Kötőszó

Evangélikus közéleti blog

Halálról, temetői kultúráról tabuk nélkül
Séta a stahnsdorfi temetőben

Lelkészjelölt német evangélikus fiatalok között ülök a wittenbergi Predigerseminar protestáns igehirdetői szeminárium konzultációján. Az egyházi év végéhez közeledve a konzultáció különleges témája a halál és a temetés. A délutáni program elején a vezető lelkész begurít a terembe egy koporsót, és mellé tesz egy urnát…

Szerző: Pángyánszky Ágnestemeto_stahnsdorf.jpg

Mire felocsúdom meglepetésemből, már el is mondja a feladatot: rövid felkészülési idő után jöjjön ki mindenki egyesével a koporsó és az urna mellé, és tegye, húzza, állítsa őket oda, ahová szeretné, majd hitvallásképpen mondja el, mit jelent számára a halál és az örökkévalóság. A sok megható és szívből jövő bizonyságtétel között talán a legmegkapóbb az, amikor a koporsót az áhítatosterem és a folyosó közé, az ajtónyílásba állítja az egyik lelkészjelölt. A halálban itt is, és ott is vagyunk. A halál félút a földi élet és az Istennel való élet között, az úton lét egy pontja. Nem végállomás, hanem csak állomás egy olyan úton, amelynek egy részét még nem ismerjük.

20221114_154151.jpg

Megtudom, hogy a lelkészjelöltek konzultációjának utolsó délelőttjén temetőlátogatás a program. Érdeklődéssel csatlakozom a csoporthoz, majdnem egy órát utazunk a berlini Stahnsdorf temetőig. Izgatottan várom, vajon miről lesz majd szó. Mit látunk, mit fognak megmutatni, miről lehet beszélni egy temetőben? A bejáratnál a stahnsdorfi temető igazgatója, Olaf Ihlefeldt fogad minket, aki egyben egyházi tisztséget is betölt a berlin-brandenburg-sziléziai egyház vezetőségében, ő a sírkertekkel kapcsolatos ügyek egyik felelőse. Köszöntőjéből kiderül, hogy közös sétára invitál bennünket a híres, 1909-ben alapított temetőben: figyeljük meg a sírokat, beszélgessünk a temetői kultúráról, a síremlékek üzenetéről, egy mai temető „aktuális” kérdéseiről. A stahnsdorfi temető több szempontból is egyedülálló: ez a legnagyobb németországi erdei temető, a második legnagyobb sírkert, itt találhatók a temetkezési művészet legfontosabb emlékei, hírességek végső nyughelye, és egy egyedülálló norvég szecessziós stílusú fatemplommal büszkélkedhet (amely több német filmben és sorozatban is szerepet kapott). A temető hatalmas területen helyezkedik el, városi temető lévén, köztemetői funkciója van, az egyházkerület pedig még a helyi tömegközlekedést szolgáló S-Bahn vasúthoz is építtetett ide megállót.

Az első síremlék, amely mellett megállunk, régi, patinás darab. Megnyugodva veszem tudomásul, hogy a temető ősi részét látogatjuk meg először, mintha Kolozsvár vagy Párizs híres temetőjében lennénk. Vezetőnk azonban rámutat a síron lévő 2014-es évszámra. Bizony, ez egy új sír, csak a síremlék régi. A temető célul tűzte ki, hogy az idővel már meg nem váltott sírhelyeket díszítő emlékművek újra felhasználhatók legyenek, és újragravírozással betölthessék eredeti funkciójukat.

A következő sír a mai temetkezési kultúrát tükrözi. A sírban nyugvó fiatal lányt nagyon jól ismerhette az itteni közösség, mert sírja körül friss virágok is vannak, és a többi sírhoz képest jóval nagyobb hely veszi körül. Még QR-kód is található a síremléken.

Vezetőnk felveti a kérdést, vajon milyen közösségi élet lehetséges ma egy temetőben. Tudjuk, hogy a temetkezési kultúrához szorosan kapcsolódik a közösségben megélt gyász, a közösség vigasztaló ereje és a közösségi emlékezés jelentősége. Ma már azonban sokszor a szűknél is szűkebb körben gyászolunk, magunkra maradva bánatunkkal, mert nincs társ a gyászoló mellett a könnyekhez, a fájdalomhoz, az üresség érzésének gyógyulásához.

Meglepett, hogy a temető vezetője úgy beszél a stahnsdorfi temetővel kapcsolatos céljaikról, mint közösségteremtő célokról. Otthon is egyedül marad az ember, nemhogy a temetőben – gondolom magamban válaszként. De itt, ebben a temetőben szabadtéri komolyzenei koncerteket szerveznek, a gyönyörű, norvég mintára épült templomban telt házas adventi hangversenyeket tartanak, és még az itt megálló vonatra is úgy utal viccesen az igazgató, mint az „özvegyexpressz” kapcsolatépítési lehetőségére.

Sétánk során különleges motívumokkal és szimbólumokkal is találkozunk. Meglepődve nézünk meg egy gyöngyökkel kirakott síremléket, amelyet egy olyan férfi készített, aki a halálra készülve utolsó éveiben feltámadást szimbolizáló pillangót és virágokat font gyöngyökből. Síremléke ezekből a gyöngyökből készült, emlékeztetve arra, milyen sokszínű volt a temetkezési kultúra az emberiség történelme során, és milyen nagy szerepet kaptak benne a tárgyak és a díszítőelemek.
20221115_111803.jpg

Egy másik síron mohamedán mecsetet formálnak a motívumok, jelezve a vallási pluralitást, amely ma Németországban a mindennapi élet szerves része. Ami viszont még német társaimat is meglepi, az egy síron található horogkereszt. Bár azt ma már Németországban is tilos használni, a sír maga olyan régi, hogy kivételt tettek esetében, meghagyták eredeti formájában.

Utolsó nagy témánkkal a temetőben a névtelen sírok kérdését járjuk körül. Megállunk egy olyan térségben, ahol se síremlékek, se sírfeliratok, mégis sok virágot látunk elhelyezve. A jelzés nélkül maradt eltemetett urnák helyén az itt maradók csak „elképzelik”, hol lehetnek szeretteik hamvai, és oda rendszeresen virágokat visznek. Furcsa ellentmondás ez: névtelen sírok és az emlékezés elfojthatatlan valósága. A temető vezetősége keresztény meggyőződésre abbahagyta az anonim temetkezést, és olyan oszlopokat készítenek, amelyekre legalább a név, a születési és a halálozási évszám felkerül. Az emberlét mint Isten ajándéka és a még a halálunkban is eltulajdoníthatatlan emberi méltóság köszön vissza ezekről az oszlopokról, amelyeken többségében egymás számára bizonyára ismeretlen emberek kerülnek közel egymáshoz halálukban. Egyszerre fájó és örömteli szimbóluma ez az Istenhez tartozásunk földi és mennyei valóságának.

Tanulságos temetői sétánk a kápolnában ér véget. A ravatalozóként is szolgáló templom a skandináv fatemplomok bensőségességével ünnepélyes és a földi búcsúzáshoz méltó körülményeket biztosít. A templomajtó felett Jn 14,2 alapján Jézus így vigasztal és erősít minden betérő gyászolót: „Az én Atyám házában sok hajlék van […], elmegyek helyet készíteni a számotokra”. A stahnsdorfi temető a berlini nyüzsgő valóság mellett a nyugalom, a megbékélés, a hely és az idő szimbóluma és a földi életből a mennyei országba vezető út puha, zöld mohával borított békés ösvénye. 

Halálról, mennyről, pokolról szóló korábbi cikkünk és videónk ide kattintva érhető el. 

A bejegyzés trackback címe:

https://kotoszo.blog.hu/api/trackback/id/tr3517981908

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KötőSzó

Társadalom és egyház, kereszténység és közélet, Krisztus és a 21. század. A világ (nem csak) lutheránus szemmel. Kötőszó – rákérdez, következtet, összekapcsol.

Partnereink

277475082_307565714663340_7779758509309856492_n.png

bonhoeffer.png

banner_kitelepules.png

 




Közösségünk a Facebookon

süti beállítások módosítása