Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

„Slow life” hívők és a legnagyobb időmenedzser

Aki a helyén van, aki arra figyel, amire érdemes, tudja a dolgát, (jó) időben van: nem rohan és nem szöttyög. Időben odaér mindenhova, nem korábban, nem később. Időben reagál. Érzi, mikor kell lassítani, mikor kell „csipkednie magát”, mindezt mégsem görcsösen teszi, hanem mintegy ösztönösen kapcsolódva minden körülötte élőhöz, együtt haladva, áramolva az órák, napok, hónapok, évszakok ritmusával…

Szerző: Kinyik Anita
lukas-blazek-uavyasdkzq8-unsplash.jpg

A városi életforma egyik alapvető jellemzője a gyorsulás. Villámgyors információelérés, gyors üzenetváltás, gyorskaja és -rendelés, azonnali kiszállítás. Ugyanakkor a „jelenlétgyakorlatokban” egyre kevésbé vagyunk hatékonyak. Szinte már közhely, hogy tanulnunk kell a pihenést, a kikapcsolódást, tanulni kell azt, mire is van valójában szükségünk. A Biblia szerint, ugye, csak egyvalamire… A napi kötelező „bepörgés” és a jóléti társadalmi berendezkedés hajlamos elfeledtetni velünk az emberi élet eredeti, természetes ritmusát és idői korlátait. Talán az időbe vetettség felelősségének és szabadságának tudatosításához és az ennek megfelelő életforma kialakításához is kell egyfajta megérkezés, „megtérés”?

Remek tanulópálya lehet például a szülőség, amelynek kezdeti szakaszában (cirka öt év) szabadságtereink jelentős mértékben szűkülnek és folyamatosan háttérbe kell szorítanunk saját szükségleteinket. Amikor a munkaidő énidővé válik, és egy egyedül elkortyolt kávé ideje is felértékelődik. Amikor rájössz, hogy boldog öntudatlan korodban mennyi, de mennyi időt eltékozoltál… Persze bibliai kontextusban a tékozlás szükségszerű a megtéréshez. Illetve lehetséges út. A legtöbb ember tapasztalati úton, sokszor a mulasztásaiból, vargabetűiből tanul. Van ugyan, aki hangyaszorgalommal gyűri a hétköznapokat egész fiatalon is, illetve olyan is akad, aki egy életre tücsök marad… Mégis hasznos tudni, hogy az idő jó kihasználását, az „időtágítás” tudományát, az időtlenség művészetét, a hétköznapi jelenlétet lehet tudatosan fejleszteni és tanulni.

Az időmanagement, vagyis az időgazdálkodás divatos kifejezés, előadások, tréningek, workshopok szerveződnek köré. A tervezés módszertanába avatják be a robotüzemmódban működő vagy épp „közveszélyes munkakerülésre” hajlamos egyéneket.

A tervezés absztrakt dolog, mozgósítani kell hozzá a valóság- és önismeretünket, képzeletünket. A pedáns, reggel napi listát író módszer, mely a heti lista teendőit is figyelembe veszi, strukturálja a napunkat, segít, hogy előbb túl lehessünk a kötelező körökön, és utána (ideális esetben) kedvtelve időzhessünk szeretett tevékenységeinknél.  

Az egyik szakértő blogger – Stephen R. Covey könyve alapján – egy tevékenység négy különböző állapotát különbözteti meg: sürgős és fontos; fontos, de nem sürgős; sürgős, de nem fontos; nem sürgős és nem fontos. Például nem sürgős, de fontos lehet minden kellemes, feltöltő és hobbitevékenység. Sőt a jó testedzés is lehet sürgető szükséglet testnek és léleknek egyaránt. A blogger felhívja a figyelmet: óvakodjunk attól, hogy bármi is az első kategóriába kerüljön, ezzel jelentős mennyiségű kapkodást, elhamarkodott döntést, stresszt és persze időt spórolhatunk meg magunknak.

Általános szabály, hogy először a kényelmetlenebb feladatokat érdemes elvégezni, mintegy „túl kell esni rajtuk”. Ehhez az első lépés, hogy elkezdjük őket, a többi – ha nem is, mint a karikacsapás, de – jön magától. Az egyik népszerű amerikai „időmenedzser” milliós példányszámban adta el könyvét a következő címmel: Végezd el most! – Rendelkezz az időddel, vedd vissza az életedet! Ő a „muszájfeladatokhoz” kifejezetten önmagunk gyorsítását, a Pató Pál-reflex elnyomását tartja célravezetőnek. Az ellenállás, a kifogás destruktív hozzáállás, nem old meg semmit, nem visz előrébb. Ugyanakkor hozzátehetjük, személyisége válogatja, kinek mire van szüksége: egy kényszeres rendmániásnak nyilván nem a „csináld most!” lesz a megfelelő mantra, de sokunknak a benső gáncsoló kifogásainak komolyan nem vétele segíthet.  A multitasking korában továbbá brit tudósok arra is felhívják figyelmünket, hogy érdemes egyszerre egy feladatra koncentrálni, így a ráfordított idő is kevesebb lesz.

Az idő sokszor befektetés is, mintegy megágyaz az időtlenebb tevékenységeknek. Befektetésalapú a kapcsolódó nevelésre ösztönző szülősegítő közösség egyik stratégiája is: ajánlásuk szerint, ha fokozódik a nemzetközi helyzet odahaza, vagyis a csemeték még a szokásosnál is hangosabbak és aktívabbak, minden tevékenységünket félredobva adjunk az elsősorban nyilván a figyelmünket követelőknek – elég, ha öt perc – gyerekidőt. Ebbe az időkeretbe foglalt (játszó)térbe mindenki belepakolhatja aktuális érzelmeit, a napi hideget-meleget, megszabadulva a feszültségtől, és megnyílva a későbbi együttműködésnek. Aztán kevesebb konfliktuslehetőséggel, olajozottabban, a felnőttek részéről hatékonyabban mehet tovább a nap. A nap, amelybe annyi mindennek bele kell férnie, és amely – látszólag – annyira ritkán ad lehetőséget a megállásra, elégedettségre…

A mindenféle hatékonyságnövelő módszerek mellett az egyszerű hálaadó gyakorlatok is sokat segíthetnek figyelmünket a jól abszolvált feladatokra, a már meglévő jóra, az örömteli dolgokra irányítani. A napi hálaadással vagy imával voltaképp „pozitív attitűdformálást” végzünk. Emeljük félig tele poharunkat egy még szebb, még jobb holnapra. Erre tréningezünk nem erőltetett önszuggesztióval, sokkal inkább objektív, tárgyilagos, az életünkben lévő jó dolgokat listába szedő fókusszal. Az időhöz való hozzáállásunk is megváltozik ezzel a növekedésmotivált szemlélettel. Nem – pipa- és teljesítményhajszolás közepette – szemeink előtt lepergő homokszemhegy lesz csupán, hanem megélt valóság hegyekkel és völgyekkel, de tágasabb perspektívával, örömre való készséggel és reménységgel.

„Napjaink meg vannak számlálva”, de még „hajszálaink is számon vannak tartva” – szól a Biblia, ennek megfelelően kötelességünk időnket egyrészt jól beosztani, megbecsülni, másrészt bátran odaajándékozni másnak akkor, ha épp szüksége van rá. Mert a lelki igények mindig fontosak, de ha a sürgős kategóriába kerülnek, már nagyon tudnak fájni.

Egy dolog az igazán fontos (Lk 10,42), mégis – vagy talán ebből következően – minden fontos. Fontos, hogy eljuss A-ból B-be, de az is, hogy ne zuhanórepülésben. Fontos, hogy legyen időd magadra, fontos, hogy jelen tudj lenni a hozzád fordulók számára, ugyanakkor az is, hogy néha tudd hagyni „a dagadt ruhát másra”. Akinek van iránytűje, jelen mer lenni élete minden pillanatában, az pontosan tudni fogja – munkájától, lelki-szellemi alkatától függetlenül –, hogy épp mihez kell nyúlnia, minek van prioritása, mire érdemes reagálnia, mi a feladat. Aki az örökkévalóságnak él, annak jut ideje mindenre, ami fontos, nem sürgeti az idő, lábait megvetve áll a mostban – mert a legjobb időmenedzserrel, Istennel tréningezik.

Borítókép: Lukas Blazek/Unsplash.com

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr3517999650

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png
kevelet1314_tr_1.png

 

Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása