerezzen magának ember, hajótársaság…?

Ha az olvasónak most felemás érzései támadnak, akkor bizony nincs egyedül. Még el sem indult az Icon, de már szorongáshullámot ébresztett. Példátlan mérete, a rajta összezárt hatalmas tömeg lehetséges kockázatokat hordoz – mutatnak rá a hozzáértők –, például ha járvány vagy tűz tör ki. Az elmében meglévő félelmek, melyek a hajón felerősödhetnek, már egy londoni fóbiaspecialista, Christopher Paul Jones figyelmét is felkeltették; egy cikkben szakértők elemzik a lehetséges pszichológiai reakciókat.

Épp ezek fényében teszem fel második kérdésemet: mit üzen e beszédes név, a Tengerek Ikonja? Az ikon görög eredetű szó, jelentése: „kép”, „képmás”, szinonimái lehetnek a szentkép, jelkép, példakép, szimbólum. Az ikont isteni kegyelemmel átitatott anyagnak tekintették, célja átvitt értelemben a vallásos szemlélődő és Isten közötti kapcsolat megteremtése.

Lehet, hogy naivitás a feltételezés, de a tengerek jelképe, példaképe, szimbóluma, ikonja e híradás alapján pont arról igyekszik elterelni az utazók figyelmét, ami attrakciók nélkül, önmagában maga a teremtés csodája?! Az az elem, amelynek közelségében még jobban átérezzük: törékeny, mulandó életünk Isten kezében van, aki elválasztotta a szárazföldeket a vizektől, akinek Lelke ott lebegett a mélység vizei fölött, aki uralma alatt tartja a mindenséget.

Az alázat, a hála, a vágyódás e hatalmas Isten után vajon megérinti-e majd az utazót a végtelen óceánon, az Icon hajón a legnagyobb vízi csúszdákon, egy sötét moziban, esetleg a klausztrofóbia – zárt térben jelentkező szorongás, félelem – fellobbanó érzése közepette?

Végül harmadikként a legfontosabb kérdést teszem fel. Hajóutas vagyok magam is. A víz néha sima, máskor viharos. Csapkodnak a villámok, beborítanak a hullámok. Sokszor félek. Rám tör a kísértés: halálosan egyedül vagyok. Senki sem segíthet, semmilyen szemfényvesztés, mutatvány nem vigasztal, az emberi erő itt kevés. Túllátok-e a lényegtelenen? Felismerem-e, hogy élhetem az életem Jézussal egy hajóban? Hogy csak vele van értelme, általa van biztonsága az utazásnak? A célba érésről nem is beszélve: utam egykor hozzá visz haza, az atyai házba.

Mennyi mindent felkavart egy nyári, uborkaszezoni színes hír… A viharlecsendesítő Úr, ahogy egykor a tanítványokét, most az én válaszomat várja: „Miért rémültél meg? Még mindig nem hiszel?”

Az írás eredetileg az Evangélikus Élet magazin 2023. augusztus 20-27–i 88. évfolyam 33–34. számában jelent meg. Az Evangélikus Élet magazin kapható a Luther Kiadó könyvesboltjában (Budapest VIII., Üllői út 24.), az evangélikus templomok iratterjesztésében, megrendelhető a kiado@lutheran.hu e-mail-címen, vagy digitális formában megvásárolható, illetve előfizethető a kiadó honlapján.

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr4118212587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet_t.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása